Chile másképp – kilátás az Andokra

0

A Határátkelő indulását követő hónapokban egy teljesen váratlan Chile-mánia söpört végig az olvasóközönségen. Ezt elsősorban Ágnes írása indította el, amit nem sokkal később követett Grafogirl bemutatkozása.

„Élvezettel olvastam az aricai beszámolót, de tény, hogy a provinciákban, (tényleg így mondják) sokkal nyugodtabb és lassúbb az élet, ráadásul olcsóbb is! Arra gondoltam, hogy talán egy nagyvárosi beszámoló is elfér itt már csak a hitelesség miatt is, hiszen Chile olyan nagy, a majdnem 4500 km-es hosszúságával, hogyha Európa mellé tennénk akkor nagyjából a Lappföldtől Afrikáig érne. Így ami Aricára igaz, az nem igaz Santiagóra, de ugyanígy teljesen más az élet a Magellán-szorosnál. Tehát az északi nyárias téltől kezdve Délen a pingvinekig és a 10 hónapos fűtési szezonig itt minden megtalálható. Amit itt leírok, az csak Santiagóra igaz és mivel igen nagy a város, ezért itt is átlagolni kell a tényeket.

Santiagóba természetesen valami pasi vagy csaj miatt a legegyszerűbb kijönni, bár vannak igazi romantikusok, akik csak úgy Dél-Amerika valamelyik országában szeretnének élni legalábbis egy ideig és épp Chilére esett a választás, vagy épp egy európai multinál dolgozva megpályáztak egy állást ide. (Talán ez a legegyszerűbb). Sőt egy rövidebb ösztöndíjat állítólag nem olyan nehéz megszerezni. Bárhogy is legyen, egy adag kalandvágy mindenképpen kell, főleg egy európainak, pláne egy magyarnak.

Santiago tényleg a világ végén van! Ez tény. És ahhoz, hogy ideérkezzünk, az Andokot meg kell ugrani. Az Andok minden képzeletet felülmúlóan nagy, ám a hófedte csúcsok után a szmog az, ami feltűnik. Nem, az nem pára, az a városban rekedt szmog, amit a repülőből látunk, mivel Santiago egy völgyben van. Ez csak az évi 8-10 esős nap alkalmával tűnik el. Vagy akkor tisztul ki a levegő, amikor valamilyen hosszú hétvégén fél Santiago elhagyja a várost. Ilyenkor élhető kisvárossá válik Santiago és valóban csodás látvány a várost felé tornyosuló Andok. A távolságok óriásiak a városon belül, ha valamilyen ismerős azt mondja, hogy a szomszédodban lakik, akkor lehet, hogy egy órát kell buszoznod, ha meg akarod látogatni.

Santiagói lakosság

A Región Metropolitana (azaz a szélesebb értelemben vett főváros – Határátkelő) lakossága 6.883.563, itt lakik Chile 40 százaléka (lásd statisztika lent). Az összetétel igen színes, a közhiedelemmel ellentéteben az indián kisebbség igen kevés! A chileiek jelentős részének nem hogy az indiánokhoz, de még a spanyolokhoz sincs köze! Nemcsak németek, angolok vannak itt, hanem olaszok, rengeteg palesztin, szerb, horvát bevándorló és ugye a kínaiak. De az elmúlt években óriásira duzzadt a perui kisebbség, sőt nagyon sokan jönnek Bolíviából, Kolumbiából.

Ők sötétebb bőrűek általában, így ha egy európai a bevándorlási hivatalba téved, amely lassan az összeomlás szélén áll, akkor láthatóan fehérlik a sok északi bevándorló között. Van is egy nem túl szép vicc épp erről, csak röviden írom: Peruban földrengés volt és 5 ezer perui meghalt, segélycsomagot küld Brazília, Argentína, mindenki. Mit küld Chile? Ötezer peruit pótlásnak.

Mit tudnak a magyarokról?

Santiagóban a nagy átlag semmit. Az öregek emlékeznek Puskásra, de a fiatalok nagy részének halvány fogalma sincs arról, merre van Magyarország. Sokszor Ukrajnával keverik, vagy az oroszok közé sorolják, de már arra is volt példa, hogy javasolták, legyek angoltanár, mivel született angol anyanyelvűnek gondoltak. Viszont az egyik leggazdagabb és leghíresebb chilei Leonardo Farkas, magyar származású, ezt sokan tudják. A fickó kb. Balázs Palira hajaz a szőke göndör fürtjeivel és ráadásul annak idején még zenélt is. Néhány évvel ezelőtt a Facebookon klub is alakult, hogy ő legyen Chile elnöke.

