Brüsszel, a bűnös város

0

Párizs után mostanában legalább annyit szerepel a hírekben Brüsszel, hiszen az egész város gyakorlatilag beledermedt a terrorveszély miatt kihirdetett lezárásokba. A mai poszt a belga fővárosból érkezett az ott élő és dolgozó Dávidtól.

„Milyenek a mindennapok Brüsszelben? Félünk-e? Félnek-e a belgák? Megbántuk-e, hogy ideköltöztünk és hazamennénk-e? Mit változtathatnak meg a párizsi merényletek és belgiumi utózöngéi ebben a furcsa, több szempontból elcseszett országban, ahol koránt sincs (és nem is volt) kolbászból a kerítés, mégis külföldiek tízezrei dolgoznak itt és szeretik?

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy valóban háborús állapotokat idéző korlátozásokkal kell szembenézniük a belgáknak november 21. óta. Ekkor jelentette be a belga kormányfő, hogy közvetlen és valós egy terrortámadás veszélye Brüsszelben, emiatt pedig – még ezen sorok írásakor is (november 24-én) – zárva vannak az iskolák, óvodák, múzeumok, mozik, színházak; a belvárosi éttermek és bárok este 6 órakor lehúzzák a rolót, nem jár a metró, mindeközben rendőrök és gépfegyveres katonák posztolnak kettesével az utcákon.

A belgák tehát otthon vannak. Nagy részük napközben is, hiszen nincs más választásuk – tömegközlekedés híján, vagy éppen azért, mert a gyerekkel nem tudnak mit kezdeni –, mint otthonról dolgozni, vagy szabadságot kivenni. Másik részük dolgozik, de az estét biztosan otthon tölti.

Egy flamand humorista a napokban megjegyezte, vélhetőleg hatalmas baby-boom várható 9 hónapon belül Belgiumban. Meglehet, de a kérdés akkor is kérdés: azért vannak otthon a belgák, mert nincs hová menniük, vagy azért, mert tényleg félnek?

Több belga ismerősömnek feltettem a kérdést: többségük szerint a belgák többsége tényleg fél. Nem csoda, hiszen a helyzet új, szokatlan, és nem utolsó sorban rendkívül komoly.

Ha az, amit az utcán látnak, nem lenne elég, akkor elég csak annyi, hogy a belga médiában értelemszerűen másról sincs szó a párizsi merényletek óta, mint az elkövetők belgiumi kötődéséről, a brüsszeli rendőri rajtaütésekről.

Nincs háborús helyzet

A félelem azonban mégsem a klasszikus formájában jelenik meg. Az emberek nem sietve, lehajtott fejjel közlekednek az utcán; nem pánikolnak; nem halmozzák fel a cukrot és a lisztet a spájzban; nem barikádozzák el magukat; nem húzzák le a redőnyt. Háborús helyzet tehát még sincs.

Nem gondolom, hogy egy átlag belga őszintén tartana attól, hogy tűzharcba keveredik Brüsszelben, bár az elmúlt napokban több kerület is átélhetett ijesztő jeleneteket. (Rendőrség megkéri a lakókat, hogy kapcsolják le a villanyt, és menjenek el az ablaktól, vagy éppen felszólít a rendőrség, hogy mindenki menjen az ablakhoz, és tegye fel a kezét.)

A klasszikus félelem helyett inkább azt látom, hogy a belgák többsége nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, más szóval nem nagyon tudja felmérni a valós veszélyt. Több belga ismerősöm meglepő, már-már gusztustalan módon viccelődik a támadásokkal, és bagatellizálja a veszélyt, mondván, hogy a kormány is túldramatizálja a helyzetet, vagy éppen azt a sokatmondó érvet hangoztatja, hogy „miért pont velünk történne bármi is?”.

Mások szimplán bevallják, hogy fogalmuk sincs, hogy féljenek, vagy ne, mert nem voltak még ilyen helyzetben, és nem tudják egyszerűen eldönteni, hogy a mindennapi életüket hogyan befolyásolja, vagy kellene, hogy befolyásolja az, hogy az egyik párizsi merénylő még mindig Brüsszelben lehet, valamint hogy a terroristák fészkének is aposztrofált Molenbeek kerületben, mindössze néhány kilométerre tőlük, vajon még hány olyan dzsihádista él, aki hajlandó lenne lekaszabolni akárkit.

Molenbeekbe a párizsi merényletek előtt sem ment sok brüsszeli, hacsak nem ott lakott. A nyugat-brüsszeli kerület lakosságának 80%-a muzulmán, és valljuk meg, nem szívesen keverednek európai néppel. Molenbeekben egyébként sincs látnivaló, eltekintve az egyébként érdekes Art Nouveau-stílusú házaktól.

A bevándorlókkal soha nem volt, és érdekes módon most sincs komoly baja a belgáknak. A muzulmán-ellenesség ugyan érezhetően erősödik, de még ilyen események után is a szokásos belga hűvösséggel jegyzik meg a legtöbben, hogy „hmm, lehet, hogy tényleg nem kellett volna ennyire nyitottnak lenni”.

