Bécsben olcsóbb az albérlet, mint Budapesten

0

Legalábbis ha hihetünk a brit Deloitte legfrissebb jelentésének, amely az európai ingatlanárak alakulását foglalja össze és melyből kiderül, hogy hiába rakétáznak a magyar ingatlanárak, a helyzet még mindig jobb, mint sok helyen Nyugat-Európában. Kivétel persze akad.

Noha kifejezetten elszálltak az ingatlanárak Magyarországon az elmúlt években, ettől még európai és régiós összehasonlításban sem olyan rossz a helyzet a Deloitte szerint.

Az elmúlt három évben Magyarország mellett Csehországban, Lettországban és Portugáliában is az európai átlag több, mint duplájával nőttek a négyzetméterárak.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Ez persze önmagában nem sokat jelent, de ha azt vesszük, hogy a statisztika szerint Magyarországon valamivel több, mint 7 évnyi fizetésből meg lehet venni egy 70 négyzetméteres lakást, míg a cseheknek és a letteknek több mint 10 évig kell ehhez dolgozniuk, akkor a helyzet lehetne rosszabb is.

A kontinensen csak Olaszországban csökkentek az ingatlanárak, mégis a rohamosan növekvő kereseteknek hála Portugáliában a legkönnyebb félretenni egy lakásra – írta a EuroNews.

Ami a fővárosokat illeti, a legjobban Prágában drágultak az ingatlanok, Budapest ezen a listán a negyedik.

Ha már itt tartunk, a vizsgált 46 városból 32-ben drágábbak az albérlet árak, mint Budapesten. Ami meglepő: Bécsben olcsóbbak – legalábbis a Deloitte szerint.

Share.

About Author

Leave A Reply