Berlin szuper, de nem tökéletes

3

A német fővárosról már sokaktól hallottuk, hogy milyen szuper, nyitott hely, így aztán megörültünk, amikor Paultól Berlinből érkezett egy írás. Ráadásul ő is egyike azoknak, aki már írt ide egyszer régen, még a kiutazása előtt (a posztot ide kattintva olvashatjátok el). Most jöjjön a folytatás, avagy hol tart ma.

„Az én történetem 2,5 éve kezdődött, amikor is úgy döntöttem, hogy egy állásajánlatot elfogadva Budapestről Berlinbe teszem át a székhelyem.

Nekem személy szerint nem ment nehezen a költözés, mivel akkor már évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy lelépek Magyarországról. A gond annyi volt, hogy be voltam azért tojva kissé. Hiába hívott az ismeretlen, a feltételezésem szerint jobb, mégis picit tele volt a nacim.

Szerettem és szeretem Magyarországot. Gyönyörű a táj bármerre jár az ember, a nyarak jó melegek (kivéve amikor nem), de a természeti szépség nem minden. A fő bajom a magyar mentalitás volt, amivel hosszú évek alatt találkoztam.

Próbálkoztam, de jött a munkanélküliség

Már valahogy gimiben éreztem, hogy nem feltétlen fogom itt leélni az életem, de apám mindig azt, hogy „az ember a saját hazájában legyen sikeres”. Ennek megfelelően éltem és próbálkoztam.

Aztán 2011-ben munka nélkül maradtam és hiába adtam be 70-80 pályázatot, sehova nem voltam megfelelő vagy épp a cég részéről az anyagi juttatás volt röhejes. Hitelre van lakásom, így ha nekem egy cég 100.000-et ígért, akkor az majdnem mind elment a hitelre, ergo mi a fenéből éljek.

Aztán egy volt barátom segítségével (ő vitte be az önéletrajzomat a céghez és adta oda valakinek, aki továbbadta valakinek, aki továbbadta a későbbi főnökömnek) jött a lehetőség.

Egyrészről nagyon örültem, mert végre mehetek, bár soha nem állt szándékomban pont Németországba menni, inkább valami angol nyelvterületre, másrészről izgultam, hogy mi lesz a friss kapcsolatommal, ami a kiköltözésemkor volt 2,5 hetes.

Irány Berlin!

Nos, egy „csodás” februári vasárnap, röpke 14 órás vonatút után megérkeztem Berlinbe, két akkora csomaggal a kezemben, hogy majd becsináltam mire eljutottam a cég által biztosított ideiglenes szállásomra.

Nekem eddig ismeretlen volt ez a szokás, hogy egy cég a külföldi, új munkaerőnek 1-2 hónapig fizeti a lakhatását. Az enyém egy kis 33 nm-es egy szobás „villa” volt, 15 perces gyalogútra a cégemtől, na jó, lehet volt az 20 is.

Kb. 1 hét után csak gyalog közlekedtem a lakásom és az iroda között, aminek egyik oka a napi kétszeri átkelés volt a Spree fölött. Berlin folyója igen szép és nyáron nyüzsög a partjain az élet.

Imádtam a várost, széles utak, nyüzsgés és persze a nagy nyugati metropolisz, Berlin. Utáltam a várost, mert eső-szél-hideg így egyben simán megtalálható volt (Magyarországon mondjuk általában csak párosával jönnek).

Milyennek látom a németeket?

Sok mindent hallani a németekről. Savanyúak, precízek, nem szeretik a külföldieket, stb.

Savanyúnak savanyúak, nem egy magyar partizós népség. Persze lehet csak nekem, mivel van egyfajta sajátos humorom illetve elég közvetlen is vagyok, ami kissé kívül esik a német standardon, illetve valahogy nem bírtam mind a mai napig a német poénkodást magamévá tenni.

Precízek? Hááááát… műszaki területen elképzelhető, hogy igen, de ahol én dolgozom ott nem annyira, vagyis de, csak épp mégsem. Na, elmagyarázom. A német egy igen processzorientált népség.

Ha le van írva, hogy mit kell csinálnia, akkor azt nagyon akkurátusan megcsinálja, de ha valami újfajta probléma merül fel, akkor jön a kék halál illetve az új módszerek elfogadási és feldolgozási ideje a nagyon hosszú és a soha között mozog.

Kedvenc hasonlatom finoman szexuális tartalmú, de akinek eddig mondtam, azok egyetértettek ebben. Szóval: Processz – a fiú finoman helyezze be nemesebb szervét a hölgy befogadó részébe, majd tolja be, húzza ki, de ne teljesen, majd újra tolja be és ez mehet amíg mindkettőnek nem lesz jó.

