“Azért mert valaki nagymamája 80 felett van, haljon meg?”

0

A Svájcban élő Zuzzer már több mint egy hónapja ül otthon és elég nehezen viseli azokat, akik nem veszik komolyan a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket.

„Ijesztően sok a hülye ember a Földön. Mondjuk ezt a nagy számok törvényéből, a káoszelméletből és még sok mindenből le lehet vezetni, de most a koronavírus erre ráerősített és rengeteg véglény bújt elő, vagy erősítette fel tevékenységét.

A maradék ismerősök között is vannak még maradék idióták. (…) Olyanok, akik miközben az összes elérhető információforrás a vírusellenes intézkedéseket harsogja, valamint könyörög nekünk, hogy lécci-lécci ne menj sehová, maradj otthon, mennek vazze kirándulgatni, de nem ám a falu szélére, hanem mittomén, tavat kerülgető túrára, ilyenek.

Persze faszául megmondanák, ha kommunikálnék velük, hogy „nem volt ott senki” meg ilyenek, de én erre meg azt mondanám, hogy „tudod, miért nem volt ott senki? Mert mi komolyan vettük a szabályokat és eljátszottuk álompolgári kötelességünket és otthon ültünk a picsánkon, vazze!”

És ezen ismerős a konkrét példában képzett ember, képzett feleséggel, nem az a mezei idióta. Persze a fércbukon a sok ember meg lájkolgatja a gyönyörű tájak fényképeit, mindezt gondolom otthonról a karanténból teszi a többségük.

Az elsődleges nemi jellegem tele az ilyen felelőtlen idiótákkal, mert az ő példájuk miatt rajzik kifelé a sok aggyal alulellátott, mert „hánéki szábád, akkó én mér rohadjak benn?”, amiben persze van egy jó adag igazság is egy bizonyos szempontból.

Sokan a válság első napján eldöntötték, hogy „ez ürdüngtő való turpisság” és tudós társadalmi konszenzus ide, vírust túlélők beszámolói oda, ők, vazze, nem hisznek ebben az úri huncutságban.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Osztogatják ezerrel a mindenféle szcientológus orvosbácsi és egyéb Ecserin vett doktorival rendelkező majom megmondóember videóit, stb. A kedvencem az a stílus, aki lehet, csak a kötőszavakat érti, de engem vegzál, hogy én cáfoljam meg a lexikonnyi baromságot, mert addig az igaz, amíg én, Zuzzer, meg nem mondom neki tudományos alapokon, hogy miért nem igaz, ami dr. Kispista Jónás vett fel a hátsókertben vidinyóra.

Peeeersze, majd én is tanulmányt írok a szarszagról, vazze, csak hogy bebizonyítsam, hogy nem parfüm. Hát apáim, léteznek olyan szervezetek, amik az IGAZI tudósokat és nem megmondóemberek tömörítik és hamarabb hiszek el bármit is azoknak, mint ezeknek a hétszilvafás barmoknak. (…)

Az orvosok, tudósok 95%-a kéri, javasolja, hogy maradjunk otthon, jelennek meg a tanulmányok a cuccos hatásmechanizmusáról, példák tömkelege, túlélők videós, nem videós megszólalásai, tömegsírok ésatöbbi, de neeeeeem, én mondjam meg miért nem elég mittomén pálinkát inni, meg iszappakolást venni.

Térden állva könyörgöm, értsék már meg ezek az emberek, hogy nem pánikolunk, hanem próbáljuk megmenteni, akit lehet. Azért mert valaki nagymamája 8o felett van, haljon meg? Azért mert valaki, esetleg gyógyítható rákbeteg, haljon meg? Milyen világban élünk? Szarjunk le mindenkit, mert én vazze még csak húsz-harminc-negyven éves vagyok?

Nos, írtam valakinek a fércen, gondolom jól meg is sértődött, hogy én olyan vírust szeretnék, ami szelektíven írtja az olyan megmondóembereket, akik a tornádó kellős közepén is azt szajkózzák, hogy minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, még szellő sem.

Nem szeretek én annyira otthon héderelni, mint gondoltam. Sokszor volt, hogy egy vakáció végén még nagyon lett volna kedvem néhány napnyi semmittevéshez, de menni kellett gödröt ásni, ami nem esett jól a sejtjeimnek.

Nos, így hogy a viszonyítási alap majdnem teljesen kiesett a rendszerből derült ki, hogy a „végtelen” otthonlevés baromira fárasztó. Kell a munka, az abban való elfáradás ahhoz, hogy értékelni tudjuk azt, amikor nem kell a melóval foglalkozni.

Így, hogy itthonról gályázok már vagy 6-7 hete, látható, hogy ad1 nem vagyok hatékony, ad2 ezt rohadtul nem nekem találták ki. A munkámból is adódóan persze, azzal, hogy itthonról telefon konferenciázok, meg ilyenek, csak azon része nőtt meg a napi programomnak, amit amúgy is a hátam közepére se kívánok.

A mindenféle rendkívül képzett, de a nagy egészet baromira nem átlátó szakértővel való vitatkozás telefonon keresztül. Nos, ez nekem nem hiányzik, viszont a személyes interakció, az értelmes feladatokon való szellemi elfáradás az igen.”

A teljes írást itt olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply