Csodálatos ország a szemét mögött

0

Hogyan kerül Petőfi a vietnámi Nha Trangban kissé furcsa állapotban? A kérdésre Viki és Dani adnak választ, akik meglehetősen furcsa kalandokba is keveredtek az ázsiai országban, más ne mondjunk akadt köztük kutya, kígyó és nem akármilyen vízesések egyaránt.

„Nha Trangban sok az orosz, koreai meg a kínai turista, de mi igyekszünk elkerülni a tömegturizmust (nyilván nem mindig sikerül), így belőlük sem kapunk sokat. A központi résztől elég távol van a szállásunk, de a parttól csak pár percre gyalog. Persze, mi itt is motorral közlekedünk.

A homestay-ünkben (szabadfordítás – saját otthonában elszállásoló vendéglátó háza) van egy mini „étterem” is, ahol esténként minden nap másféle étel készül, mind nagyon ízletesek. Más emberek is járnak ide enni-inni, és a nyelvi akadályok ellenére barátnak, sőt, családtagnak érezhetjük magunkat.

Már többször tapasztaltuk a vietek kedvességét, de mindig újabb dimenziók nyílnak e téren. Rögtön az első este például a szomszédos asztal békacombjaiból „kellett” ennünk (itt ez a szokás, az ételt-italt megosztják egymással – vagy csak velünk?). Íze a csirkééhez hasonló.

Trung, a viet katona

Szenteste pedig újabb szintet léptünk gasztronómiából, és egyúttal összebarátkoztunk a 25 éves Trung-mal (ejtsd: Csum), a viet hadsereg egyik jó humorú, barátságos pénzügyesével, aki az asztalához hívott, hogy megkóstolnánk-e a kígyóhúst.

Mivel a kígyót nem tartjuk koszos, visszataszító, de kedves állatnak sem, bár élő állapotában tartunk tőle, igent mondtunk.

Története rövid volt, de velős: a srác kutyáját megölte a mérgeskígyó (később kiderült, hogy csak viccelt, mert a kutya ölte meg a vízisiklót, nem volt az mérgeskígyó), ezért ő elhozta az „étterembe”, ahol levélbe csavarva, disznóhússal dúsítva olajban megsütötték.

Finom, de kissé csontos volt, semmi különleges ízt nem lehetett érezni. A bőrét külön sütötték meg, olyan volt, mint a cipőtalp. Trung-mal az elkövetkező napokban jó barátok lettünk, több este együtt beszélgettünk, gitároztunk, iszogattunk.

Ő, ellentétben sok más helyivel, nagyon jól tud angolul, így az éjszakába nyúló beszélgetések alatt kifaggattuk Vietnám kutyafogyasztási szokásairól is. Elmondta, hogy inkább északon jellemző, de a fiatalok már egyébként is csak kedvtelésből tartanak kutyát, és a kormány sem támogatja már az ilyen farmok, éttermek működését. Vietnám lassan, lassan, de halad a fejlődés útján.

Még 2019 szilveszter éjjelén is beszélgettünk, gitároztunk Trung-mal a tengerparton. Szerencsére (mivel mi nem rajongunk a petárdázásért) ők január 26-án ünneplik az új évet, így pár orosz szolid kiabálásán kívül semmilyen ünneplés nem volt.

A Doan família, a homestay-ünkben annyira megkedvelt minket, hogy még egy külön lakomát is rendezett számunkra az egész családdal.

Sznorkelezés

Nha Trang hosszan kiépített, homokos tengerparttal rendelkezik. Emiatt, és a hatalmas hullámok miatt a sima strandoláson kívül nehéz olyan partot találni, ahol sznorkelezni (szabadtüdős búvárkodás) lehetne.

Mi kitartóan kutattunk, és találtunk egy szép szakaszt, ami erre alkalmas volt. A part neve Bai Tien, és kevesen ismerik, halászokon kívül mind a kétszer csak egyedül voltunk. Gyönyörű, színes halakat, tengeri csillagokat és korallokat figyelhettünk meg.

Később, nagy bánatunkra, a monszun évszaknak köszönhetően a szél felkorbácsolta a hullámokat, így a víz alkalmatlan lett a sznorkelezésre a lecsökkent látótávolság miatt.

Izzadjunk!

Egy szép napon pedig szerettük volna felülről megfigyelni a várost és a tengert, ezért felmásztunk egy közeli, 300 m magas dombra. A túra igen megerőltető volt, főleg, mert nem napfelkelte vagy naplementevadászat volt a célunk, így forróság volt, és meredek is volt az út.

A látvány, ami a csúcson elénk tárult, minden egyes lépést megért. Ilyesmit utoljára talán Horvátországban, a Makarska mögötti Biokovo hegység egyik csúcsáról láttunk.

