Büdös tofu

0

A büdös tofu (vagy chou doufu) tényleg egy létező étel, olyannyira, hogy Kínában komoly hagyományoknak és népszerűségnek (?) örvend. Meglehetősen karakteres étel, aminek titka, hogy a tofut hagyják kissé megerjedni. A többit el lehet képzelni… Marton Péter alábbi írásában el is képzelte.

Marton Péter: Büdös tofu (novella)

„Korábban étteremben dolgoztam, Phnompenben, Kambodzsában”, meséli Chen, a tajpeji taxisofőr, ahogy egyre jobban lendületbe jön, úgy szakmailag, mint emberileg (régiesen, mégis egyszerűbben és összevontan: közlekedésileg) – száguldunk előre, angolján pedig egyszerre kevésbé fog a rozsda;

fél év helyi nyelvtudás nélküli cserediákság után megbecsülök én már minden beszélgetést, megkérdem hát, miféle étteremben dolgozott ott, ő pedig elmeséli, hogy „tajvani étteremben, ahol igazi tajvani a konyha”;

ha egyszer így, váratlanul szakértői segédletem is akad, erre már igazán kíváncsi leszek, mi azonosíthatná számomra is érthetően a tajvani konyhát, szemben a szoroson túli kínaival, vagy éppen a japánnal vagy a fülöp-szigetekivel, és kínkeservvel próbálok kikényszeríteni belőle az ügyben egy vallomást,

de nem futja többre a „seafood”, vagyis a tenger mindenféle értelemben vett gyümölcseinek megnevezésénél a szóban forgó táplálékvilágot leírni képes karakterkészlet alfájaként és ómegájaként,

nekem viszont arról a csúfolás szándéka nélkül, a helyiek által is bűzösnek nevezett tofu, a „stinky tofu” jut az eszembe, szójatej, túró, halszósz és különféle zöldségek páradús levegőn rothasztott, akarom mondani erjesztett keveréke, az meg nem való a gyomromnak, úgyhogy a Chen rossz angolságán újfent megfeneklő beszélgetés lezárása érdekében építő provokációként közbeszúrom:

mondja meg, ezt a bizonyos bűzös tofut ő szereti-e,

érett sajt és monszunesőben áztatott gombás lábak szagának elegyét utcasarkon befordulva megérezni szereti-e,

nem túl jó színű, bizarr kinézetű ételekre csorgó nyállal, buzgárként feltörő, emészteni valót követelő gyomorsavval gondolni tud-e,

lélekben felkészülve, hogy igennel válaszol majd, nekem pedig nem marad más, mint belátni, hogy ezt a kultúrát nem érthetem meg, nem az én ízlésvilágom, nem tudnék itt leélni hosszabb időt, a vigaszom csak annyi, hogy otthon vár a lángos, a Túró Rudi és a töltött paprika,

ő azonban fintorogni kezd, sőt tiltakozik – már-már rokonléleknek és a sorstársamnak látom, ahogy kitör belőle a vallomás: hiába egészséges és népszerű a bűzös tofu errefelé, ő azt nem szereti annyira, csak hát megszokta már, bár gyerekkorában kellemetlennek találta még ő is,

Kambodzsában a munka igazi örömét pedig nem a tajvani konyha jelentette, hanem az, hogy ott száraz meleg volt, nem párás meleg, mint az itteni, ez a tajpeji.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Berlinbe? Minek?

Share.

About Author

Leave A Reply