Bekeményítettek a dánok

0

A dán parlament megszavazta a menekültjogi törvény szigorítását célzó módosítást. Ennek értelmében a hatóságok például elkobozhatják a menekültektől a 10 ezer koronát (1340 euró) meghaladó készpénzt, illetve az ennél nagyobb értékű vagyontárgyakat, hogy ezzel is hozzájáruljanak elszállásolásuk költségeihez.

A dán parlament döntése értelmében megszigorítják a családegyesítésre vonatkozó szabályokat is, így a menedékkérők csak három év elteltével kérvényezhetik a családegyesítést. Az eljárás viszont akár további évekig is eltarthat. Ugyanakkor törvénymódosítás alapján a tartózkodási engedélyek idejét is megkurtították.

A változtatás bevallott célja, hogy elriassza a menekülteket attól, hogy menekültstátusért folyamodjanak Dániában.

A kisebbségben kormányzó jobbközép kormány törvényt módosító javaslatát a bevándorlás-ellenes Dán Néppárt, a dán parlament liberális, konzervatív, valamint szociáldemokrata táborának nagy része is támogatta.

A dán menekültjogi szabályozás szigorítása már előzetesen is éles bírálatokat váltott ki. Inger Stöjberg integrációs miniszter még hétfőn Brüsszelben kényszerült arra, hogy megvédje kormányának a menekültjogi törvény szigorítását célzó javaslatát.

Azt megelőzően ugyanis Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa bírálta a dán szabályok szigorítását – emlékeztetett az MTI.

Jogvédő szervezetek szerint a dán menekültjogi törvénymódosítás az ENSZ menekültügyi egyezményébe ütközik. Tavaly Dániában mintegy 21 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, amire még soha nem volt példa. Becslések szerint 2016-ra ez a szám 25 ezerre emelkedhet. Az európai uniós tagállamok között Dánia vezeti a sort az egy lakosra jutó menekültek számában.

Share.

About Author

Leave A Reply