Bali, a lehangoló

1

Több posztban is követhettétek Balázs ázsiai kalandozását. A meglehetősen eseménydús Fülöp-szigetek után úgy döntött, Indonézia lesz a következő állomás. Vajon mit tartogatott neki Bali?

„Az érkezés után a reptéri beléptetés zökkenőmentes volt, majd a reptéri Wifi-t használva hívtam egy taxit a Grab alkalmazással és elindultam a szállásra. A helyi sofőr meglepően jól beszélt angolul és nem éreztem azt a Thaiföldön vagy Vietnámban megszokott, turista-lehúzós szándékot.

Összesen 5 napot töltöttem el Balin, a Cenggu nevű városrészen. Megosztó lesz ez a része a posztnak, mert nekem abszolút nem jött be a sziget hangulata.

Mindenhol nyugati-kézben lévő boltok és éttermek, gyakorlatilag európai árakkal és a pénztárosokon és szörfoktatókon kívül szinte nem látni helyi embert.

Nem véletlenül, hiszen a helyiek távolról sem tudják megengedni azokat a termékeket és szolgáltatások, amit a sok nyaraló turista vásárol itt. Nekem lehangoló volt ilyen turistaparadicsomban kikötni Siargao után, ahol szinte alig volt néhány fehér ember.

Ez a sziget pedig olyan volt, mintha Ibizát vagy az amerikai Jersey Shore-t ide importálták volna, ázsiai jelmezben…

Mindenhol kigyúrt, tetkós, arrogáns turisták – ez megmutatkozik abban, ahogy vezetnek robogót a város amúgy is szűk utcáin, ahogy a bárokban viselkednek az emberek, vagy éppen azon, hogy ha elmész reggel 8-9-kor reggelizni, a lányok/nők többsége kiöltözve, kisminkelve ül be – ami számomra érthetetlen, mert iszonyat párás a levegő, 30 fok van és rólam egy szál fürdőgatyában ömlött a víz.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!!

A lényeg, hogy az egész környezet iszonyat képmutatásról szól, a legtöbben idejönnek 1-2 hétre nyaralni, inni, elköltenek egy valag pénzt, aztán viszlát – ami azt eredményezi, hogy egyre több külföldi vásárolja fel a boltokat és egyre inkább eltűnnek a rizsföldek és a tradicionális indonéz kultúra.

Uluwatu

Egyik nap béreltünk robogót egy barátommal, majd ellátogattunk Bali legdélibb pontjára. Megnéztük az Uluwatu templomot, ami egy hatalmas sziklaszirt tetején található.

A nap végén lementünk a Padang Padang nevű strandra, ami a sziklaszirtek alján van. A sziklákon pedig van több különböző szinten bár, étterem, ahonnan meglehet nézni a naplementét és a szörfözőket.

Ez hatalmas élmény volt, kártyáztunk, beszélgettünk az élet nagy dolgairól, távol a sok turistától. Még aznap este visszatértünk robogóval Cengguba a szállásunkra.

Ami érdekes volt, mert csupán 31 km-es távról van szó, de 3 kerek órába telt. Nem azért, mert lassan vezettünk, hanem mert olyan elképesztően sok az autó és a robogó, hogy nem lehetett haladni.

Sok helyen útépítés van, ami az amúgy is borzasztó keskeny utakat még jobban lekorlátozza. Sok helyen az autók mellett, kb. 70-80 cm-es részen kellett menni, de volt, hogy a helyieket követve, a járdán próbáltunk elevickélni az álló autósor mellett.

Szörflecke

Másnap érdekes élményem volt. Próbáltam taxit találni, de valamiért nem működött az alkalmazásom és míg magamban szidtam a telefonomat, megállt egy autó mellettem.

Egy mosolygós, helyi fickó ült benne, kb. korombeli lehetett. Megkérdezte, hogy hova tartok, mert szívesen elvisz. A hely kb. 10 percre volt, megállapodtunk az árban, majd bepattantam.

Elkezdtünk beszélgetni, majd megjegyezte, hogy épp most megy haza szörfözésből, ott is volt a kocsi hátuljában a deszka. Megkérdeztem, hogy egyébként taxis-e. Jót nevetett és mondta, hogy egyáltalán nem, szörfoktató, de úgyis erre megy haza.

Baromi jó fej volt, elbeszélgettünk az út további részében, majd megállapodtunk, hogy másnap elmegyek az ő cége által szervezett szörfsuliba. Reggel 7-kor vett fel motorral egy kollégája a szállásnál, majd lementünk a Batu Balong strandra és a parton megtanították az alapokat.

Ezután bementünk a vízbe és kb. 1,5 órát szörföztem. Az oktató nagyon jó volt, egy úgyszintén fiatal, helyi srác volt. Nagyon jól beszélt angolul, 10 éves kora óta szörfözik és 5 éve oktat.