Egy város látképe a tengerrel, szigetekkel és a környező hegyekkel, lenyűgöző. Engem meg is ihletett, a forróság pedig elvette a józan ítélőképességemet, ezért elszavaltam a János Vitéz első két versszakát, melyet a YouTube-on, „Tisztelgés Petőfi Sándor előtt Vietnámból” címszó alatt lehet megtekinteni.

A túrákból azonban sosem lehet elég, ezért elpöfögtünk egy olyan buddhista pagodához (Chua suoi do), mely a hegyoldalba, ill. a hegytetőre épült, és 700 (!) lépcsőn lehet megközelíteni.

A szerzetesek füstölőket adtak nekünk, hogy ezzel tisztelegjünk Buddha előtt. A lépcsők pedig, elég trükkösen, de egy saját vízeséshez is elvezetnek. Azt hiszem, ezt már nem lehet fokozni: templom, túra, vízesés, csodás panoráma: all in one!

Lent a parkolóban pedig ittunk egy cukornádlevet 60 Ft-ért. Mindezek annyira elvették az eszemet, hogy a templomot le se fotóztam.

A város híres még az iszapfürdőiről, így szilveszterkor el is mentünk egy termálfürdőbe. Otthon is szoktunk menni Karácsony tájékán fürdőzni, csak most Sárvár helyett a sár várt minket fent a domboldalban (bocsánat, ez gyér volt).

Remek kikapcsolódás volt, saját iszapos kádat kaptunk fél órára, majd a jacuzzi után egy forró ásványvizes medencébe csobbantunk bele, ahol több gyógynövényből készült öntetes fürdőt élvezhettünk, melyben a fahéj illata dominált.

Vízesések a dzsungel mélyén

Robogóval is elérhető (50 km) távolságra van egy sómező, (Hon khoi), ahol azonban éppen nem volt kitermelés, Így semmi különöset nem láttunk, ellenben gyönyörű tájakon motoroztunk.

Hazafelé a Hyundai hajógyár mellett suhantunk el, és felmentünk egy olyan vízeséshez (Markus waterfall), ahova óriási köveken kellett felkapaszkodni, 2 lépcsőből állt, és fentről a tengerre is nagyon szép volt a kilátás.

Csak mi ketten voltunk. A nyomokból azonban láttuk, hogy járnak ide tüzet rakni, és szalonna helyett csigát-kagylót sütnek. A vietek tényleg semmit sem hagynak kárba veszni!

Utolsó napunkon egy fejlesztés alatt álló nemzeti parkba mentünk el (Hon Ba), ott is útzár volt, amit most nem tudtunk elkerülni, cserébe találtunk a dzsungel közepén, gyönyörű, érintetlen környezetben egy vízesést, ami a térképen sincs rajta, viszont fürödtünk benne, és senki nem volt rajtunk kívül.

A Google-nál kérvényezni fogom a „Viki vízesése” elnevezést :-), be is jelöltem, a kék pötty az, hogy aki esetleg megy arra, tudja, hol kell keresni. A hegyről lefelé jövet megálltunk egy kávézónál, ahol nagyon finom kávét ittunk 180 Ft-ért, a legpazarabb kilátással.

Összefoglaló Vietnámról

Összességében Vietnám még mindig nagyon olcsó, klímás szállások vannak 1700 Ft-tól, robogót 980 Ft-tól lehet bérelni, ebédeltünk már 170 Ft-ból is, de 1000 Ft-nál nem drágább egy bármilyen étel (kivéve a homárt).

A shake-ek 180-370 Ft körül vannak, és beletesznek egy egész gyümölcsöt (kivéve ananászt), nem holmi jégkása, mint Thaiföld nagy részén, a világ – szerintünk – legfinomabb kávéját 125 Ft-tól kapni, és mindenhol adnak mellé egy pohár teát is, Grab-bel vittek 4 km-t 500 Ft-ért is, és még sorolhatnám.

Ha az ember át tud látni a mocskon, szemeten, meg a néha fura kajákon (pl. medúzaleves), akkor egy csodálatos ország bontakozik ki előtte szép természeti értékekkel és nagyon kedves, őszinte emberekkel. Persze ezt nem a tengerparti hotelek milliőjéből fogjuk megtapasztalni, hanem ez hozzánk hasonlóan, „elvegyülési szándékot” igényel.

Vietnám után visszatértünk Thaiföldre, de ezúttal a délnyugati, tengerparti, muszlimok lakta részre, Krabi mellett Koh Lanta, és egyéb paradicsomi (?) szigetek várnak minket egy-egy hétre, kíváncsian álltunk elébe.”

Ha kíváncsiak vagytok Viki és Dani kalandjaira, olvassatok bele a blogjukba!

Vietnámi kávékaland

Share.

About Author

Leave A Reply