„A családom jólétét nem szeretném hálapénzből finanszírozni”

0

Lőrincz Balázs Bendegúz orvosként dolgozott Norvégiában, majd immár évek óta Németországban él. A hazatérés nem vetődött fel komolyabban a fejében, és ennek több oka is van.

Lőrincz Balázs Bendegúz határátkelése jó tíz éve egy görögországi szakmai konferencián kezdődött, amikor az előadása után egy Norvégiában dolgozó svéd fül-orr-gégész professzor felajánlott neki egy állást a bergeni klinikán. Az egyetlen kikötése az volt, hogy néhány hónap alatt tanulja meg a nyelvet.

„Ez nem okozott különösebb gondot, hiszen a norvég nagyon világos, átlátható, könnyen elsajátítható nyelv, különösen ha az ember már beszél németül” – mondta a Magyar Nemzetnek Lőrincz Balázs Bendegúz.

Így aztán családjával Norvégiába költözött. A skandináv országban szigorúan kötött a munkaidő, délután négykor mindenki elindul haza, és mivel az év felében rövidek a nappalok és nagyon hosszúak az éjszakák, kellett neki valami elfoglaltság.

Külföldre mennél dolgozni? Válogass a munkák között a Határátkelőn!

Meglepő módon fordítani kezdett, méghozzá Erlend Loe regénytrilógiájának első részét. Annak sikere után pedig egyértelmű volt, hogy belefog a második Doppler-regénybe is, amelyet nem sokkal később adtak ki Norvégiában.

Amikor az is megjelent magyarul (Doppler, az utak királya, Scolar, 2008), úgy tűnt, véget ér a fordítói karrierje, annál is inkább, mert nem sokkal később Ausztráliába költöztek.

Miért éppen Hamburg?

A Brisbane-ben és Sydney-ben töltött évek és második fiuk ottani születése után szóba került ugyan, hogy a család visszaköltözik Bergenbe, ám a felesége hallani sem akart róla.

„Közép-európaiként nehéz megszokni az ottani időjárást. A tengerparti városban mindig esik az eső, és ez nem költői túlzás, néhány barátságosabb napot leszámítva a városban valóban folyamatosan zuhog. Esik minden irányból, felülről, alulról, oldalról. Ez pedig könnyen elveszi az ember kedvét attól, hogy ott nevelje fel a gyerekeit” – mesélte Lőrincz Balázs Bendegúz.

„Hamburgban ajánlottak egy igen vonzó állást az egyetemi klinikán, ezzel végleg lezárult a bergeni korszak az életemben. Ennek ellenére azóta is többször visszautaztunk kirándulni, síelni és megmutatni a legidősebb gyermekünknek, hogy hol született. És a szakmai kapcsolatom is megmaradt a bergeni egyetemmel, ahová továbbra is eljárok előadásokat tartani” – tette hozzá.

„Nincs olyan érzésem, hogy elhagytuk volna a hazánkat”

Érdekes, hogy míg Norvégiában és Ausztráliában is éreztek időnként honvágyat, Hamburgban már nem, mert a német város kulturálisan sokkal közelebb áll Magyarországhoz.

„Nincs olyan érzésem, hogy elhagytuk volna a hazánkat. Európai polgárként tekintünk magunkra, és Európában élünk. A fiaink ebben nőttek fel, a lányaink már Hamburgban születtek, a gyerekek számára ez semmilyen problémát nem jelent” – emelte ki.

„Teljesen természetes, hogy magyarok vagyunk, mint ahogy az is, hogy Németországban élünk. Kezdettől fogva magukévá tették ezt a kettősséget, ahogy mind a két nyelvet egyformán beszélik, úgy vált az életünk szerves részévé Hamburg” – fogalmazott Lőrincz Balázs Bendegúz.

Az orvos szerint az északnémet város a szó legjobb értelmében nyitott, multikulturális hely, ahol soha semmilyen előítélettel nem találkozott. A németek egyből elfogadják azt, aki hozzáadott értéket jelent a kultúrájuk számára, s mivel Ausztráliában olyan szakmai tapasztalatokra tett szert, amivel más nem rendelkezett a hamburgi klinikán, a befogadással nem volt probléma.

„Nem tudom elképzelni, hogy hazajöjjek”

Ma pedig már nem is gondol arra, hogy visszatérjenek Magyarországra, és nem csak azért, mert szakterülete (a fej-nyaki tumorsebészeten belül elsősorban robotsebészettel foglalkozik) műveléséhez Magyarországon nem adottak a feltételek.

„De ha le is mondanék erről a módszerről, a jelenlegi helyzetben akkor sem tudom elképzelni, hogy hazajöjjek, hiszen még egyetemi tanárként vagy osztályvezető főorvosként is csak a töredékét kapnám a hamburgi fizetésemnek. A családom jólétét pedig nem szeretném hálapénzből finanszírozni, elszoktam ettől a kulturális sajátosságtól, és nem szeretnék rákényszerülni, hogy újra hozzászokjam” – szögezte le.

Magyarországot is természetesen a mai napig ugyanúgy az otthonuknak tekintik, ha megérkeznek, már a reptéren átváltanak a német üzemmódról a magyarra, és ugyanennyi idő kell hozzá, hogy ismét felvegyék a hamburgi tempót.

„A magyar közéleti és belpolitikai eseményeket azonban egyre kevésbé követem. Időnként elolvasom a magyar újságokat, de nem befolyásolják a hangulatomat. Inkább információnak tekintem a híreket, amelyeknek így nincs érzelmi töltete. Ha jó dolgokról értesülök, örülök, a rossz híreken azonban nem bosszankodom” – mondta Lőrincz Balázs Bendegúz.

(Fotó: Semmelweis Egyetem)

Share.

About Author

Leave A Reply