Digitális nomádként Brazíliában

0

Van a határátkelésnek egy egészen speciális válfaja, méghozzá a digitális nomádság. Ilyenkor az ember úgy él (hosszabb-rövidebb) ideig külföldön, hogy közben nem függ egy konkrét helyszíntől, ott dolgozik, ahol akar. Első hallásra szuper megoldásnak tűnik annak, aki ennek megfelelő típusú munkát végez, ám mint mindennek, ennek is vannak buktatói. Elvira például Brazíliában töltött hosszabb időt, miközben egy magyar cégnek dolgozott – most az ő beszámolója következik.

„Az őszt Brazíliában töltöttem. Riótól utaztam dél felé, és közben dolgoztam – távmunkában, egy magyarországi vállalkozásnak. Vagyis digitális nomádként éltem.

A digitális nomádokról kb. két évvel ezelőtt hallottam először, utánaolvastam blogokban, és úgy éreztem: bingó – megtaláltam, amit kerestem.

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy szívesen eltöltenék valamennyi időt egy másik kontinensen. Érdekelnek a kultúrák, a különböző gondolkodásmódok, és úgy éreztem, egy néhány hetes út alatt nem tudnék igazán belemélyedni egy másik országba.

Az, hogy több hónapon keresztül csak utazgassak, munka és bevétel nélkül, nagyon leapasztotta volna a megtakarításaimat. Viszont az, hogy egyszerre utazzak és dolgozzak, vonzó ötlet volt számomra. A munkám a könyvkiadáshoz kapcsolódik (szerkesztés, korrektúra), és semmi másra nincs hozzá szükség, csak a laptopomra (még folyamatos internetkapcsolat sem kell).

Nem jött szóba, hogy tartósan külföldre költözzek (és esetleg ott kipróbáljam magam egy másik szakterületen), mert a párom ragaszkodik Magyarországhoz.

De őszintén beszélgettünk arról, hogy szeretnék világot látni, megtapasztalni más kultúrákat – és néhány hónapot egy másik országban tölteni. Ő nem érzett kedvet ahhoz, hogy velem jöjjön, de nem állt az utamba sem, sőt őszintén támogatott és bátorított abban, hogy belevágjak.

„Egy bőröndben a karrierem”

Ezt a szlogent a digitális nomád lét jellemzéseként olvastam valahol, és szerintem jól beletrafál a lényegbe. Szoros értelemben véve az teheti meg, hogy digitális nomádként él, akinek nem szükséges fizikailag abban az országban lenni, ahol az ügyfelei vagy az a cég van, amelynek dolgozik (webesek, social media szakemberek előnyben). Tehát bárhonnan végezheti a munkáját.

És persze, ha az ember nem helyhez között, akkor miért legyen egy helyben? Ahogy én is, úgy sokan mások is bepakolták már (vagy épp jelenleg is pakolják) egy bőröndbe vagy hátizsákba azt, amire igazán szükségük van az élethez: néhány ruhát, kozmetikumot, gyógyszert, a munkaeszközüket, hálózsákot, pár konyhai eszközt. Már csak az a kérdés, mi legyen a célország.

Szívesen kalandoznál külföldön, de kellene hozzá egy jó állás? Válogass itt!

Soha nem éreztem még magam annyira könnyűnek, mint amikor a 10 kilós hátizsák volt a vállamon Brazíliában…

Ahogy indulásom előtt utánaolvastam ennek a digitális nomád dolognak, egy téma volt, ami visszaköszönt: hogy a felfedezés és a jó élmények közepette könnyű elsodródni a munkától.

Én diplomázásom óta főként olyan típusú foglalkoztatásban kerestem meg a betevőmet, ami nem klasszikus alkalmazotti lét, hanem az elvégzett munkával kellett elszámolnom (cikkírás, újságírás, később könyvek szöveggondozása), és az volt a ritkább, ha „rendes”, naponta bejárós munkaviszonyom volt.

Tulajdonképp a munkaerőpiaci szocializációm már a kezdetektől abba az irányba terelt, hogy határidőre dolgozzam, magam szervezzem meg a munkanapomat, és úgy osszam be az időmet, hogy a munka is kész legyen, és nekem is jó legyen.

A kiadóval úgy egyeztem meg, hogy szeptemberben nem dolgozom (csak utazom), majd októbertől felveszem a fonalat és a tőlem megszokott nívójú munkát hozom.

A kiszámítható munkavégzéshez választottam bázisnak egy várost Brazíliában, Florianópolist (becenevén Floripát), ahol hosszabb időt töltöttem egyhuzamban. Két érv szólt Floripa mellett: jó a közbiztonság, és szépek a strandok (hát nem valami fennkölt indok, de kiindulópontnak megfelelt).

Praia da Joaquina Florianópolisban

Az iroda fogalma képlékeny

Florianópolisban hostelekben laktam, és magam is meglepődtem, hogy az életemnek, a munkámnak ugyanolyan jól működő ritmusa volt Brazíliában, mint Magyarországon.

Persze ha már vettem a fáradságot, és eljöttem egy másik kontinensre, fontos volt, hogy majdnem minden napomban legyen minőségi élmény. Ez Brazília tengerparti részén könnyen megoldható: elmegyek a strandra, és kész.

Ezért volt fontos a jó közbiztonság: Floripa méltatói azt írták, hogy a város fekvése, a strandok ugyanolyan szépek, mint Rióban, csak míg Rióban épeszű ember nem veszi elő a laptopját egy kávézóban sem, itt nem kell attól tartani, hogy kirabolják.