Szerintem egyáltalán nem gond, ha valaki nem sokat tud a magyarokról. Egyszerűen azért, mert nincs előítélete. És ez jó. Amit hallanak rólunk mindig valami furcsaság vagy megdöbbentő híradás. Legutóbb pl. a magyar népszámlálás alkalmával a chilei híradóban mutatták a népszámlálás kampányfilmjét, amikor éppen egy cicit letakaró csaj beszélget a számlálóbiztossal. Na ez itt kiverte a biztosítékot. 🙂

Vagy ugye a vörösiszap-katasztrófa idején állandóan Magyarországot mutatták és hívogattak az ismerőseim, hogy az én rokonaimat is érte-e a katasztrófa, hiszen úgy jelent meg a híradásokban, hogy 3 régiót tarolt le az iszap. Na itt 3 régió az kb. fél Magyarország. Viszont, aki véletlenül járt már Budapesten, vagy hallott Magyarországról, azok ódákat zengenek rólunk vagy legalábbis az országról.

Santiagóiak

Alapvetően barátságosaknak mondanám a santiagóiakat is, de ez össze sem hasonlítható a provinciákban élők kedvességével. Mondjuk a bal orcára adott puszi szinte kötelező. Tehát itt én vagyok a hideg európai, aki nem akarja végigpuszilgatni az alig ismerőseit vagy egy nagyobb céges rendezvény befejezésével az egész bandát.

Viszont az a chilei, aki sosem volt külföldön, és nem ismert eddig külföldit, az mindenen meglepődik, és egyszerűen nem tudja megérteni, felfogni hogy máshogy is működhet valami és az ilyen emberekkel nagyon nehéz.

Az átlag santiagói szeret jókat enni és jókat inni, még akkor is ha vezet. És bármilyen körülmények között éljen az asadóra (az itteni BBQ) valahogy mindig van pénz. Ha játszik a helyi csapat, vagy Chile, akkor kötelező asadót enni és jó sokat inni. Egy kis ünneplésre családi összejövetelre mindig van idő és lehetőség. Például a karácsonyt is csapatosan ünneplik, a 20-30 fős társaságok sem ritkák. Ilyenkor együtt van a nagyapától kezdve a sok unokatestvérig mindenki. Szeretnek élni, sőt jól élni. Jóval többet járnak vendéglőbe mint egy átlag magyar család. Viszont a jövedelmi viszonyokról általában nem beszélnek. Még a legközelebbi barátok sem nagyon tudják, hogy kinek mennyi a fizetése, mennyi a félretett pénze.

1_15.jpg

Az a híres dél-amerikai pontatlanság

Ezt nem tudom, nem lehet megszokni. Az átlag chilei mindig mindenhonnan elkésik. Mindig mindent későn kezdenek. A vacsorameghívások általában este 9-re szólnak, de illik is késni legalább 1 órát, ám van, aki 2 órát is késik. Karácsonyi vacsora éjféltájt kezdődik.

Ettől eltekintve a santiagóiak tényleg munkamániásak, sokat dolgoznak, sokszor a munka után esti egyetemre, vagy tanfolyamra mennek, vagy egyszerűen sokat kell ingázniuk a munka és a lakás között és a családdal együtt töltött idő valóban a nulla százalékhoz közelít a hétköznapokon. (Nem ritka a 1,5-2 óra utazás a munkahelyre oda plusz vissza). Érhető módon nem szeretik, ha csak úgy általában lusta dél-amerikaikról beszélnek, mert egy perui vagy egy kolumbiai lehet lusta, de azért egy Chilei? Na igen, minden viszonyítás kérdése.

A társadalmi rétegek – jövedelmek

Ami egy magyarnak biztosan feltűnik az az óriási társadalmi különbség. Itt az adórendszer a cégeket, a nagy cégeket támogatja, (a cégek adója: 12%, a szeptemberi gazdasági növekedés 6% felett volt! Nem nullához közelítő, hanem hat százalék!) Így kialakult egy nagyon jól élő gazdag réteg, nem túl nagyszámú, egyre vékonyodó középréteg, aki próbálja fenntartani az életszínvonalát, majd a szegény és mélyszegénységben élők. Ebből nincs is gyakorlatilag kiút. Még a tehetségeseknek sem. Míg egy orvos milliókat keres addig a minimálbér 182.000 peso.