Gyakorlat – a fiú megteszi, ami le vagyon írva, de hopp, nem figyel eléggé és kicsúszik neki… itt a gond, mivel a processz ilyen eshetőséget nem ír le, tehát jön a kék halál.

A harmadik, hogy nem szeretik a külföldieket, szerintem nem igaz. Persze nálunk multikulti van, de én a mindennapi életben sem tapasztaltam nagyobb nehézségeket, pláne, hogy valaki beszóljon nekem, az érezhető nem németségem miatt.

OK, magas, szőke (alig látható a hajam rövidsége miatt), kék szemű vagyok, tehát simán beillenék egy friccnek és a németet is beszélem, de simán érezhető, hogy nem idevalósi vagyok.

Sőt, ha valaki igyekszik minél többet németül kommunikálni már a legelején, azt az itteniek nagyon tudják ám értékelni. Nem baj, ha rossz a nyelvtan vagy kicsi még a szókincs, a lényeg, hogy lássák az igyekezetet. Mondjuk ha nem igyekszik az ember, akkor mi a fenét keres egy másik országban.

Ügyintézés, lakásbérlés

A hivatali ügyintézés hihetetlen pozitív nekem azóta is. A legelején kell egy munkaszerződés, azzal lehet menni lakást nézni. Ha van lakcím, akkor jöhet a bankszámla megnyitása és az adókártya igénylése is. Amint van lakcím és bankkártya, jöhetnek a különféle előfizetések (telefon, net, stb).

A leghúzósabb a lakcím megszerzése lesz, mivel – ahogy azt itt is már többen leírták – a lakásbérlés egy külön munkafolyamat az elején. Én nem használtam fizetős közvetítő (Makler) segítségét, mert 2-3 havi alaplakbért kérnek el a szolgáltatásukért.

Ha egyedül áll neki az ember a nézelődésnek, akkor érdemes nagyon gyorsnak lenni. Sokszor tömeges lakásmustra van, ami annyit jelent, hogy meg van adva egy 3 órás időintervallum, amikor meg lehet sasolni a lakást. Volt olyan, hogy 34-en álltunk sorban a kapu előtt.

Persze ezt mindenki megvárja, és szépen akkurátusan végignézi a szobákat és felteszi a saját kérdéseit az ott lévő képviselőnek. A legritkább esetben találkozol a tulajjal. Itt mindent egy képviselő intéz, persze a bérlő személyébe nagy beleszólása van a tulajnak is. Buktam el annak idején én is így 2-3 lakást.

Illetve vannak az egyéni megtekintések. Ez jóval kellemesebb. Érdemes azonban vigyázni. A lakás elosztása itt másabb. Otthon egy 50 nm-es, 2 szobás lakás simán jó, mindkét szoba elviselhető nagyságú.

Ha valaki itt, Berlinben néz egy 50 nm-es, 2 szobásat, akkor számítson rá, hogy a második szobába sacc az ágya fér be, aztán jónapot. Idekinn a konyha és a fürdő (illetve az előszoba), amire nagyobb figyelmet fordítanak.

Nekem szerencsém volt, mivel egy héttel az előző lakás lejárati dátuma előtt találtam meg azt a helyet, hol most is lakunk párommal. 35 perc metróval az Alexanderplatz, ami nekem, pesti gyereknek semmi, de a német társaknak, az már a világ vége.

Jó nekem, mivel így olcsón kaptam meg a 3 szobás lakást, ami majdnem 70 nm-es. Még egy dolog. Ha azt látjátok, hogy beköltözés azonnal, akkor az alsó hangon is 1-1,5 hét, de inkább 2-3.

A lakásárak egyébként horrorisztikusak. Az én lakásom olcsó, főleg a méretéhez képest, de az is majdnem 150.000 HUF egy hónapra. Igen, ez a kemény rész. És ez csak az alapbér, ebben benne van a szemétszállítás, meg a vízátalány. De a tv, telefon, áram már nincs. Plusz itt van tv adó is, mondjuk nem egy nagy szám, negyedévente 16.000 HUF.

A bank négy levelet küldött az elején (belföldi kártya, belföldi kártya pin kódja, VISA kártya, VISA kártya pinkódja), mikor ezt meghallottam azt hittem idegbajt kapok, mert a hazai sebességből indultam ki.

Az irodában csütörtökön voltam. Az első levél másnap érkezett, az utolsó következő csütörtökön. Az adóbevallás személyes leadási dettó ilyen. Bemész az irodába, számot húzol, kb. 5 percen belül behívnak, a hölgyike átfutja a bevallást, lepecsételi és kész. Rossz esetben érkezéstől távozásig 10 percet tölt ott az ember. A hivatalok mind ilyenek. Barátnőm betegbiztosítást telefonon kötött, 5 perc alatt.