Azt viszont egy belga barátom sietett hozzátenni a napokban, hogy ettől függetlenül továbbra is szükség van bevándorlókra Belgiumban: „A társadalom öregszik. Egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb az adófizető. Szükségünk van külföldiekre, különben összeomlik a gazdaság.”

Belgium a békés vitarendezés hazája

Nem verik egymást az Anderlecht és a Liège ultrái; nem torkollik utcai verekedésbe egy-egy tüntetés; a piros lámpánál nem vág be eléd egy BMW terepjáró, vagy ha mégis, és rádudálsz, nem fog kiszállni egy kigyúrt, kopasz sem baseballütővel. Az agresszió nincs a vérükben.

Bár az ország XX. századi történelme nem volt zökkenőmentes, de alapvetően békében vészelték át a belgák az elmúlt 100 esztendőt. Ebből kifolyólag a veszéllyel, elnyomással, fegyverekkel kapcsolatos beidegződések sem alakultak ki, még az idősebbekben sem.

A belgák a mostani helyzetben is megőrizték a humorukat, a higgadtságukat, ami egyébként is jellemző rájuk, és leginkább csak várják, hogy végre visszatérjen az élet a normál kerékvágásba. Mindennapjaikat nem a félelem tölti el, hanem az, hogy a korlátozásokkal hogyan éljenek együtt. Hogyan jutnak majd el a munkába? Ki vigyáz a gyerekre, amíg zárva van az iskola?…stb.

Példásnak tartom, hogy mennyire szabálykövetők, hogy nem akarják kijátszani az előírásokat, hogy megbíznak a kormányban és a hatóságokban függetlenül attól, hogy szimpatizálnak-e a kabinettel, vagy nem.

Példás, ahogyan az állampolgárok és a belga média engedelmeskedtek a rendőrségnek, és a szombat esti brüsszeli rajtaütésekről nem adtak részletes híradást valós időben, nem segítve ezzel a vélt terroristákat.

Példás, ahogyan a belga ellenzék sem harsogja, hogy a kormány mennyire félrekezelte a helyzetet, és hogy a miniszterelnök mennyire alkalmatlan a posztjára.

A bevándorlókat jobban sokkolja

Az európai uniós intézményeknek és a NATO-nak köszönhetően Brüsszelben több tízezer bevándorló él más európai országokból is. Szerintem őket jobban sokkolták az események. Elég a saját ismerőseimet megnéznem, és persze saját magunkat.

Múlt szombaton egy magyar barátom lemondta a hozzá tervezett összejövetelt a helyzetre való tekintettel. Több uniós tisztviselő pedig belső fórumokon panaszkodik a szerintük nem megfelelő biztonságra az uniós irodákban.

Feleségem napjában többször érdeklődik, hogy nincs-e bajom az EU-negyedben lévő irodámban. (Ehhez persze az is kellett, hogy múlt hétfőn egy gyanús autó miatt bezártak minket az irodaházunkba, az utcafronton lévő irodákból viszont el kellett jönnünk.)

Az elmúlt napok eseményei miatt sem gondolkodtunk el azon, hogy jobb lenne-e otthon. Nagyon jó mindig Magyarországra hazamenni, de ugyanilyen jó visszajönni is. Egyelőre itt maradunk, itt megtaláltuk a számításunkat, meglátjuk mi lesz 5-10-15-20 év múlva.

De addig is szeretjük Belgiumot: a családbarát környezetet; a rengeteg parkot; a kedves embereket; hogy minden pénztáros mosolyog; hogy a rendőr megkérdezi, hogy az általa beszélt 3 nyelv közül melyiken szeretnénk vele csevegni; hogy mindenki egészségesen él; hogy sokan sportolnak; hogy sok a fiatal; hogy megbecsülik a munkánkat; hogy senki nem agresszív; hogy a hatóság segíteni akar Neked; hogy 2-3 óra alatt könnyedén át lehet ruccanni Amszterdamba, Kölnbe, Luxemburgba, Londonba és Párizsba; és hogy könnyebben megvalósíthatjuk az álmainkat.

Mindezt nem tudja semmi elhomályosítani: sem az, hogy hónapokig tart internetszolgáltatót váltani; sem az, hogy utána sem lesz gyorsabb az internet; sem az, hogy ha sztrájk van, akkor mindenki sztrájkol; sem az, hogy hétvégén egy duguláselhárítás 400 eurónál kezdődik; sem az, hogy vasárnap nyitva van a kis bolt, de szombaton nincs; de még az sem, hogy egy megrepedt ablaküveget 11 hónap alatt sem tudott kicserélni a lakásunk tulajdonosa.”

(Fotó: Getty Images)

Ha esetleg te is Brüsszelben (vagy Párizsban) élsz és vannak saját tapasztalataid, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Share.

About Author

Leave A Reply