A legtöbbet a bányavállalatoknál dolgozók keresnek, ez havi több milliót jelent. Egy mérnök 1-2-3 milliót keres a szakmai tapasztalatától függően. Egy 4-500 ezres bér átlagosnak számít (pl. adminisztrátor tapasztalattal). De a fő szempont a tapasztalat és a végzettség. Így nagy a szórás.

Egyébként a közép- és a gazdag réteg bejárónőt tart, vagy bentlakásos cselédet, aki konkrétan mindent megcsinál a főzésen keresztül a mosásig a gyerekabajgatásig. Itt ez normális. Az átlag santiagói nő nem főz és nem is tud. (Az idősebbek még igen.) Azzal még egyet is értek, hogy egy dolgozó nőhöz időnként valaki eljár takarítani, így ez felszívja a munkanélküliek egy részét, de ez a bentlakásos cseléd, aki a minimálbér 70%-a körül keres, szerintem vérlázító. Bár nekem se takarítónőm se cselédem sem lesz soha, az biztos!

Árak

Az árak jelenleg kb. 30 százalékkal magasabbak Santiagóban, mint otthon, köszönhető ez a gyenge forintnak. (www.xe.com 1 ft=2,18 peso), de úgy jó két éve inkább hasonlónak mondtam volna, akkor jobb volt a forint-peso árfolyam. Érdekes például, hogy a sajt jóval drágább, mint otthon, hiába itt megeszik a teheneket! (25 dkg simán 1200-1500 pesónál kezdődik bolttól, sajttól függően) Ráadásul nincs is olyan sokféle.

A marhahús tényleg nagyon finom és a minőségéhez képest nem rossz az ára. A kávé drága, 2000-3000 pesonál kezdődik egy elfogadható 25 dkg kávé, gyakorlatilag otthon olcsóbb megvenni egy kolumbiai vagy a brazil kávét, mint itt. De tény, vannak termékek, amelyek itt olcsóbbak, például a marhahús, a hal, a tengergyümölcsei. A lakás, házárak itt drágábbak, de ez is kerülettől függ.

A benzin kb.750 peso, de folyton változik az ára az utóbbi hónapokban. A kultúra drága. Színház vagy opera többszöröse az otthoninak. A könyvekről nem is beszélve. Egy átlag regény 10-18 ezer peso simán, de a nagyobb képes albumok, komolyabb szakkönyvek 50-80 ezer pesot is kóstálnak. Ezért az olvasás nem is nagyon népszerű. Könyvet venni Peruban, vagy Argentínában érdemes. Az Áfa: 19 százalék.

2_3.JPG

Oktatás, egészségügy

Bár az adók alacsonyak, ennek megvan az ára. Nagyon drága az egészségügy és az oktatás. Az állami egészségügy annyira rossz, hogy arról jobb nem is beszélni, viszont a magánellátás mindenféle szempont szerint kategorizál. Jóval többet fizet egy szülőképes korú nő, az idős, a beteg, stb. Épp most néztem egy riportot, amiben pont azt ecsetelték, hogy az egészségügyi ellátásban ugyanazért a kezelésért 500 százalékos eltérés lehet az árakban, ez nem minőségi eltérést jelent, csak szimplán az árat. Például egy napi kórházi ágy 75.000 – 400.000 peso között is lehet. Bár nem tudom, a legmagasabb árba benne van-e egy madzagbugyis izmos ápolófiú is? Erről nem beszélt a riporter.

Az ovitól kezdve az egyetemekig mindenütt fizetni kell. Bár van állami iskola, de gyakorlatilag ott nem tanulnak semmit a gyerekek. Még a magániskoláknak is elég rossz színvonalúak. Az árakkal annyira nem vagyok tisztában általános és középsuli esetében, de amint hallottam, egy magániskola kb. 30-100 ezer pesotól fölfelé, egy olyan suli, ahol viszonylag elég jól tanulnak angolul akár havi 300 ezer peso is lehet.

Minél több pénzt kiszedni

Most kezdenek rájönni, hogy az átlag chilei nem beszél csak spanyolul és épp ezért a nyelvoktatás drága. Az egyetemen a tandíjak havi 200-300 ezer pesonál kezdődnek, az orvosi megfizethetetlen egy nem orvos gyerekének. Nyilván ez egyetemenként változik, vannak olyan magánegyetemek ahová bárki bekerülhet, csak fizessen és vannak jó, jobb és nagyon rossz színvonalúak.