Bérek és árak

Az élet idekinn nagyon szép, bár nem tökéletes. Ha két ember itteni átlagot keres, akkor évente egy-két nagyobb utazást simán betervezhet. Olyanokat, amiket otthon erősen a luxus szóval jelölnek.

Barátnőm középvezető volt egy nagy multinál Magyarországon. Itt kevesebbet kell dolgoznia (azaz nincs semmi túlóra) és több mint kétszer annyit keres. Én sima alkalmazottként többet kaptam itt, mint otthon a manager párom. Igen, ilyen fizukból könnyebb az élet.

Magyarországra évente 2-3-szor járunk és simán elengedhetjük magunkat, mert nem terheli meg a kasszát. Annak ellenére, hogy a fizetés jóval több, mint a hazai, az élemiszerárak szerintem alacsonyabbak, mint a pestiek.

1 kilós kenyér (olyan 5-6 napig is eláll) átszámolva 150-200 HUF, egy liter tej 150-180 HUF, stb. Ruházkodás az már vegyes. Cipőt nem biztos, hogy olcsóbban talál az ember, de pl. ing és hasonló itt elvileg olcsóbb.

Ami nagyon drága

Ami húzós az a szolgáltatás. De az nagyon. Szerelő kell? Hopp, pattan a 30-40.000 HUF vagy még több. Nem tudod összeszerelni a nagy IKEA-szekrényed? Semmi gond, majd ők küldenek embert, aki összeszereli, csak épp az is 30.000 lesz.

A közlekedés nekem a pesti „csoda” után maga a mennyország. Oké, nem is 15.000-be kerül a havi bérlet, hanem drágább. Itt 3 területre van felosztva a város és ennek megfelelően a bérletárak is, A (belváros), B (külváros), C (kertváros) részekre.

Egy átlag berlininek A+B-s bérlet kell, ami havi szinten kb. 22.000 HUF, ezért viszont olyan közlekedési hálózatot kap, amivel bárhonnan bárhova, viszonylag gyorsan és kényelmesen eljut.

Itt nem lángol a metró, a villamosok is nagyon szépek újak, valamint a buszok se rosszak. Itt nagyon kevesen bliccelnek, de ha valakit elkapnak, akkor nem próbálkoznak, hanem elismerik a hibát és befizetik a büntit. Én egyszer hagytam véletlenül otthon a pénztárcám és benne a bérletem, pont akkor jött persze az ellenőr. Utólag befizettem a kb. 3.000 HUF-nyi büntetést és el volt intézve.

Mit csinálhatunk a szabadidőnkben?

Szabadidejében csak az nem talál itt valamilyen szórakozási lehetőséget, aki nem akar. A város tele van parkokkal (itt minden városon belüli erdős részt is annak hívnak), szabadtéri helyszínekkel. Koncertek rogyásig, klubból is van pár.

A belvárosban esténként zajlik az élet, tele vannak a pubok, kocsmák, főleg nyáron élmény sétálni. Ami érdekes volt az elején, hogy nincs egy központi része Berlinnek. két fő központ van, plusz egy csomó kisebb.

A két fő az Alexanderplatz (keleti központ) és a Potsdamer Platz (nyugati központ). A város nagysága miatt, minden került rendelkezik még egy saját kisebb központtal is.

Aki kicsit konzervatívabb, az lehet, hogy itt nagyon rosszul fogja magát érezni az elején. Egyrészt a homoszexualitást is nagyon toleránsan kezelik, másrészt rengeteg ember nem hallott a divat szóról.

A homoszexualitás itt hozzátartozik az élethez. Nagyon meglepő volt az elején, hogy férfiak és nők is kézen fogva sétálnak, sőt különféle tv-s műsorokban sem csinálnak belőle semmi problémát, hogy ők akkor most melegek. Divat szinten, meg itt valami urban style működhet.

Érdekes stílusban

Az, hogy a fiatalok itt csak nagyritkán járnak tetoválás vagy testékszer nélkül, az még OK (rendben, vannak is itt is durva extrém kivételek), de hogy a nők nagyívben letojják, ha a harisnya ki van szakadva, az nekem férfiként erős. És nem csak a gimis lánykák, hanem kiskosztümben levő nőkön látok sokszor felfutott szálú harisnyákat, 2,5 év alatt azért meg lehet szokni, csak pofán vágja az embert a különböző kultúra.

Magyarként vicces, amikor a németek sírnak, hogy nekik mennyit kell dolgozniuk és ezért mennyire nincsenek megfizetve. Amikor idekerültem, akkor meséltem kollégáknak a nagy magyar valóságról, hogy most többet fizetek a lakásra, mint amennyi otthon egy átlagfizetés.

Nem hazudok, majdnem kiesett a villa a kezükből. Fel sem tudják fogni, hogy hogyan tudnak emberek ennyiből megélni. Én meg csak röhögök sokszor, mikor megy a sírás-rívás, hogy mennyi munkájuk van és jaj nekik.

