Beszélni kicsit madzsarul

0

A magyar iskola olyan, amilyen (némelyik jobb, némelyik gyengébb), ám az biztos, hogy olyan problémával, mint amit a mai poszt két szerzője, Kriszti és Fanni körbejár, nem nagyon kell szembesülniük. Következzenek tehát egy soknyelvű bécsi iskola mindennapjai, illetve a kérdés: ki hogyan őrzi meg az anyanyelvét.

„Képzeljétek el, hogy így, a tanév vége előtt 2 hónappal állást kaptok egy budapesti általános iskolában. A feladatotok az, hogy egy lebetegedett kolléga harmadik osztályos kis diákjait tanítsátok a világ érdekes dolgaira. Az iskola állami, olyan, mint a többi: központi tanrenddel működik és fenntartásáért a szülők nem fizetnek tandíjat. Megvan?

Jourégel

Akkor most képzeljétek el azt is, hogy hétfőn reggel besétáltok az osztályba, és egy hangos „jó reggelt”-et kívánva köszöntitek az újdonsült nebulóitokat. A köszönést nem mindeniki fogadja el („na tessék, lesz még itt dolgom a neveléssel!” – gondolod is rögvest magadban), s vannak, akik felettébb érdekes jregel, jourégel, vagy jólegelt-et válaszolnak. Mi lesz itt…gondolod magadban, mert veled senki nem közölte, hogy itt ennyi speciális nevelési igényű(?) gyermek lesz…

Hogy jobban megismerjétek egymást, kéred, hogy mutatkozzanak be. Mondják el a nevüket, és hogy mit szeretnek leginkább csinálni. Az első padból majd kiesik Hunor, akinek a keze azonnal a kérdésed elhangzása után a levegőbe lendült.

Elhadarja, hogy ő Győrből származik, imád sakkozni az apukájával és délutánonként úszóedzésre jár az anyukájával. A mellette ülő Csongortól megtudod, hogy nem szereti a matematikát, de van egy nagy bogárgyűjteménye, és legszívesebben a budai hegyekben tölti az idejét.

Kérdezed, ki legyen a következő, de a két lelkes kisfiú után kacarászás és mocorgás a válasz szavak helyett. Rámutatsz egy hosszú hajú kislányra, aki feszengve mondja, hogy ő Fatemeh, és nem szeret olvasni, mert nehezek ezek a betűk.

Kérdezed, miért, erre elmondja, hogy ő egy másik abc-t tanult meg otthon, Iránban, és a magyar betűkkel csak fél éve kezdett ismerkedni. A mellette ülő kislány, Marzieh, erősen bólogat, és hozzáteszi, hogy ő már óvodás korától itt él Budapesten, nagyon szeret iskolába járni, mert itt vannak a barátai és mindenki nagyon kedves vele.

AUSZTRIAI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

Božena, a következő kislány Prágából érkezett. Apukája a Prezinél programozó, és csak rövid ideig tervezik, hogy Magyarországon maradjanak. Ez az első éve, és bizony neki is belekeveredik a nyelve a magyar bemutatkozásba.

Dragana, a mellette ülő szerb barátnője bátorítja, hogy menni fog ez, csak sokat kell gyakorolni. Ő tudja, mert ő elsősként érkezett, és egy szót sem beszélt magyarul akkoriban.

A családjának azóta már ő a tolmácsa: intézett már lakcímkártyát, de mivel nemsokára kistestvére születik, az anyukájával rendszeresen jár a közeli kórházba, hogy lefordítsa, mit mond az éppen szolgálatot teljesítő „ugylet” orvos. Ha nagy lesz, ő is orvos szeretne lenni, de ezért nagyon sokat kell még tanulnia.

Nem a szokásos menet

Még csak hat gyereket hallottál, és már most tudod, hogy nem lesz ez egy szokásos iskolaév. Jönnek a nevek: Muhammad, Vladimír, Csenge és Emőke, Botond és Ádám, aztán Grigorij és Jessica, Ivana és Tatjana.

Van, amelyikről el tudod dönteni, hogy lány vagy fiú név, de például a Catalinnal meggyűlik a bajod. Soha nem számítottál volna rá, hogy Romániában ez egy fiúnév.

Gyakran van, hogy mosolyognál, amikor a lelkesen magyarázó kilenc évesek „Én lenni Jürgen, jönni Németország” típusú mondatait hallod, de uralkodsz magadon és a szándékot értékeled.

