Brexit: ingyenes lesz a letelepedési engedély kérelmezése

0

A brit kormányfő a parlamentben jelentette be, hogy az eddigi 65 font helyett ingyen kérhetnek letelepedési engedélyt a külföldi EU-polgárok. Aki már kifizette ezt az összeget, az visszakapja a pénzét.

Az eddigi tervekkel ellentétben ingyenes lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok számára a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése – jelentette be Theresa May.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

A brit miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy azok, akik már befizették a felnőttek esetében 65, a 16 évnél fiatalabbak esetében 32,50 fontos eljárási díjat, visszakapják a pénzüket.

A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a Brexit után is maradhatnak az országban, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a belügyminisztériumhoz.

Theresa May szerint a kormány a parlament és a külföldi EU-polgárok civil szervezeteinek aggályaira hallgatva döntött úgy, hogy elengedi ezt a díjat.

Bürokrácia brit, amerikai és magyar módra

(Fotó: House of Commons)

Share.

About Author

Leave A Reply