Bejgli helyett ataif

0

Egy kis egyiptomi ízelítő ottani országfelelősünktől, avagy Timi elárulja, milyen is a kairói élet Ramadán ünnepének idején. Egy biztos: az önmagukat éheztető, ostorozó muszlimok képe nem feltétlenül felel meg a valóságnak. (A képek nem a szerző fotói.)

„Sokat gondolkodtam, hogy miről is kellene először írni, de végül arra jutottam, hogy maradok első körben az aktuális eseményeknél, mivel ez egy elég különleges időszaka Kairónak minden évben – aztán majd ti eldöntitek legyen-e második meg harmadik kör az itteni élet más témáival kapcsolatban.

A középosztály jól él

Nyilván aki külföldiként él Egyiptomban, az esetek nagy részében talán nem a jobb megélhetés reményében választotta ezt az országot (kiváltképpen nem a közel 15 milliós lakosú, kissé szmogos Kairót), főleg nem az általam ismert itteni magyarok.

Persze a világ minden részéről vannak itt üzletemberek, turizmusban dolgozók bőven és mellékesen megjegyezném, hogy azért nem is élnek itt olyan rosszul az emberek.

Már legalábbis a középosztály. A rezsi, benzinköltség vagy a tömegközlekedés fillérek, a ruházkodásra és az ételre jobban oda kell figyelni, illetve a jó oktatásnak is sokszor elég borsos ára van, de még így is ki lehet jönni a fizetésből és még félre is lehet belőle tenni egy keveset. Azért sajnos még mindig nagyon sokan élnek kritikán aluli körülmények között, de ezt majd talán egy másik post alkalmával bővebben is kifejtem.

Mindenesetre egy fodrász, kozmetikus, autó-, villanyszerelő, festő, és bárki, aki szeret ezermesterkedni, azt hiszem ennyi mekmester között ” rongyosra” keresné magát.

Kétféle magyar él itt

Általánosságban elmondható, hogy kétféle Kairóban élő magyarral lehet találkozni: a többség munka, internet vagy egy jól sikerült nyaralás alkalmával itt találta meg a boldogságot egy (többnyire) jóképű egyiptomi oldalán, a másik csoportot pedig a nyelvet elsajátítani óhajtó arab szakos bölcsészek vagy az egyiptológiát illetve régészeti tanulmányokat folytató egyetemisták alkotják.

Továbbá a követségen és a Magyar Házban (mert hát itt ilyen is van ám) is összefuthatunk néhány magyarral.

Hát én félig-meddig a ritka kivételt képezném, mivel első családi nyaralásom alkalmával még kis tinédzserként vettem a fejembe, hogy én egyszer, ha nem is életem végéig, de mindenképp szerencsét szeretnék próbálni Egyiptomban.

Két véglet van szerintem: vannak, akik turistaként itt járva rossz élményekkel térnek haza és nagyon utálják a ” koszos” Egyiptomot (pedig sok minden lélegzetelállítóan szép és nagyon érdekes dolgot lehet itt is felfedezni a sivatag közepén. Nagyon szívesen írnék egyszer Kairó látnivalóiról; minden, ami kimarad a turistautak során, illetve ahova egy átlag magyar turista szintén nem jut el, a meseszép Alexandria. Na, hát azt a várost meg össze sem lehet hasonlítani Kairóval).

Másokat (és szerintem ez a többség) meg teljesen magával ragad az emberek mentalitásának pozitív oldala, a nyelv vagy az ország ezeréves kultúrára és történelme. Nos, én az utóbbihoz tartoztam.

Nem ülök otthon

Az álom végül 2 éve megvalósult: pályáztam és meg is kaptam az ösztöndíjat Kairó egyik egyetemére – habár az sem volt sima liba, de hát semmi sem egyszerű, itt meg aztán pláne nem, mint később rájöttem.

Persze nem sokáig élhet egy európai lányka egyedül Egyiptomban, hogy ne venné le a lábáról egy kedves, fiatal ifjú. Így jelenleg az itt élő magyarok többségét alkotó, első számú csoport boldog tagjaként élem a kis életem egyiptomi férjemmel kettecskén.