Amikor azonban kétszer is vissza kell kérdezned, mit mondott a nebuló, tudod, hogy itt valószínű nem lesz egy könnyű terep Magyarország hagyományairól vagy a Bükkben található fákról tanítanod.

20 év pedagógiai háttérrel leizzadva, alig várod a csengő felszabadító hangját, és rengeteg kérdéssel a fejedben rohansz a tanári helyiségbe, hogy a helyzetet tisztázd.

Izgalmas és félelmetes

Ott aztán megtudod, hogy ez egy teljesen átlagos osztály. Hogy manapság a fővárosi iskolákban a gyerekek több, mint 50%-a nem magyar anyanyelvű, aki a tanítási szünetekben és otthon is más nyelvet használ, mint a magyar.

Az egyik kolléga bátorítóan hozzáteszi, hogy itt még egészen optimális a helyzet, mert vannak kerületek, ahol a gyerekek 2/3-ának más az anyanyelve.

Hogy innen nem is akarod tovább gondolni a dolgokat? Hogy számodra izgalmas és egyben félelmetes is, hogy egy osztályban ül egy pakisztáni, egy iraki, egy kínai, mellettük egy szegedi, egy gyulai és egy csíkszeredai, de egy lengyel és egy skót is?

Ez már éppen elég ahhoz, hogy ne is akarj ennek a tanítónak a bőrébe bújni a továbbiakban, és fejezzük már be ezt a valóságtól elrugaszkodott eszmefuttatást?

Hát, kedves olvasó, Isten hozott a 2018-as bécsi iskolai valóságban. Ez az Ausztria fővárosába kivándorolt sógor/szomszéd/volt kolléganő kicsi gyerekeinek a mindennapi realitása.

Hogy lehet így megtanulni „rendesen” németül? És egy ilyen bábeli zűrzavarban mi lesz így a gyerekek (és a szüleik) anyanyelvével? Erről beszélgetünk ebben a videóban.

Meg sem kell szólalni németül?

(Az alábbiakban pár mondatban összefoglalom a videóban elhangzó érdekesebb gondolatokat azok kedvéért, akik esetleg olyan helyen olvassák ezt a posztot, hogy nincs módjuk végignézni a beszélgetést – HÁ)

Mivel Bécsben rengetegen beszélnek magyarul, könnyű úgy élni a mindennapokat, hogy az ember szinte csak magyarul beszél: magyar oviba hordja a gyerekét, magyar játszóházba, kézműves foglalkozásra…

El lehet menni magyar orvoshoz, magyar fodrászhoz, magyar étterembe – egyszóval ha ma akarná az ember, meg sem kellene németül szólalnia egész nap.

Vannak olyan szülők, akik nem akarják továbbadni a magyar gyökereket és otthon a gyerekeikkel csak németül beszélnek. Ez a két véglet: az egyik, aki egyáltalán nem akar németül beszélni, mert el lehet lenni magyarul is, a másik pedig amikor valaki annyira be akar olvadni a környezetébe, hogy lényegében saját magát tagadja meg.

Leépülés és gazdagodás

Külföldre kiköltözve óhatatlanul leépül valamennyire az anyanyelved, veszítesz belőle. Ez akad, akinél tudatos, de azért általában inkább nem döntés eredménye. Persze egy másik nézőpont az, hogy a külföldi kifejezések, szavak beépülésével gazdagodik is a nyelv.

Például a földalatti Budapesten metró, Bécsben schnellbahn, még akkor is, ha magyarokkal magyarul beszélünk róla, de egyszerűen egyes kifejezések, szavak beépülnek a hétköznapi kommunikációba.

Gyerekként Fanni szlovákiai magyarként kétnyelvű környezetben élt, és ott nagyon erősen rögzült benne, hogy a két nyelvet nem szabad keverni, amikor magyarul beszél, akkor abba nem kerülhetnek szlovák szavak, kifejezések.

„Amikor felnőttként itt beszélek magyarul, akkor már megengedem magamnak, hogy belekeverjem a német szavakat” – mondta.

Nyilván különösen érdekes az a helyzet, amikor egy adott szónak nincsen magyar megfelelője (tipikusan ilyen helyzet a hivatali ügyintézés, amire ugyan nagy nehezen biztosan lehet találni magyar verziót, de ez nem minden esetben igaz, és nem feltétlenül pontos).

Szóval Bécsben bábeli a zűrzavar akár az iskolákban, akár a hétköznapokban. Ti mit gondoltok erről?

Szülni a határon túl

(Fotó: pixabay.com/coyot)

Share.

About Author

Leave A Reply