Csúnyán fejre állt a magyar oktatás

0

Végérvényesen le kellene számolni azzal a legendával, hogy a magyar iskolarendszer jó, mert a legfrissebb nemzetközi felmérés szerint nagyon mélyen vagyunk.

Az egész világon árgus szemekkel figyelik az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program mindenkori eredményeit, mert körülbelül a PISA az, ami mérvadó módon belövi, hol tart egy adott ország oktatása.

Nos, a magyar (ahogy mondani szokták) a bányászbéka hátsója alatt.

Ha ez így erős is egy kicsit, de tény: romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben.

Az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján elérhető jelentés szerint a magyar iskolások tavalyi teljesítménye mindhárom területen alacsonyabb lett a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, a párizsi székhelyű OECD átlagánál.

A természettudományokban Magyarország 477 ponttal az utolsó negyedben végzett az OECD-országok között, ami jelentős visszaesés 2012-höz képest (494 pont).

Hasonló a helyzet a szövegértésnél, amelyben 470 pontot értek el a magyar diákok a három évvel ezelőtti 488-hoz képest.

A matematika területén elért 477 pont megegyezik a 2012-es adatokkal. Az OECD-átlag a természettudományokban és a szövegértésben 493 pont, a matematikában 490 pont volt.

A szövegértés, a matematika és a természettudományok területén is a szingapúri diákok szerepeltek a legjobban. Az OECD tagállamai közül pedig Japán, Észtország, Finnország és Kanada nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A természettudományok területén Szingapúr után Japán és Észtország következik, a szövegértésben Hongkong és Kanada, a matematikában szintén Hongkong és az ugyancsak Kínához tartozó Makaó.

A felmérésben 540 ezer 15 éves diák tudását szondázták 72 országban. A vizsgálódás négy nagy területet céloz: a természettudományokat, a matematikát, a szövegértést és a problémamegoldást, amelyek közül most az elsőn volt a hangsúly.

A PISA-vizsgálat az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.

(Fotó: pixabay.com/Wokandapix)

Share.

About Author

Leave A Reply