3_9.jpg

Ami meglepő, az az, hogy az alapképzés 5 éves, mérnököknél 6, plusz a masterképzés 1,5-2 éves. Ez nem szól másról, csak arról, hogy többet fizess. Összehasonlítva néhány egyetemi tematikát, biztosan állíthatom, hogy nem tanulnak többet, viszont amit tanulnak, azt olyan „szájbarágósabban”. De az állami egyetem is fizetős és szintén drága.

Az álláspiac nyilván szelektál aszerint, hogy ki hol végzett. Tehát itt a legnagyobb üzlet az oktatás és az egészségügy. Például egy egyetemről kikerülő fiatal mérnök simán kezdheti a nagybetűs életet akár 50-60 millió peso adósággal.

A közbiztonság

Minden viszonyítás kérdése. Santiago is olyan, mint bármely nagyváros a világban. Vannak veszélyesebb kerületek, ahol tuti nem sétálgatnék, és nyugodtabbak, mint ahogy Budapesten is. Nekem elsőre kicsit sok volt a rendőri jelenlét a belvárosban, viszont amikor elmentem Brazíliába (Salvador de Bahiába), és ott minden utcasarkon golyóálló mellényes rendőrt láttam félméteres gépfegyverrel, rájöttem, hogy Santiago dél-amerikai viszonylatban biztonságosnak mondható.

Bár az hogy vigyázni kell a táskára, egy nyitott utcai teraszon, turistaközpontokban, ez örök szabály és nem csak Chilében. Most az aktuális diáktüntetések alkalmával nem igazán érdemes a központban mászkálni, hiszen a barikádok után valahogy mindig a Molotov-koktélok jönnek, vagyis repülnek.

Munka

Külföldiként előnyben vannak a nyelvzsenik, a mérnökök és férfiak. Ám aki csak úgy idejön, annak fel kell vennie a bürokráciával a harcot. A sok bevándorló miatt az ügyintézés hosszú és idegőrlő. Nem ritka, hogy eltűnnek papírok, nem érkeznek meg, elrontanak valamit és újrakezdik az egész eljárást. Itt senki nem vállalhat munkát vízum nélkül. Egy átlagos ügyintézés kb. 6 hónap, de ha újrakezdik valami hiba miatt, akkor ugye 12 hónap vagy több. Szerencsétől is függ.

Ráadásul ez csak az ideiglenes vízum, a véglegest ismét kérvényezni kell, ami ismét sok idő és az ügyintézés alatt jobb esetben küldenek egy papírt arról, hogy a jelenlegi státuszom: „a vízum ügyintézés alatt”.

Néhány fontosabb tudnivaló

– Személyi jövedelemadó 13 %, plusz nyugdíj, és egészségügy összesen kb. 20 % és erre jön még rá a magánegészségügyi ellátás, ami attól függ mit választunk.

– A chilei törvények védik a helyi munkavállalókat. Túl sok a bevándorló! A 25 főnél több dolgozót foglakoztató cégeknek 85 százalékban chileit kell foglalkoztatniuk. Ez alól kivétel, ha a külföldinek chilei a házaspárja, vagy ha olyan speciális szakképesítést igénylő munkára jelentkezik, amelyre nem találnak chileit. Velem előfordult az, hogy egy multinál megpályáztam egy állást és gyakorlatilag az interjúztatót csak az érdekelte, hogy mikor tudok férjhez menni, mert csak akkor tudnak foglalkoztatni, ha chilei a férjem.

4_4.jpg

– Viszont olyan nem létezik, hogy a céget eladják strómannak, nem fizetnek, kicsalják az adót stb. Ha felvesznek, akkor fizetnek.

– Ha egy munkahelyen 20 nő dolgozik, akkor a cégnek létre kell hozni egy „sala cuna-t” ami bölcsit jelent. Így előfordul, hogy 19 nőt alkalmaznak, de már a 20.-at nem veszik fel. Sőt most emelték fel 3 hónapról fél évre az anyaságit, így ez szörnyű hosszú idő.

– „Pituto”- mint aranyszabály. A legtöbb állás ismerős útján lehet találni, ezt hívják pitutónak. Így külföldiként nem egyszerű a helyzet.

– Az éves szabadság 15 nap, amire 1 év után van joga a munkavállalónak. Általában nem adnak ki arányosan szabadságot. A nyári hónapokra kell időzíteni a szabadság kiadását, úgy, hogy minimum 10 nap legyen egyben.

– Heti munkaidő 45 óra plusz napi fél – 1 óra ebédidő. Így simán összejön napi 10 óra. Plusz az ingázás, hiszen a távolságok nagyok és óriásiak a dugók csúcsidőben. Értsd: a 6 sávos út teljesen beáll és csak a dudák szólnak.

