Brazília: kapcsolatok a világ túlsó végéről

0

Miközben az északi féltekén a telet várjuk (már aki várja…), addig Brazília a nyárra készül, jönnek a 40 fokos hónapok, a forró délutánok… A Szerelem Salvadorban blog szerzője pedig férjhez ment (ezúton is gratuláció neki), de legutóbbi posztja nem ezért érdekes nekem elsősorban, hanem azért, amit az emberi kapcsolatokról írt benne. Lássuk!

„Így ünnepeljük majd a Karácsonyt is, kisruhákban,  a ropogós grillhúsok meg a napkrém illatában megfürdőzve. Sehol egy igazi fenyőfa, vagy a didergető tél elől meghittséget adó fahéj meg narancs illatú csendes otthon, nyoma sincs az európai kultúrának.

Néha hiányzik a hideg, az esős szürke délutánok, ahogy munka után még összefutunk az Oktogonnál a barátaimmal, azokkal, akikkel egészen kisgyerekkorunk óta tanúi vagyunk egymás életének.

Aztán arra gondolok, hogy most éppen arról teszünk tanúbizonyságot, hogy tart tovább is a szeretet, mint a városon, vagy az ország határain belüli egy-kettő vagy száz kilométer. Látom, kristálytisztán látom és értem az otthon hagyott kapcsolataim erősségét, milyenségét, hogy kinek mennyit érek én, ha megannyi ország és a végeláthatatlan óceán választ el bennünket.

Nem volt könnyű döntés az oltár elé állni, folyton csak a papa járt a fejemben, álmatlan éjszakáimon fel-alá jártam a nappaliban, az alvó lakás csendjében hallottam még a cigarettától eltorzult, vén dörmögő hangját, ahogy azt mondja, hogy kisleányom, az intéseit, és úgy vágytam a bogárszemű, nedves, szerető tekintetét az arcomon, hogy azokban a pillanatokban mellettem legyen, hogy ne legyek olyan végtelenül magányos ennek a trópusi díszlet színfalai mögött. (…)

Nem lehet mindig futva élni, nem lehet megállás nélkül rohanni az élet elől, az nem lehet, hogy a jól ismert régi mintáimban maradva játszom újra és újra a saját történetem, miközben a díszleteket, a szereplőket kényem kedvére cserélgetem.

A nagy nap előtti éjszaka a bordó bőrkanapén ültem csöndesen, fejemben az utóbbi huszonhat év filmkockái peregtek, a vágyaim, amelyek valaha elérhetetlen távolságúnak tűntek, a félelmeim, amelyek mindig olyan szorosan közel a szívemhez, jobbra nézve az én nyúlcipőm, a másik szobában pedig a férfi, záloga a valakihez tartozásnak, az elköteleződésre való képességemnek.”

A teljes posztért ide kell kattintani!

Share.

About Author

Leave A Reply