Az orosz tél csodái

0

Még ugyan tart a tél, de mi már nagyon várjuk a tavaszt. Ennek ellenére most megpróbáljuk egy zimankós poszttal távozásra bírni a hideget, úgyhogy irány Oroszország, idézzünk fel egy régebbi posztot Kutya79 tollából. (Korábbi posztjait itt és itt olvashatjátok el.)

„Korábban úgy terveztem, hogy az újabb posztom az élelmiszerekről, az étkezésről és a hozzájuk kapcsolódó tapasztalatokról, véleményekről fog szólni, de a téli utcákon sétálgatva egyszerűen megihletett az orosz tél, ezért most inkább ennek az évszaknak az előnyeit és árnyoldalait gyűjtöm össze egy csokorba. Különben is, a tél most még aktuális téma, a kajákról meg beszélhetünk később is.

Idén különösen kellemes telünk van, talán ez indíthatott be bennem valamit. Mostanában (február közepén) majdnem minden nap szállingózik egy keveset a hó, így általában reggel szép friss fehér hótakaróra ébredünk. Nem nagy havazások ezek, csak 1-2 milliméter, épp hogy csak egy kis kozmetikai segítség a szép téli látvány fenntartásához.

A nagyobb havazások korábban voltak, december elején, meg januárban, mikor otthon voltunk téli szüneten. Az akkor lehullott 40-50 cm azóta is megvan, hiszen folyamatosan 0 fok alatti a hőmérséklet, és ezt egészítgeti ki naponta a természet azzal a néhány milliméter friss hóval.

Csoda az iparvárosban

A hőmérséklet is pont megfelelő, mindig fagy, de az elmúlt három hétben nem volt hidegebb -10 foknál napközben. Igazán ideális sétálásra, sportolásra. Ezzel ellentétben tavaly ezekben az időkben éltük a leghidegebb napokat, amikor -20 fölé nem ment a mutató, de gyakran elérte a -25 fokot is.

Igazából az a „normális”, általánosabb hőmérséklet ilyenkor errefelé, de most nem bánjuk, hogy nincs annyira hideg, mert a -25 már alaposan felöltözve sem igazán kellemes. Olyan hidegben néhány perc után elkezd ráfagyni a leheletem a bajszomra és a szakállamra, majd kicsit később apró jégcsapok képződnek belőle.

A vastag hótakaró és a szikrázó napsütés csodákat bír művelni ezzel az amúgy nem túl barátságos iparvárossal. A hó jótékonyan eltakarja a gondozatlan, szemetes zöldterületeket, a sáros földutakat és mindent egységes fehér lepellel borít be. A természet ilyenkor szinte „házhoz jön” a városban.

Ami pedig igaz a városra, az fokozottan igaz a vidékre, a falvakra is. Ilyenkor nehéz betelni a hófödte lankák, a zöld fenyőerdők és a romantikus, hóval fedett faházak látványával.

falusi ház.jpg

falusi táj.jpg

A közlekedés is megsínyli

A hónak azért megvannak a maga hátrányai is. Gondolom már kitalálták, elsősorban a közlekedésre gondolok. No, azért nem kell olyan mértékű problémákra gondolni, mint mondjuk a „fejlett” Európában.

A tömegközlekedésben és az autóutakon meg se lehet érezni, hogy tél van, megy minden a maga rendje szerint. A vonatok, villamosok nem késnek, a buszok nem akadnak el, minden működik és biztonságos. Ahogy elkezd esni a hó, hatalmas hókotrók kezdik járni az utakat és láncba fejlődve tolják le a havat a 2-3 sávos utakról is.

hómaró.jpg

Ugyan Oroszország nem a környezetvédelemről híres, de azért megjegyezném, hogy síkosság-mentesítés céljából nem sót szórnak, hanem homokot, ami sokkal inkább környezetbarát. Igaz, nincs is értelme harcolni a hó lefagyása ellen, hiszen a kemény mínuszokban úgyis bekövetkezik.

Így taktikázunk

Ellenben, amennyire példásan takarítják az utakat, a járdákat úgy hanyagolják. Friss hóesés után szinte mindenhol vastagon havasak a járdák. Ahol nem takarítják el azonnal, ott a járókelők súlya alatt a hóból egyenetlen jégréteg képződik, amin csak artistákat megszégyenítő egyensúlyérzékkel lehet esés nélkül közlekedni.

Azt vettem észre, hogy inkább az az általános taktika a hóval szemben, hogy, amíg rendszeresen friss hó esik, addig nem takarítják. Mikor már nem esett egy-két napja, akkor kimennek a kis jégtörő szerszámaikkal és szép lassacskán, néhány nap alatt feltörik az addigra már lejegesedett havat a járdákról.

téli utcakép.jpg

Persze azt se mindenhol. A belvárosban a nagy havazások után mondjuk egy héttel már egész jó szokott lenni a helyzet, többnyire tiszták a járdák, de a külvárosokban, ahol csak lakóházak vannak, ott most is a jégen csúszkálunk.