Érződött is rajta, nagyon jó tippeket adott, segített, hogy mire figyeljek, hogy javítsak a technikámon és noha életemben másodszor álltam deszkán, jó néhány hullámot meglovagoltam. Hatalmas élmény volt. A lecke után a parton kaptam pár banánt (reggelire), egy üveg vizet, majd motorral haza is vitt a fickó. (…)

Lombok

Amit tudni illik, hogy 2018-ban 5, azaz öt, különböző földrengés érte a szigetet. Hivatalosan 560 halálos áldozattal járt a történet és a sziget északi részén lévő házak 80% összedőlt – ahogy a gazdaság is (ami önmagában szomorú, mivel egy harmadik világbéli országról beszélünk).

A helyiek próbálják újraépíteni a városokat, de a legnagyobb probléma az, hogy a turisták nem látogatják a szigetet, pont a földrengés miatt. Ebből kifolyólag, egy olyan hely, ami döntően támaszkodik a turistákból származó bevételre, nehezen tud újjászületni.

Ezt nem érezni a helyieken, hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadják azt a néhány utazót, aki nem csak a Bali melletti Gili szigetet látogatja, hanem ad nekik egy esélyt arra, hogy munkát kaphassanak.

Az első két napot Sangigi részén töltöttem, mivel ez relatíve közel van a kikötőhöz és Nusa Lembonganról ide átjutni már alapból 4,5 óra hajózással járt, úgyhogy aznapra nem akartam több utazást besűríteni.

Túl sok dolgot nem lehet csinálni ebben a városban, van néhány nyugati hatású étterem, egy átlagos tengerpart és nagyjából ennyi.

Az egész sziget 95% muszlim vallású, úgyhogy ez sokszor érződik, például reggel-délben-este visszhangzik a helyi templomból a szónoklat, vagy hogy sok boltban és étteremben nem lehet alkoholt kapni. Ettől eltekintve, nincs olyan különbség a kultúra között, ami zavaró vagy könnyen észrevehető lenne.

Amit viszont érdemes megnézni, az a Sendang Gile és Tiu Kelep vízesés. Én a robogóbérlést választottam, ami viszonylag olcsó, 1000 HUF/nap volt és nagyjából 2,5 óra vezetést vett igénybe.

90 km volt a szállásunktól és annak ellenére, hogy hosszú volt időben az út, kifejezetten élvezetes volt. Balival ellentétben itt szélesek az utak, mindenhol hibátlan minőségű az aszfalt és szinte nulla forgalom.

Amiért ilyen hosszú időbe telt az út, az a hegyi szerpentinek – az út egyharmada hegyeken keresztül vezet, ahol hiába az ázsiai tapasztalat, nem lehet száguldozni.

Miután megérkeztem, kiderült a helyi túravezetőtől, hogy a Tiu Kelep le van zárva, mert összeomlott az odavezető út és életveszélyes még mindig. Konkrétan 2 ember ott halt meg a földrengés alatt.

Így én csak a Sendang Gile verziót láttam, ami ugyan lebilincselő volt, de a sokadik vízesés után már nem igazán csodálkozik el az ember – betelik a vízesés/hónap igénye hamar szerintem mindenkinek.

Ami viszont hatalmas élmény volt, az a túravezetőnkkel való beszélgetés – míg a barátom és jelenlegi utitársam drónvideókat csinált vagy fotózott, én Onokkal beszélgettem Lombokról és a földrengésről.

Ő tavaly még egy olyan helyi étteremben dolgozott felszolgálóként, ahol 25 alkalmazott volt – ez a földrengés után lecsökkent 5 alkalmazottra, annyira kevés turista jön manapság, így ő munkanélküli lett.

23 éves a fickó, van egy egyéves kisfia és felesége, így rajta van az eltartás felelőssége. Jelenleg túrákat vezet a vízesésnél, ahol turistánként 25.000 IDR-t azaz 500 HUF-ot kap egy nagyjából 2 órás vezetésért cserébe.

Manapság nagyjából 500-1000 HUF között keres naponta, de a katasztrófa előtt átlagosan 40.000-50.000 HUF-ot is megkeresett.

Ami számomra hihetetlen volt, hogy hatalmas mosollyal mesélte, hogy nagyjából napi 800 HUF az étel és benzin a családjának, és hát van sajnos olyan nap, amikor nem tud eleget keresni – és mindezt hatalmas vigyorral, s talán némi szégyennel/iróniával mondta – én helyette is kétségbe voltam esve, hogy ugyan, hogy lehet így élni?

Pláne mikor eszembe jutnak a skandináv országok, ahol az emberek 5000-10.000 EUR-s fizetéssel „stressz” szabadságot vesznek ki – na ha valaki, akkor Onok stresszelhetne, de mégsem ez látszik rajta.

