„Azért jönnek többen vissza, mert többen is mentek el”

0

Ismét kilőtt a kivándorlás, a legfrissebb adatok szerint a határátkelők aránya csaknem háromszorosa az elmúlt években tapasztaltnak – hangzott el a téma egyik legnagyobb magyar szakértőjétől egy konferencián.

A Political Capital demográfiai kihívásokról szóló tanulmánya köré szervezett konferencián sok mindenről szó esett, például arról, hogy szakértők szerint megmagyarázhatatlan, hogy a jelenlegi demográfiai helyzetben miért a háromgyerekes családok kapják a legnagyobb támogatást.

Emellett óriási probléma az elöregedés és az abból fakadó munkaerőhiány, amit a megugró elvándorlás csak tetéz. A KSH becslése optimista becslése szerint is csak 8,5 millióan leszünk 2060-ban, a pesszimista forgatókönyv szerint viszont csak 6,5 millióan – hangzott el.

A munkaerőhiány kapcsán a szakértők beszéltek arról, hogy minden idegenellenes kormányzati retorika ellenére tavaly 2016-hoz képest csaknem megduplázódott a munkavállalási engedélyt kérők száma és elérte a 25 ezret.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Idén pedig már az első negyedévben kértek annyian munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt, mint 2016-ban összesen. Unión kívüli országból 104 ezer ember dolgozik Magyarországon.

Megugró kivándorlás

A legfrissebb adatok szerint a 15-64 éves korosztályban 5,6 százalékos az elvándorlás aránya – mondta Hárs Ágnes, aki erről részletes tanulmányt írt a most megjelenő Tárki Társadalmi Riport kötetébe. Az arány csaknem háromszorosa annak, mint amit a korábbi években lehetett tapasztalni.

Minden korcsoportban és iskolai végzettségben növekszik az elvándorlás, de uniós összehasonlításban Magyarországon nőtt a leginkább a magas iskolai végzettségűek kivándorlása – tette hozzá a HVG összefoglalója szerint.

Ráadásul egyre többen készülnek arra, hogy a gyermekük külföldön tanul majd tovább. Ráadásul Magyarország az orvosok és a szakmunkások esetében is későn reagált a béremeléssel – hangsúlyozták a szakértők.

Ugyan a kormány szerint egyre többen költöznek vissza Magyarországra, Hárs Ágnes szerint ez félrevezető, hiszen „ökölszabály szerint a külföldön dolgozók 40-60 százaléka visszajön. Most azért jönnek többen vissza, mert többen is mentek el.”

Annak viszont megvan a lehetősége, hogyha a hazatérő határátkelők nem találják meg Magyarországon a számításukat, akkor ismét nekivágnak a külföldi életnek.

A hazaköltözés sokkjai

(Fotó: pixabay.com/Free-Photos)

Share.

About Author

Leave A Reply