A családtagok hiányoznak, nem az ország

0

Ha ez ember már egy ideje külföldön él, óhatatlanul eljön az a pillanat, amikor új helye otthonná válik, amikor egy hazalátogatás olyan lesz, mint egy nyaralás. Ezt a pillanatot ragadja meg a Hóvarjú blog posztja.

„Öt éve vagyunk Angliában és nem gyakran járunk haza, igaz tavaly is voltunk, de idén azért mentünk, mert a kisfiamat mindenképp szerettem volna bemutatni a dédiknek. Ha nem lennének a dédik, akkor a családot reptetem ki inkább. A családtagok hiányoznak még mindig, nem az ország. Sajnálom, ha ez túl nyers, de ez az igazság. Bár korábban sértődöttségből sem mondtam volna, ha hiányzott volna, mára már szimplán nem hiányzik.

Ózd 3 betű egy híján meg csoda lenne (Óz). A város (is) megváltozott, szépült, újult, fejlődött. Azt pontosan nem tudom, hogy lettek-e új munkahelyek, stb., de 1000 millió Ft – nem elírás, 1 milliárd – tartaléka van a költségvetésnek. Úgy néz ki, értelmesen használják a pénzt.

A várost a nyakunkba vettük párszor és minden alkalommal azt éreztem, hogy nem otthon vagyok. Rettenetesen zavar(t) ez. Rácsodálkoztam dolgokra, mint amikor nyaralni van valahol az ember.

Nem találkoztam, pontosabban alig láttam ismerős arcokat, az egyik üzlet bezárt itt, nyílt egy új amott, a régi eladónak semmi nyoma, más a postás, de még a szomszédok is cserélődtek anyukám lépcsőházában. Kati néninek se híre se hamva. 😀

Csak forgattam a fejem. Tudjátok kicsit olyan ez, mint amikor 5 éve nyaraltál valahol és visszautazol ugyanoda. Ismerős, tudod, mi merre van, de mégis más. Nem tudom jobban elmagyarázni. Turistának éreztem magam. De mi történt egy év alatt, ami miatt ilyen lett a város és/vagy én?

A munkatársam megfejtette nekem. Gyerekem született.

Azt mindenképp leírnám, hogy természetesen jól éreztük magunkat otthon, csak engem piszkált ez a furcsa, idegen érzés. Amikor rádöbbentett a munkatársam a tényre, hogy gyerekem van, 😀 😀 😀 akkor leesett, hogy mi motoszkált bennem otthon.

Azt néztem, azt próbáltam elképzelni, hogy otthon élünk, otthon neveljük a kisfiamat, de nem éreztem ezt életszerűnek. Nem tudtam beleélni magamat. Mint egy nyaraláson… elkacérkodsz a gondolattal, hogy milyen lenne az adott helyen élni, de azért a hazaúton már nagyon várod, hogy hazaérj.

Amikor becsukod magad mögött az ajtót és a küszöbön hagyod az összes gondod, bajod és ledobod magad a kedvenc helyedre a lakásban. Mélyen magadba szívod, az otthonod illatát és szemet pihentetően körbenézel a cuccaidon. Talán meg is állapítod magadban: Végre itthon vagyok. 🙂

Na, kérem ez volt, mikor hazaértünk Angliába és becsuktam a ház ajtaját mögöttünk.

Átfordult! Végleg.

Angliában vagyok (vagyunk) otthon. És komolyan mondom, nem tudom, hogy ez milyen érzéssel tölt el pontosan. Na jó, nagyjából tudom. Egyrészt boldogsággal és nem is kicsivel, másrészt lelkiismeretfurdalás féleséggel vagy mi a tököm ez az érzés, hogy nem Magyarországra (pontosabban a magyarországi lakásunkra) gondolok így.

Ó, a gyerek nagyon cukker volt. Beraktuk a kiságyba és olyan boldogsággal nézett körül, hogy végre a saját ágyában fekszik. Megnézte a kis játékait és utána csak csukott szemmel feküdt és hangosan nevetgélt.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply