Bazi nagy indiai lagzi

0

Egy indiai életében valószínűleg az esküvő a legfontosabb esemény, ezért meg is adják a módját – olvasható a David Around the World blog legutóbbi posztjában. Szóval most irány India, ezen belül is egy helyi lagzi.

„ Lehet, hogy közben a család egész vagyona rámegy, de az nem számít.

Február 10-én részt vehettem egy indiai esküvőn, amire a meghívásomat furának tartottam, tekintve, hogy nem túlzottan közeli ismerős, aki meghívott, és még nem is az ő esküvője volt, hanem a húgáé/nővéréé. (…)

800-1000 ember volt hivatalos, bár szerintem nem voltunk annyian. Volt mindenféle ruházatú ember: öltönyös, prosztó (bár azok lehet, hogy a munkások voltak), sok indiai ruhában feszítő nő, lány és gyerekek, valamint európai ízlésnek is megfelelően felöltözött fiatalabb nők.

A meghívó szerint már 5-kor kezdődött a program, nekem azt mondták, hogy 7-re menjek, amikor elvileg kezdték a svédasztalos vacsorát szolgálni. Végül háromnegyed 8-ra értem oda, mert egy kis időbe tellett előkeríteni a caretaker-t, hogy segítsen virágot szerezni. Mégsem mehettem oda üres kézzel. (…)

8 körül még semmi esemény nem volt, és akkor azt mondták, hogy még kb. két óra mire kezdődik a „show”. Semmilyen zene sem volt, legalábbis nem tűnt fel.

Ugyan többször is ajánlgatták, hogy egyek, de ezt nem tettem: 1, mert indiai (és bizonyára erősen fűszeres); 2, mert vegetáriánus kaja volt csak. Csak gyümölcsöt ettem, de azt sem sokat. Sajnos alkohol sem volt, úgyhogy én készültem egy kis whiskey-vel magamnak, amit még az ide úton szereztem az Emirates járatomon. Ezt szépen elkortyolgattam a majdnem két óra alatt, amíg várakozni kellett. (…)

Szóval az este 5 órából fél 10 lett, mire megszólaltak a dobok a bejáratnál, és elindult a körmenet a dobosokkal, a táncolókkal, a lámpahordozókkal és a lovon ülő vőlegénnyel. (…) Mire beért a vőlegény, addigra a menyasszony is előkerült, és bár sajnos nem tudom, hogy pontosan hogy is történik maga a holtomiglan-holtodiglan eskütétel, de ha jól láttam, valami virágfüzért akasztottak egymás nyakába. Azt nem tudom, hogy volt-e gyűrű. (…)

Összességében érdekes volt egy ilyet látni, de nekem túl hosszú volt, főleg, hogy nem társasággal mentem. Ma rákérdeztem a menyasszony bátyjánál (aki meghívott engem is), és természetesen ez (is) egy elrendezett házasság. Kollégák a képről megállapították, hogy valószínűleg ez egy alsó-középosztály család rendezvénye volt.”

További részleteket és képeket az eredeti posztban olvashattok és láthattok.

Share.

About Author

Leave A Reply