Chicago – legenda és valóság

0

Ismét az Egyesült Államok felé vesszük az irányt, úticélunk az egyik legnagyobb város, Chicago, útikalauzunk pedig az a Bumber, akinek már két posztját is olvashattátok amerikai élményeiről. (A Minneapolisról szólót itt, a másodikat pedig itt olvashatjátok el.)

„Amerika sok tekintetben kultúrsokkot okozott, a legnagyobb hatással mégsem a július 4., vagy a baseball, hanem egy pár napos kirándulás volt rám. A dolog teljes megértéséhez annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy bár táborhelyünk, Minneapolis az elővárosokkal együtt nagyjából 3 milliós város, mégsem az a klasszikus, filmekből ismert amerikai metropolisz. Rengeteg a tó, a zöld terület és viszonylag kevés a felhőkarcoló.

Noha érkezésemkor meglehetősen lenyűgöző volt így is, mint gyorsan kiderült, Chicago teljesen más kategória. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy az egész amerikai útból a legnagyobb sokkot ez a metropolisz okozta.

A harmadik legnagyobb

Chicagónak hivatalosan 2,7 millió lakosa van, de ha a teljes agglomerációt is beleszámítjuk, akkor ez a szám rögtön felugrik 10 millióra – az ez úgynevezett Chicagoland, és így a harmadik legnagyobb város az Egyesült Államokban.

Ezek az adatok persze semmit sem árulnak el abból, milyen hihetetlenül lenyűgöző helyről van szó. Nagyon ritkán fordult velem elő eddig életem folyamán, hogy valami olyan mértékben lenyűgözzön, mint ez az illinoisi nagyváros.

Mivel Minneapolis laza 7-8 órás autóútra van tőle, ezért elég későn érkeztünk meg, így csak az utazást követő reggelen mentünk be először. Már a belvárosba vezető út is döbbenetes volt, a felhőkarcolók tömegét meglátva az ember (azaz én) tátott szájjal ámuldozott.

De még ez is semmi volt ahhoz képest, amikor ott állsz az utcán. Tényleg olyan érzés volt, mintha rám omlott volna Amerika, hirtelen minden, amit az ember addig csak filmeken látott, valósággá lett.

Nehéz szavakkal leírni az érzést (talán a képek majd segítenek): egyszerűen lenyűgöző volt, és amit soha nem gondoltam volna, a felhőkarcolók ilyen mennyiségben, ennyire változatos formában és méretben egyszerűen… szépek. Esztétikai örömöt nyújtanak.

Ez egy meglehetősen furcsa érzés volt, mert Európából nézve egy felhőkarcoló az csak egy felhőkarcoló. Csakhogy amikor tucatjával tornyosulnak föléd, az egy teljesen más érzés, és ahelyett, hogy elnyomva éreznéd magad, valahogy erőt sugároz.

Na, ennyit az ömlengésről.

 

A Willis Tower

A napot hol máshol kezdtük volna, mint a Willis Towernél, ami 1973-mas átadásakor a világ legmagasabb épülete volt, és ami alighanem Sears Tower néven közismertebb. (Azért nem így hívják, mert a Sears névhasználati joga 2003-ban lejárt, majd pár évvel később a Willis Group kibérelte egy jelentős részét, és ezzel át is nevezték magát az épületet is.)

Az épület egyike Chicago legnagyobb turistalátványosságainak, állítólag évente több mint egymillió ember látogatja meg a 103. emeleten (az egész épület egyébként 108 emelet) kialakított Skydeck nevű kilátót. Hát az idei egymillióban mi is benne voltunk.

A Willis Tower esetében is kiderült, az amerikaiak nagyszerűen értenek a szórakoztatáshoz, a kiszolgáláshoz, és persze a minél több pénz bevasalásához, de mindezt úgy, hogy az emberben még sincs az az érzés, hogy megpróbálnák lehúzni.