Az egyetlen, amiből sejtettem, hogy itt tényleg komoly a súlya minden egyes forintnak, az akkor volt, mikor megérkeztünk. Elmondta Onok, hogy csak a parkolásért kell fizetni, a vízesést meg lehet nézni egyedül is, de ő egész nap itt ül és szeretné azt kérni, hogy vegyük igénybe a túravezetést, mert különben szinte egyáltalán nincs munkája.

Annyira meghatott az őszintesége, hogy nyilván igent mondtunk, pedig tudtuk, hogy le tudunk sétálni pár lépcsőn magunktól is.

Ennek ellenére a srác tényleg minden szívét beletette a dologba, végig beszélgetett velünk, megmutatta a legjobb fotós helyeket, mesélt történetek Lombokról, a földrengésről, a feleségéről és a kultúráról.

Nekem az egyik legjobb élményem volt ez az beszélgetés és hogy utána tudtam segíteni valakinek, aki tényleg rászorul.”

A teljes posztot képekkel és még több történettel itt találjátok. Közben egyébként Balázs egy időre áttette a székhelyét Budapestre, ennek kapcsán leültünk egy jót beszélgetni – aminek eredményét hamarosan hallhatjátok is itt, a Határátkelőn!

Egy buddhista kolostor belülről

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Meglepődötten olvasom a kritikát Bali szigetről.21 éve jártam ott első alkalommal, majd 2008-2013 között ott is éltem családommal. vagyis Indonéz feleségemmel és két kis fiammal.
    A Bali ember végtelenül barátságos, türelmes és ez nem képmutatás részükről. Magyarországgal hasonlítva, gondatlanul élnek (ki ki a maga lehetősége szerint). Az időjárás jó, nem fáznak. A fiatal fiuk, lányok felugranak a robogóikra ki mennek a tengerpartra, eldumálgatnak. megesznek egy sült kukoricát, vagy megisznak egy kókusz levet és elvannak. Teljes szabadság van Balin. A rendőrök nem lábatlankodnak.Nem bujkálnak hogy valakit elkapjanak pl. gyorshajtásért,stb.Ezt minden turista elmondhatja. A turistákat kimondottan hagyják a hatóságok, hiszen ők hozzák a pénzt. Aki turista vezetőkre támaszkodik az először is megfizeti az árát. Birka ként terelgetik őket egyik úgynevezett turisztikai látványosságról a másikra.Azt nézik meg amit megnézetnek velük. Azt és ott esznek ahová viszik őket. Itt a turista vezetők ezért részesedést kapnak amiért a turista tudta nélkül fizet. Fizeti a felsrófolt árakat.
    Aki egyéni ként érkezik a reptérre és nincs felkészülve, kevés angol nyelvtudása van annak nyilvánvalóan lehetnek nehézségei. de még jó angol tudással is ami pl. az árakat illeti. Elképesztő árakat kérhetnek egy turistától. Ha étkezni akar, akkor olyan helyen fogyasszon ahol az árak az étlapon vannak. Ha ajándékot akar venni ott azonnal a kért ár 30-40%- át kell vissza mondani. Ázsiában aki nem alkuszik azt bolondnak nézik.
    A Bali népség a vallását nem a turisták végett gyakorolja olyan látványosan. A látványosság elkerülhetetlen, mivel nem beülnek egy templomba több százan. Ők a házuknál, az utcán, a szent szobroknál, tengerparton is tesznek le áldozatokat és locsolnak szentelt vizet. vannak templomaik is amelyek mind nyitottak. Oda a turista nem léphet be, vagyis csak kijelölt helyeken.
    A közeli Lombok sziget vallása Iszlám, ott mások a szokások. Most még kisesebb a tolongás, kevesebb a turista. meg kell jegyezzem, hogy jelenleg Balira napi 27 járat érkezik csupán Kínából. Ezen felül a világ más részeiről is sok. Februári (2020) értesülésem szerint a jelenlegi 10-12 milliót duplázni akarják. Az már már sok turistát talán Lombok választására fogja késztetni. Bár a Bali légkört ott nem kapja vissza.
    Záró pont ként: Bali jó útirány. Egy hét oly hamar elszalad hogy ha lehet legyen az két hét.
    Aki kis pénzel a zsebben érkezik is jól érezheti magát. Vannak szállások olcsón is. Pl. két ágyas szoba, fürdőszoba, 2000Ft. egy éjjel, vagy hasonló amit inkább Indonéz turisták, vagy helyiek bérelnek, vesznek igénybe lehet 10-20 ezer forint egy hónapra. természetesen van 5százezerért is egy éjszaka. Igénytől függ.

    Végleges letelepedés is egyszerűen lehetséges, de ez most nem a fő téma amiről beszélni szerettem volna.
    Menjen mindenki bátran Balira és érezze jól magát. Ne legyen lehangoló, vagy pont adó egy-egy negatíve vélemény. Azért jó ha van az is, hiszen nem minden arany ami fénylik. Aki nem aranyat indul keresni, az szerencsésebb lesz.
    János, Ausztráliából

Leave A Reply