Mielőtt valaki rögtön temetne, nem kell aggódni, nem ülök otthon a babérjaimon: tanulok, egy angol call centerben dolgozom, illetve időközönként könyveket is fordítok angolról magyarra, de jártam már óvodában és iskolában is angoltanárként.

A jövőre nézve pedig vannak terveink; mi is szeretnénk kicsit világot látni, mint a család többi tagja, de hogy merre visz majd az utunk még nem tudjuk pontosan.

Mi is az a Ramadán?

A legtöbb embernek, már ha van némi fogalma egyáltalán a Ramadánról, a szegény (vagy inkább bolond, fanatikus) muszlimok jutnak eszébe, akik egy hónapon keresztül kínozzák magukat és nem esznek-isznak napközben.

Nos, tény, hogy kell elhivatottság hozzá – de maga Ramadán hava egy különleges időszak Egyiptomban a muszlimoknak, nem-muszlimoknak, egyiptomiaknak és külföldieknek egyaránt.

Nagyon röviden tisztáznám, hogy a Ramadán az iszlám naptár szerinti 9. hónap, tehát 29-30 napból áll a hold állásától függően (idén július 20-án kezdődött és augusztus 18-ig tartott). Ilyenkor a hívők – a vallásosabbak, de az egyáltalán nem vallásos muszlimok is becsületesen tartják – hajnaltól naplementéig nem esznek, nem isznak, nem dohányoznak, nem élnek szexuális életet a házastársaikkal (ez az éjszakára nem vonatkozik, mielőtt bárki pánikba esne), (jobban) kerülik az olyan dolgokat, mint veszekedés, káromkodás, hazudás.

A miértje pedig, mert ez az iszlám vallás egyik pillére, mert a Korán első sorait ebben a hónapban kapta meg Mohamed próféta, illetve ebben a hónapban a nem evés-ivással az ember átérzi (mármint kellene) azon szegény emberek sorsát, akik mindezt napi szinten hónapokon keresztül élik át (sokkal rosszabb körülmények között), így talán nagyobb késztetést érezve arra, hogy segítsen az ember ezeken a rászorulókon.

Mintha minden nap karácsony lenne

Nos, az utolsó része a ramadáni böjt miértjének nem igazán teljesül, már abban az értelemben, hogy ennek a hónapnak minden napja ünnepnap. Olyan, mintha mindennap karácsony lenne a maga nagy családi-baráti lakomáival.

Ugyanis ilyenkor mindenki vendégeket hív, vendégségbe megy, de vendégsereg nélkül is ilyenkor a szakács jobban kitesz magáért a konyhában bevetve minden sütő-főző tudományát és hát az egyiptomiak alapjáraton is hiresek arról, hogy sokat és finomakat egyenek.

Tehát aki azt gondolta eddig, hogy szegény böjtölők, biztos fogynak egy ruhaméretet Ramadán alatt, hát az most tévedett. Sőt!

Ezt inkább sajnálattal írom, mert hát nem a túlzott eszem-iszomságról szól a dolog.

Felkészülés a Ramadánra

Otthon karácsonyra készülve már szeptemberben megjelennek a plázákban a feldíszített karácsonyfák, a Mikulás. Itt is Ramadán előtt már jó pár hónappal elkezdenek az emberek bevásárolni: megjelennek a “Ramadán boltok” az utak mentén, ahol viszonylag olcsón lehet mézédes datolyához jutni és mindenhez, ami szem-szájnak ingere: kesudió, mandula, mogyoró, aszalt gyümölcsök széles választéka, füge…stb.

ramadan bolt.jpg

A szupermarketekben is jó kis akciók vannak, így mindenki megrohamozza a boltokat már hetekkel azelőtt, hogy majd finomabbnál finomabb ételek kerüljenek az asztalra.