Ami még érdekes volt, az a hihetetlen kultusz, ami a Ferris Bueller’s Day Off (magyarul Meglógtam a Ferrarival) című 1986-os tinikomédiát övezi, gondolom a 30. évforduló miatt is. Minden lehet kapni a szereplők képével, a város tele volt utalásokkal, plakátokkal, pedig hát maga a film nem volt egy akkora durranás (gyorsan meg is néztük megint, ha már).

My kind of town

A zene persze mindenhol ott van, a blues kiirthatatlan Chicagóból, ami tulajdonképpen nagyon jól van így. Láttuk (sajnos csak egy pillantás erejéig) Buddy Guy klubját, a helyi Hard Rock Café gitárja is ott magasodott az egyik utcában, és általában véve is rengeteg helyen szólt a zene.

A város a blues mellett a soul, a jazz és a gospel hagyományait is őrzi (olyan ingyenes kulturális programkiadványuk van, hogy az ember szeme könnybe lábad a változatoság láttán), de itt született meg a house, és meglehetősen erős a hip hop is. A nyolcvanas években a punk és az újhullám, a kilencvenesekben pedig az alternatív rock virágzott, szóval volt és van itt minden, ami kell.

Utánanéztem, a Wikipédia azt írja, hogy egy 2007-es felmérés szerint Chicago a harmadik nagyvárosi régió a zeneipar nagyságát tekintve és az amerikai nagyvárosok között a negyedik helyen áll a koncertek és előadások számát tekintve.

Ettünk, ittunk

Chicagóról szólva muszáj megemlíteni a legendás pizzát, ami akkora, hogy a legkisebb változat is bőven jóllakat egy felnőtt embert. A nyolcszemélyes verzió pedig szerintem egy kisebb magyar falunak elég lenne.

A pizza rendkívül vastag, és a feltéttel sem nagyon spórolnak, tehát aki nekiveselkedik egynek, jobb, ha felkészül. Mellé feltétlenül a helyi Old Style sört ajánlhatom, nem mintha olyan kiemelkedően jó lenne, de az ember igya azt, amit a helyiek, nem igaz? 🙂

Ha már itt tartunk, itt is rengeteg a sportbár, ahol ilyenkor nyáron ömlik a baseball minden mennyiségben, elugrani is nehéz lenne előle. De mint tudjuk, nem is kell.

Meglepően zöld

Chicago történelmének szerves részét képezi a maffia, amire persze szépen rá is erősítenek a különböző szervezett túrákkal, ahol mindent megtudhatunk, ami igaz, és valószínűleg elég sok mindent abból is, ami nem…

Erről sajnos lemaradtunk, minden nem fér bele egy pár napos kiruccanásba, ugyanakkor azt el kell mondanom, hogy a legendával ellentétben Chicago belvárosa tökéletesen biztonságos. Nyilván itt is vannak olyan részei a városnak, ahová az ember nem megy, hiszen igen gyakran szólnak lövöldözésekről a hírek, de ahol mi jártunk, ott nem kellett tartani semmitől. Ezt azért gondoltam, leírom.

Ami viszont némileg váratlan volt, az az elképesztő tisztaság, és a rendezett parkok sora. Egyrészt ugye ott a Michigan-tó, ami a világ ötödik legnagyobb tava, és aminek partján úgy érzi magát az ember, mintha tenger mellett lenne.

A tó mellé épület a belvárosi rész, nem akármilyen élmény, amikor futó, bringázó, sportoló, fürdőző (!) emberekkel találkozunk a felhőkarcolók aljában. A parkok ápoltak (a city területének 8,5 százaléka park), a fű körömollóval nyírva, szemét sehol.

A Millenium Park egyébként is lenyűgöző a maga játszótereivel, a szabadtéri koncertpódiumával.

Ha már Chicago, akkor nem hagyható ki a legendás szökőkút sem, és lévén a Rém rendes család nagy rajongója, természetesen oda is elzarándokoltunk.

Share.

About Author

Leave A Reply