Én hittem ezeknek az infóknak, és rendszeresen úgy kezdtem a napom, hogy összepakoltam a motyóm (vizet, szendvicset, strandkendőt, laptopot), elmentem valamelyik strandra – nyilván olyan helyen választottam szállást, ahol vannak a közelben szép partok –, és ott töltöttem pár órát. S dolgoztam is közben…

Nem volt a közelben irodai kávégép, sem alattam kényelmes irodai szék – nem egyszer egy sziklára telepedtem le, mert nyilván nem jó, ha belefújja a homokot a laptopba a szél.

De nem volt bezártság és neonfény sem, csak az óceán és a szörfösök… (Ja, a páratartalommal egyébként itt, Dél-Brazíliában nem volt baj, működtek flottul a kütyük.)

Az iroda fogalma képlékeny

Néhány óra elteltével újra összepakoltam a motyóm – azért nyilván a kényelem hagyott maga után kívánnivalót –, visszamentem a hostelbe, és befejeztem a munkából, ami még hátravolt.

Megesett, hogy egy órát túráztam egy gyönyörű ösvényen, hogy odaérjek egy strandra – úgy voltam vele, hogy sokan egy-két órát is ingáznak, mire beérnek a munkahelyükre, akkor én miért ne „ingázzak” ahhoz a placchoz, amit aznapra kinéztem a munkavégzéshez?

Kilátás munkába menet – Trilha da Boa Vista („Szép kilátás” túra)

Zsonglőrködés az idővel

Előfordult, hogy napközben csináltam programot, ez esetben a reggeli és kora délelőtti, majd a késő délutáni, esti órákban dolgoztam. Egyszerűen a nekem megfelelő idősávra csoportosítottam át a munkát.

Volt egy hét, amikor az Iguazú-vízeséshez utaztam egy barátnőmmel (aki szintén ebben az időben tett utazást Brazíliában, és két hetet együtt töltöttünk), és akkor bizony erős marokkal kellett tartani az időbeosztást.

Habár megengedhettem magamnak, hogy napközben pár órára programot csináljak, de volt olyan helyszín (pl. Paraguay brazil határ mentén levő látnivalói), amiről inkább lemondtam, mert nem fért bele az időmbe.

Dolgoztam távolsági buszon és buszpályaudvaron, és megesett, hogy feltettem magamnak a kérdést, „okos dolog-e itt elővenni a laptopot”, de mivel átutazóban voltam, és belátható számú órán belül nem jutottam el bizalomgerjesztőbb helyre, hát elővettem (az eszközeim egyébként velem együtt épségben hazaértek).

Itt éppen a buszpályaudvaron dolgozom – Foz du Iguaµçu

Adok is, kapok is

Természetesen egyvalamit minden körülmények között nyújtanom kellett a cégnek: hogy időben leadom a munkát. Egy kontinensnyi távolságból még nagyobb szerepe van a határidőnek, ami a munkaszervezést illeti.

Ez csak olyan feladatokkal sikerülhetett és sikerülhet, amibe belső motivációval fogok bele – különben bejöhet az, amiről több bloggernél olvastam, hogy „könnyű elsodródni a munkától”.

Igaz, hogy én se egyforma lelkesedéssel ülök le a gépem elé minden egyes nap, de összességében szeretem, amit csinálok, és nincs szükségem egy főnökre, hogy hajcsár legyen a hátam mögött.

Ráadásul az, hogy egy régi célt valósíthattam meg és több hónapig fenntarthattam az utazó életmódot, megtöbbszörözte a motivációmat, és még jobban figyeltem arra, hogy stabil kolléga legyek.

A cég részéről is kellett valami mindehhez: rugalmasság. Nyilván nem volt kivitelezhető, hogy bármelyik nap beugorjak a kiadóba egy meetingre, de a Skype elég jól megoldotta ezt a problémát.

Mint írtam, alapvetően sem egy klasszikus, bejárós, alkalmazotti munkakapcsolatról van szó, és ha miattam lettek volna csúszások a könyvek megjelenésében, egyszerűen egyik napról a másikra elköszönt volna tőlem a kiadó (és egy másik szerkesztő kapta volna meg a munkát).

Ezt a rugalmasságot én főleg annak tudom be, hogy egyre nehezebb megbízható és egyenletes színvonalú munkát végző munkavállalókat találni Magyarországon, így a cégek is hajlandóak alkalmazkodni, hogy a meglévőket megtartsák (nem egy sztorit hallottam arról, hogy alkalmazotti munkaviszonyban dolgozókat hosszabb időre, akár több hónapra elengedtek fizetés nélküli szabadságra, majd gond nélkül visszavették őket).

Egyik kedvenc strandomon – Prainha, Florianópolis

Soha nem úgy tekintettem a munkára, mint „gályázásra”. Inkább alkotótevékenységként, valami létrehozásaként fogtam fel, vagy olyasmiként, ami által hozzájárulhatok a világ pörgéséhez.

A brazíliai utam során pedig – furcsa mód – a szabadság élménye kapcsolódott a munkához: nincs szükség arra, hogy e hozzájárulás vagy létrehozás érdekében egy kockába zárjam magam. Sem szó szerinti, sem képletes értelemben.

Örülök, hogy belevágtam, és lemenedzseltem a közel három hónapos távollétet a munkámban és a hozzátartozóimmal. Hazaérkezésem napján rengeteg jó élménnyel telve ugrottam a párom és a húgom nyakába (ők vártak a reptéren). Brazília kulturálisan sokszínű ország, és sok arcát volt lehetőségem látni… erről lesz szó a folytatásban.”

Ha tetszett a beszámoló és szívesen olvasnátok még Elvirától, látogassatok el a blogjára!

Kalandot keresel, vagy jobb életre vágysz külföldön? Válogass álláslehetőségek közül itt!

Share.

About Author

Leave A Reply