Bárkit, csak magyart ne!

1

Miközben előszeretettel gondoljuk magunkról, milyen jó munkaerő is vagyunk mi, magyarok, azért él egy másik kép is rólunk. EWzt a témát járta körül a Bécsi hétköznapok blog, melynek szerzője, Expatlady egy olyan történetet mesél el, amely megvilágítja, miért is vannak néha fenntartások a magyar munkavállalókkal szemben Ausztriában.

„Miközben büszkeségtől dagad a mellünk, hogy mi miféle jó munkaerő vagyunk, és minden nyugati kezet csókolhat, ha magyar munkásra talál, hiszen sokkal megbízhatóbban, szorgalmasabban, becsületesebben dolgozunk, mint a helyiek (legyen az osztrák, német, angol…), nem árt néha az érem másik oldalát is megnézni.

Mert a tükör a kiváló magyar munkaerőről azért néha nagyon is görbe…

Az alábbiakban egy magyar mérnök férfi tapasztalataival szemléltetem azt, hogy a címben szereplő 4 szó: “BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!” hogyan válik lassan alapszabállyá a szomszédos osztrák munkáltatók körében, s miképp vágjuk éppen mi, magyarok, a fene nagy nemzeti önbecsülésünkkel magunk alatt a fát…

A történet

Adott egy kelet-magyarországi nagy egyetemen frissen végzett informatikus. Szakmai tapasztalata ugyan nincs, nyelvismerete a megszerzett pecsétes papírjai ellenére is leginkább csak a “gud mórning, havdujudú”-ra korlátozódik, bár tény, Erasmus diákként korábban ellébecolt egy fél évet a bécsi Műszaki Egyetem Számítástechnika Karán.

Hogy akkor kellene tudnia németül? Nem úgy megy az kérem szépen manapság a cserediákokkal…sokkal inkább a kocsmatúrák, mint az egyetemi előadások állnak érdeklődésük középpontjában. Ha az ember ráadásul bekerül egy színtiszta magyar albérletbe, és nincs meg benne a hajlandóság, hogy más nemzet fiaival-lányaival vegyüljön, akkor hónapok tel(het)nek el úgy, hogy az anyanyelvén kívül más nyelven nem is beszél külföldön (a pizza és a sörrendelést leszámítva).

2017-ben is kövesd a Határátkelőt az Instagramon is, mert sokkal jobb lesz, mint tavaly! 🙂

A fiatalember, nevezzük az egyszerűség kedvéért Ádámnak, hamar rájön, hogy a sógoroknál kolbászból van a kerítés (mint hallotta, a kezdőknek is tisztán havi 3500 eurót fizetnek), ezért ő nem fog/akar holmi kezdő magyar fizetésért senkinek otthon robotolni.

Megkeresi hát a boldogabb időkben angol diplomát szerzett, inasokat 30 éve puhítani próbáló nagynénjét, aki kínok és keservek között megír neki egy motivációs levelet és összeállítja az önéletrajzát.

Kicsit hosszú, kissé furcsán mutatnak benne a “tudásomat a társadalom szolgálatára szeretném használni” jellegű mondattöredékek, de ez Ádámot nem tartja vissza, hogy Ausztria legnagyobb cégeinek info@… emailjeire napjában tucatjával küldje ki azt.

Válasz azonban valamiért nem érkezik.  Nem érti az informatikus anyuka, a rendszergazda apuka, az angol szakos nagynéni, de biza még a bölcsész barátnő se, mi lehet a gond az ő kicsi fiuk jelentkezésével. Hiszen az ország egyik legjobb egyetemére járt! Hiszen minden vizsgát elsőre teljesített! Hiszen ismer két programnyelvet!”

Aztán a posztból kiderül, hogy némi befektetett munka és tanulás nyomán mégis csak elkezdenek érkezni az állásajánlatok, ráadásul egyik jobb, mint a másik. Így aztán hősünk újabb dilemma elé néz: melyiket fogadja el?

A megoldás egyszerű: mindet…

„Telnek az őszi hetek. Ádám rendszeresen kap emaileket Klagenfurtból, Bécsből, és az egyetemről is. Kitölt(teti) mindet becsületesen. És a nagynénje rendkívül büszke rá, hogy ilyen nagynevű cégeknek fogalmazhatja a hivatalos leveleket, és fordíthatja szeme fényének a kutatási terveket, amikbe hamarosan belekapcsolódhat.

Ugyan nem érti, a klagenfurti magyar fiatalember miért volt olyan türelmetlen, aztán miért írt olyan karcos hangú levelet mikor unokaöccse több hónapnyi gondolkodás után visszamondta az aláírt (és soha meg nem kezdett) szerződést. Elvégre is az csak egy poros kisváros, meg egy külföldi bérenc cég… ki tudja, mikor viszik majd azt is Kínába! Aztán majd nézegetheti magát minden pökhendi osztrák.

És úgy egyébként is, mi az a tudományos karrier mellett, ami az ő kincsére vár! Vagy a nagy és pompás Bécs mellett, ahol már lakást is foglaltak neki! Ott még emlékszik az osztrák, hogy ki a büszke magyar!! (…)

„BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!” – mondják mostanában az osztrák munkáltatók. „Mert a magyarok kiszámíthatatlanok. Mindig a saját érdeküket lesik, s nem számít fél perce mit könyörögtek ki nálad, mit ígértek meg fura tekintettel (hálával?) a szemükben, ha megváltozik a széljárás, főképp ha a zsebük is benne van a dologban, egy szempillantás alatt felejtenek el mindent.

Bármekkora fizetést ígérsz nekik, ők egy hét után találnak valakit, aki többet keres náluk, és úgy érzik, van okuk elégedetlenkedni, és a többi munkatársat felbújtva ellened fordulni. Ha megkérdezed mi a baj, nem lesznek egyenesek. Mézes-mázas választ kapsz majd, miközben tudod, hogy az egész csak színjáték.”

A történet ennél részletesebb, ráadásul a csattanót még nem is árultuk el, azért érdemes a Bécsi hétköznapok blogra kattintani – nem bánjátok meg!

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. “Mindig csak a saját érdeküket nézik” Nem mint ha egy munkáltató cég nem azt nézné,hogy minél kevesebb ráfordítással találjon munkaerőt,magyarán a saját érdekét nézi! Ez egy elég érdekes kis cikkecske,persze lehet benne némi igazságalap elismerem,de az én tapasztalatom az hogy 60-70 százalékárt,mint a helyiek dolgoznak a Magyar jobban,gyorsabban elvégzi ugyan azt a feladatot,ez tapasztalat a szakmámból! Persze van kivétel is,de az relatív elég kis mennyiség!

Leave A Reply