Itt nem alap a túlóra. Sőt sok helyen nagyon nem is szeretik. A szakszervezetek itt nagyon erősek, és ők odakoppintanak a főnökök orrára, ha a munkavállaló túl sokat dolgozik. Itt a plusz órák lecsúsztatásával nincs gond. Az meg, hogy a 3 hetes szabi teljesen normális, nekem volt sokk.

A főnököt nem érdekli igazán, hogy mikor mennyi időre mész (persze bizonyos keretek vannak), csak a helyetteseddel legyen lebeszélve és akkor áldásbékesség.

Hogyan tovább?

Mindazok mellett, hogy sok jót gondolok az itteni életről, mégsem vagyok teljesen boldog. Sok Kelet-Európából jött embernek ez a paradicsom, nekem nem. Nagyon tetszik az anyagi biztonság, a jobb élet, hogy olyan dolgokat tudunk megcsinálni, amit Magyarországon élve vagy nagyon nehezen vagy épp sehogy. De a mentalitás számomra idegen, még 2,5 év után is.

Elképzelhető, hogy ez a cég nem épp a legmegfelelőbb nekem és amúgy alapvetően a németek mások, mint amit eddig megtapasztaltam munkahelyen. A mostani helyemen három részlegen is megfordultam.

Az első részlegen nem tudtak több munkát adni, mert akkor túlléptem volna a munkaköri leírásomban szereplő határt, azt meg nem lehet, mert különben jön a szakszervezet.

A második részlegre egy projekt miatt kerültem. Amíg tartott a projekt, addig nem volt rossz, de a munkakör a pénzügy szárazabbik felén volt, tehát nem nekem találták ki.

Most a harmadik részlegen meg a vezetőség nem jön be. Próbáltam alkalmazkodni a helyzethez, hiszen mégiscsak én vagyok a külföldi és nem én akarom itt az észt osztani. Nem is feltétlen lenne mire, teszem hozzá, de a vezetőség a számomra minimális szintet sem üti meg.

Mivel annak a híve vagyok, hogy ha nem tetszik valami és alkalmazkodni sem tudsz, akkor sírás helyett cselekedj, így a hónap elején felmondtam. Persze itt ez is másképp megy, mivel a cégemnél csak negyedév végén jöhet el az ember, így még 3 fizetést kapok, közben meg keresek új helyet. Remélem sikerül, bár az itteniek sem a sebességükről híresek.

Az írás elején említett, a kezdetekkor 2,5 hetes kapcsolat pedig kibírt egy 14 hónapos távkapcsolat szakaszt és augusztus elején házasság lesz belőle. Tehát elmondhatom, hogy az élet egész jól alakul, nem bántam meg, hogy kijöttem.

Határátkelők és otthon maradók

Sokszor olvastam, hogy gyáva ember, aki elmegy Magyarországról és máshol próbál szerencsét. Sosem értettem, hogy miért is kell ilyet állítani. Sok ember, aki otthon maradt (ilyen-olyan indokkal), sír, hogy mennyire nem jó otthon az élet, de nem tesz meg mindent, hogy ez megváltozzon. Elnézést, de én ezt tartom gyávaságnak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal eljönni onnan, de sokan még Magyarországon sem tesznek bele apait-anyait. Szerintem azok, akik külföldre mennek, igenis bátrak, mert otthagyják a családot, barátokat, a szeretett Magyarországot és hajlandóak nagy kockázatot vállalni, hogy jó útra tegyék az életüket.

Szerettem volna otthon tovább dolgozni, de amikor csak az elutasítást kapja az ember, akkor nem fog csupán hazaszeretetből maradni. Én sem bírálom azokat, akik maradtak, sőt becsülöm őket, mert otthon próbálnak meg a felszínen maradni. De akik eljöttek, azokat is becsülöm, mert egy új helyzetben és új környezetben próbálják meg felépíteni magukat.

Kívánom, hogy előbb-utóbb tényleg eljöjjön az az idő, amikor valóban érdemes hazamenni. Nekem ez most még nem az. Addig is igyekszem öregbíteni a hazám jó hírét a munkámmal és távolról szurkolok a pozitív fejleményeknek.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg először.)

Share.

About Author

3 hozzászólás

  1. Unrelevant on

    Elképesztően jó az írás! Engem felzalklatott, teljesen! Főként mert a párommal úgy 3 hete mentünk szét és mi 4 hónapot voltunk együtt, de ahogy kilépett az ajtón, az életemből is. Berlinben akarom folytatni az életem, akartam vele, de ebből nem lesz házasság. Sajnos én eléggé meg vagyok rekedve ezen a szállás részlegen, a sztorimban. Valahogy neked jobban alakult ez az egész…

Leave A Reply