– A tömegközlekedést nem támogatja a cég és nincs is bérlet. Chipkártyás rendszer van, egy 1 jegy, ha jól emlékszem 70 percig érvényes, csúcsidőben 650 peso, átszállásnál plusz 30 pesot von le. Csúcsidőn kívül olcsóbb. Így meggondolandó, hogy hol dolgozunk és hol lakunk. Van olyan ismerősöm, aki 60 ezer pesot elbuszozik-metrózik havonta.

5_2.jpg

Még hozzá kell tennem, hogy nincs menetrend. A busz akkor jön, amikor akar. Számomra rejtély ez az egész rendszer, sőt a buszt le kell inteni, csak akkor áll meg. Nem tudni, melyik hová megy, hol áll meg. Interneten keresztül előre ki kell deríteni, de a buszon nincs a megállókról egy lista vagy hasonló.

– Nyelvtudás nélkül szinte lehetetlen munkát találni. Ráadásul a chilei spanyol egy speciális dialektus. Ehhez hozzá kell szokni. Még az anyanyelvű spanyol külföldiek is leginkább csak pislognak az első hónapban, annyira szokatlan. Egy külföldinek a spanyol nyelvórák 10-15 ezer peso körül vannak, ami rablás! Szerencsére én nem itt tanultam, de segített, hogy az emberemtől kaptam ajándékba egy könyvet az egyik alkalommal, amikor épp a sírógörcs vagy a hiszti határán álltam. Ez egy angol-chilei kisszótár a címe „How to survive in the Chilean Jungle” (azaz Miként éljünk túl a chilei dzsungelben?)

Az időjárás

Igen, ez Dél-Amerika, de a santiagói tél nem annyira kellemes. A rosszabb téli napokon akár mínusz 5-6 fok is lehet, az átlag téli nap az utcán mászkálva még kibírható. Ám nincs központi fűtés. Nincs fűtési kultúra csak Santiagótól délre. Ilyenkor fázunk a lakásban. Bár létezik mindenféle mozgó kis kályhácska, gázzal, villannyal, vagy parafinnal, de azért reggel az ágyban ébredéskor simán látszik a leheletem. Én itt jobban fáztam, mint otthon bármikor. Ha panaszkodom, mindig értetlenkedve mondják, hogy én európai vagyok és nálunk kemény a tél. Na igen, de nem alszunk kint az utcán.

Bár a szebb téli napokon akár 16-20 fok körül van és süt a nap. Ha északra néz a lakás, itt ez a napos oldal, akkor elég jól felmelegíti. Kb. olyan 2-3 hónap lehet ez az őszies tél, ennek ellenére az átlag santiagói nő 4-5 hónapig tuti csizmát hord, de még hótaposót is láttam.

A nyár hosszú. 30-32 foknál nincs általában melegebb, de esténként mindig 12-14 fokra lemegy a hőmérséklet még a legmelegebb napokon is. Ez az Andok miatt van. A nyári meleg, száraz és sokszor valóban égető.

Kis összegzés

Tehát itt nincs hely sem idő hosszabb értekezésekre a kulturális különbségekről, vagy hogy én hogyan és miért jöttem ki, nem is ez volt a célom, hanem egy általános összefoglalás Santiagóról. Nekem természetesen a „Bor és a Szerelem” jött be, plusz a hosszú nyár. 🙂 No persze az sem volt utolsó szempont, hogy meg akartam rendesen tanulni spanyolul, ami sikerült is. Amúgy imádom a mikulást szandálban várni és a szilvesztert nyári ruhában ünnepelni. Ja és majdnem fél évig van gigantikus méretű eper!!!

Tény, hogy Santiago egyáltalán nem hasonlít egy olyan dél-amerikai városra, ami a magyarok fejében él, nem rohangálnak a tollas indiánok, sem feketék tömkelege. Igaz, vannak sötétebb bőrűek, de rengeteg a világos, tehát az utcán rólam senki sem mondja meg, hogy európai vagyok, legfeljebb, ha megszólalok. Nagyon sok a bár, étterem, kiülős-beülős vendéglő, amelyekben az ingyen wifi gyakorlatilag alap.

Ám minden külföldi másért van itt és mást szeret Santiagóban, ami tényleg egy igazi multikulturális sokszínű nagyváros a maga összes előnyével és hátrányával. Én speciel Budapest és Santiago egyvelegét tudnám elképzelni afféle ideális városnak.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Comments are closed.