A mecsetekre, erkélyekre, ablakokra, pálmafákra és mindenhová, ahova csak lehet, világító fénysorok, illetve Ramadán már-már jelképének számító, „fenusz” névre hallgató lámpás kerül, melyet a kulcstartótól az egészen hatalmas óriásokig, mindenféle méretben lehet kapni szintén az út menti árusoktól. Ezek az otthont díszítik vagy a háztömbök bejáratánál lógnak ünnepi hangulatot varázsolva a forgalmas kairói utcákra így Ramadán idején.

fenusz lampas.jpg

Kairóban nagy keletje van az utcákat róvó, kocsis-kiabálós árusoknak is. Ezidőtájt megjelennek a datolya és kókuszlevet áruló turbános bácsik. Nagyon finom és nagyon olcsó, minden vacsoraasztalnál megtalálható italok.

Hogyan telik egy nap?

Egy átlag egyiptomi család napja ebben az időszakban a következő: még napfelkelte előtt, hajnalban felkelnek, illetve inkább le sem fekszenek, ugyanis itt az emberek amúgy is éjszakai életet élnek. Nem tudom, mennyit alszanak, és hogy bírják ilyen jól, de a legtöbben egész éjszaka fent vannak, tévéznek, interneteznek, társasági életet élnek a barátokkal vagy csak összejön a „kiscsalád” apraja-nagyja.

Na, a tipikus egyiptomi családi életről is tudnék írni egy kisebb regényt, de a lényeg, hogy itt nincs olyan, hogy szent és sérthetetlen pihenési idő: itt a többség nagyon későn fekszik, későn kell ha van rá módja, bárki bármikor beállíthat vendégségbe hozzád mindenféle előzetes bejelentés nélkül, és a mobilod is bármikor csöröghet, Ramadán idején meg pláne számítani lehet telefonhívásra akár hajnali 2-kor is.

Hát én ettől hülyét kapok, úgyhogy én rutinosan már halkítom is le a férjem meg a saját mobilom este. Egyszer csak megtanulják, hogy mikor illő és mikor nem valakit telefonon hívni.

Jön a fool meg a tameya

Tehát hajnalban evés-ivás. Mivel vacsoraidőben igencsak eszik az ember mindenféle finomat, így célszerű valami nagyon lightos dolgot enni, vagy csak inni.

Persze Kairóban ez nem így van: előkerül a fool meg a tameya, a tipikus egyiptomi reggeli: az előbbi finom fűszerezésű főtt babot, míg az utóbbi a török éttermekből jól ismert falafelt takarja.

Nálam először kiverte a biztosítékot, hogy hogyan képes valaki főtt babot enni lepénykenyérrel reggelire, de aztán hozzászokik az ember. Mellesleg tényleg nagyon ízletes, és nagyon sok variációja létezik.

Még a müezzin csengő-bongó hangjának megszólalása előtt lemennek az utolsó falatok, az utolsó korty (igencsak édesre sikeredett) fekete tea és vége. Kezdődik a böjt.

Mint már említettem, kell hozzá motiváció, de egyáltalán nem olyan vészes, mint amilyennek hangzik, még a 40 fokban sem. Persze ilyenkor a napi sportolás a nullára csökken és kicsit talán ingerültebb az ember, de abszolút, minden nagyobb nehézség nélkül kibírható. Én voltam már focimeccsen is Ramadán idején, és ott sem dőlt ki senki a pályán, pedig mindenki tartotta a böjtöt.

Némi bosszúság is akad

Ami az idei Ramadánban nem kis napi bosszúságot okozott, az a folyamatos áramkimaradás és vízelzárás. Persze a nagyokosok arra fogják, hogy mert többet használják az emberek a klímát, de a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy ez igenis teljesen tudatos és semmi köze a fogyasztáshoz.

Azt mondják, hogy bizonyos ellenzékiek az új elnök ellen akarják uszítani a népet ezzel. Hát ki tudja mi az igazság, de remélem mindenesetre, hogy az emberek a babérjaikon maradnak Ramadán végén is és nem lesznek megint tüntetések. Ez az, amibe már nagyon belejöttek az elmúlt másfél év alatt. Egész kis Sziget fesztivál hangulat volt a legutóbb, mikor a Tahrir téren jártam. Persze koncertek meg alkohol nélkül, de a sátoros-ottalvós buli része megvolt.)

