Bernie Sanders és az egérlak

0

Van London egyik külvárosában egy aranyos kis lyuk, ahová az utóbbi hónapokban különböző “állatok” költöztek, nemrégiben pedig még Bernie Sanders (igen, az utóbbi hetekben mémmé lett amerikai demokrata politikus) is „ellátogatott” – derül ki Hanna posztjából.

„Az elmúlt 2 hónapban párszor megosztottam képeket a kertváros cuki lyukáról, ahova kisállatok költöztek.

A múlt héten Bernie Sanders figurát látva, kapott el a láz, hogy utána járjak: Ki is áll az egész cukiság mögött?

Instagram-nyomozás után rábukkantam arra a hölgyre, aki a projekt mögött áll. Egy kertvárosi, kétgyerekes anyukáról van szó, aki gyerekeivel rendszeresen elsétált tavaly a lyuk előtt.

A gyerekeivel közösen emlegette, hogy ez a kis mélyedés pont úgy néz ki, mint egy előkelő egérlak. Ebből a gondolatból ötlet lett, majd megszületett az első kézzel vart kis egérke. És tavaly május hónap folyamán be is költözött otthonába.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beth Walk (@ewalkphoto) által megosztott bejegyzés

Azóta pedig mini, helyi látványossággá nőtte ki magát a lyuk. A hölgy lelkesedése az érdeklődéssel együtt fokozatosan nőtt, s most már tudatosan és szezonálisan frissíti a „híres” helyet. (…)

A lyuk eredetileg csizmatisztítóként funkcionált. Egy fém lap volt benne, amin a sárt le lehetett húzni a lábbeliről, mielőbb a házba lépett volna be valaki.”

A teljes posztot képekkel itt találjátok.

London titkos kertjei

Share.

About Author

Leave A Reply