Igen csak kellemetlen arra ébredni, hogy mindenhonnan folyik a víz rólad és még egy jót sem tudsz zuhanyozni ennek örömére.

De nézzük pozitívan a dolgokat: a vacsorák nagyon romantikusra sikerülhetnek így gyertya- meg holdfény mellett (mert hát legtöbbször mikor is menne el általában az áram, ha nem mikor mindenki az asztalnál eszik).

Az ínycsiklandó lakomák

Az egyiptomiak imádnak enni és híresek vendégszeretetükről, így ebben a hónapban kiváltképp nagy társasági életet élnek: a családok amúgy is mindig összejárnak hétvégente (vagy mint már fentebb említettem, beállíthatnak a hét bármely napján a nap bármely időszakában), illetve nagyon népszerűek még az éttermek, gyorskajáldák is.

És ha amúgy nem lenne terülj-terülj asztalkám egy-egy hétvégi vacsorakor, hát Ramadánban biztos hogy az van. Direkt nem írtam ebédet, mivel az egyiptomiak étkezési szokása külön műfaj. Lehet, csak én vagyok vele így, de én úgy nevelkedtem, hogy reggeli az reggel 10-ig van, ebéd 1 fele és vacsora 6-8 között. Na, itt a reggelit délben, az ebédet 4-5 körül, a vacsorát meg majd 10 és éjfél körül ejtik meg.

vacsora egy egyiptomi asztalon.jpg

Ilyenkor az emberek még több ételt és még finomabbakat készítenek. Nem túl sok fajta fűszert használnak, de az egyiptomi ételek így is nagyon finomak -legalábbis nekem bejöttek.

Tudni kell még, hogy nagyon édesszájúak az itteniek, így ha az otthoni török baklawa valakinek túl édes lenne, akkor amennyiben Egyiptomba látogat, inkább maradjon csak a bevált cukrászsüteményeknél és csak távolról szemlélje a helyi édességeket. De aki szintén extrém édesszájú – mint jómagam – az imádni fogja őket.

Ramadánban a tipikus édesség amúgy az Ataif nevű, vastag tésztájú minipalacsinta, aminek a közepébe mandula-kókuszreszeléket szoktak tenni, vagy datolyát, de bármivel lehet tölteni, majd eredeti recept szerint olajban kisütik és még ezt követően cukros szirupba is belemártják. Jó tömény is, de sütőben is meglehet(ne) sütni, hogy gyomorkímélőbb legyen.

Ataaif sutemeny.jpg

Tiszteletreméltó egyesek segítő szándéka

Két dolgot mindenképp meg kell említenem a ramadáni vacsorával kapcsolatban: naplemente előtt fél – 1 órával a szegények már kiülnek az út szélére vagy az utak közötti kis zöld parkos területen ücsörögnek, ugyanis önkéntes fiatalok járják az utcákat ételt-italt osztogatva a rászorulóknak.

Illetve ha buszon tartózkodsz vagy kocsival hajtasz éppen, mikor a naplementét jelző müezzin hangja megszólal, nem kell aggódni, hogy nem tudod megtörni a böjtöt (tradicionálisan egy pár szem datolyával és vízzel), mert ezek az önkéntesek halomszámra osztogatják a palackos vizet, kisdobozos üdítőket és ha akarod, ha nem, úgyis megállítanak és adnak belőle párat.

Általánosságban elmondható az egyiptomiakról, hogy szeretnek adni. Mindenen osztoznak; ha vesz egy zacskó chipszet az egyik, először mindenképp körbekínálja, de lehet, az egészet odaadja neked. Ha megdicséred a táskájukat, ruhájukat, azonnal neked akarják ajándékozni. Ha megkéred őket, hogy vegyenek már neked valamit, majd te később kifizeted, abból a későbből nem lesz semmi, ugyanis nem engedik majd, hogy kifizesd.

Ha ez fordítva esik meg, ragaszkodnak hozzá, hogy az utolsó piasterig visszaadják a pénzt, ha kell, belenyomják a táskádba.

Ha pedig egyiptomival mennél egyet enni a plázába, a legjobb már az elején kikötni, hogy te angolosan fizetsz, (vagyis te a tiedet, ő meg az övét), mert tuti ő fizetné ki az egész ebéded árát.

A bebszi és a bizza

A legjobb sztorim ezzel kapcsolatban mikor mentem a mikrobusszal és egy középkorú hölgy ült mellettem, aki épp kibontani készült a Pepsijét (itt mindenki ezt issza).

Én még csak nem is ránéztem, hanem a mellette levő ablakon néztem kifelé, de ő rögtön megkérdezte, hogy kérek-e egy kicsit a bebszijéből. (Ugyanis az arab nyelvben nincs ‘p’ hang, azt a ‘b’ helyettesíti. Igy lesz a pepsiből bebsi, a pizzából bizza és még sorolhatnám. Nagyon mulatságos néha! ) És ezt még elismételte kétszer, hogy biztos nem kérek-e.

Ramadánkor az üzletek is később nyitnak, főleg a kajáldák, és csak hajnalban zárnak.

Külön sorozatok a tévében

Az egyiptomiak a vacsora után vagy a mecsetbe mennek, vagy leheverednek a tv elé, mert itt is a legtöbb népszerű csatorna ünnep idején külön ramadáni sorozatokkal, családi programokkal csábítja a nézőket – ugye most lehetett az olimpia eseményeit is nyomon követni -, vagy pedig kimozdulnak kicsit a klubokba.

(Na, nem olyan klubok ezek, hanem sportklubok kávézókkal, éttermekkel, gyerekeknek játszótérrel, mindenféle sportolási lehetőséggel, akár medencével… stb. Szinte mindenki tagja egy ilyen klubnak, a tagságit egyszer kell kifizetni, de nem olcsó mulatság.)

Egyiptom lakosságának 10%-a kopt keresztény. Tapasztalataim szerint általában jól megférnek a muszlimok és a keresztények egymás mellett a hétköznapokban. Nem túlságosan barátkoznak egymással, de ha arra kerül a sor, nagyon kedélyesen el tudnak csevegni politikáról, a napi dolgokról, bár inkább megtartják egymás között a tisztes távot.

Ilyenkor Ramadán idején habár a keresztények nem böjtölnek, de mindenképpen toleránsabbak. Megtehetnék, de a legtöbben szolidaritásból nem esznek – isznak nyilvános helyen.

Ramadán végi ünnep

Zárásképpen mindenképp még megemlíteném a Ramadán végét jelentő tényleges ünnepnapot.

Aki egy kicsit is vonzódik a Közel-Kelethez és épp Kairóban jár, biztosan nagyon varázslatosnak fogja találni ezt a napot, főleg a hajnali, kora reggeli órákat.

Ugyanis hajnaltól napfelkeltéig egész Kairó „énekel”: az összes mecsetből (amiből van egy pár) szól a müezzin hangja: Allahu Akbar, Allahu Akbar (Isten a leghatalmasabb).

Ezt követően van egy rövid ima, majd megkezdődik a három napon át tartó család – rokon – szomszéd – ismerősök – kutya – macska maratonlátogatása.

Tipikus ünnepi édesség ilyenkor a teás süti (végre valami mérsékelten cukrozott édesség a sok cukorpók között), melyet a háziasszonyok saját kezűleg gyártanak.

Ilyenkor, szintén a karácsonyhoz hasonlóan, a gyerekek ajándékot vagy egy kis költőpénzt kapnak a szülőktől, nagyszülőktől.

Mi férjemmel bevezettük, hogy egymást is megajándékozzuk, így nem vész el teljesen az otthon megszokott karácsonyi hangulat. De nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ilyenkor meglepik szeretteiket valami aprósággal.

Hát így telnek jelenleg a napok itt Kairóban: ünnep van, ajándék van, család van, boldogság van – csak itt fenusz lámpással, feldíszített mecsetekkel, datolyával és bejgli helyett ataif süteménnyel.”

Share.

About Author

Leave A Reply