Szóval úgy vélem, hogy csak a bolttulajdonosok takarítják (takaríttatják) a járdákat, a lakóházas övezetekben tojik rá mindenki magasról.

A tél örömei

No, de ne is a kellemetlenségeken keseregjünk, hanem nézzük inkább, milyen kellemes dolgokat lehet itt csinálni télen, hiszen elsősorban ez inspirált az írásra.

Aki nem különösebben rajong a téli sportokért, az is találhat magának érdekességet. Elég elsétálnia a város főterére, ahol december végétől egészen február végéig folyamatos jégszobor-kiállítás és jégvidámpark várja a látogatókat.

jégvidámpark.jpg

A gyerekeknek különböző méretű csúszdákat építettek jégből és fadeszkákból, a felnőttek – elsősorban a lányok – pedig kedvükre pózolhatnak a csillogó jégszobrok mellett egy-egy fotó erejéig.

Aki mégis inkább hajlandó mozogni egy kicsit, az mondjuk csúszkálhat a víztározó partján kiépített, felvonóval ellátott bobpályákon. Ezeken a pályákon a vízi vidámparkokban használatos gumifánkokhoz hasonló (traktorbelső viaszosvászon-borítással) alkalmatosságba ülve lehet lecsúszni. Tetszés szerint egyénileg, vagy akár 3-an 4-en láncba összekapaszkodva. Kitűnő szórakozás, pláne ha összekapcsoljuk egy kis téli piknikkel az erdő szélén.

Sífutás, a tömegsport

Akinek ez sem elég, az vontathatja magát a befagyott víztározó jegén egy-egy motoros szán után kötve, vagy akár maga is a jármű nyergébe pattanhat.
Viszont ha valaki igazán aktív sportolásra vágyik, akkor a sífutás kihagyhatatlan lehetőség ezen a vidéken.

Udmurtia a maga lágy domborzatával kitűnően alkalmas ennek a sportnak az űzésére, szerepelt is több udmurt olimpikon orosz színekben. Nekünk persze nem kell ilyen professzionális szinten foglalkozni ezzel a sporttal ahhoz, hogy élvezetes legyen.

Mivel a városban is több helyen van lehetőség síelni, tavaly karácsonyra megajándékoztuk magunkat egy-egy sífutó-felszereléssel, és amikor időnk engedi, kimegyünk a tóparti Kirov-parkba vagy a városszéli „síbázisra” egy kicsit csúszkálni.

síelünk a tavon.jpg

A Kirov-park nagy előnye, hogy sok kis utacska vezet benne, ezért nem kell mindig ugyanarra körbe-körbe menni és bizonyos helyeken rá lehet csúszni a tó jegére is, ahonnan pedig érdekes látvány nyílik a parti erdőre és a városra.

Jeges örömök

Ha pedig már a jégnél tartunk, természetesen korcsolyázásra is van lehetőség. Izsevszknek előbb (1971 szeptemberében) lett fedett műjégpályája, mint Magyarországnak, és ezen a fedett pályán kívül is vannak még további műjégpályák a városban.

A mesterséges pályák mellett viszont több mint 30 (!!!) kis, szabadtéri, szabályos palánkkal körbevett hokipálya is üzemel még a városban a lakóházak közötti tereken eldugva.

Ezeket a pályákat a salakos teniszpályákon alkalmazott „seprűhöz” hasonló eszközzel tartják karban, azzal a különbséggel, hogy ezek az eszközök egy slag végére vannak kötve, melyből szép lassan víz is szivárog a kefék közé. Az edzések közt a pályát fémlapokkal gyalulják le, melyeket a korcsolyázóknak kell maguk előtt tolniuk.

Hosszas szervezés után decemberben végre nekem is sikerült végre csatlakoznom egy helyi amatőr hokicsapathoz, így néhány alkalommal már én is játszottam a jégcsarnokban és egyszer egy ilyen szabadtéri pályán is. (A következő képen látható.)

Jégpálya Metallurgban.jpg

Valami nagyon szürreális, de egyben romantikus is volt este a kivilágított pályán játszani, miközben a környező házakban az emberek épp a vacsorájukat fogyasztották vagy az esti híreket nézték a TV-ben.

Továbbra is a jégnél maradva, nagy népszerűségnek örvend itt a lékhorgászat is. A fagy beálltával a víztározó jegét azonnal ellepik a kapásra váró horgászok, akik vastag ruhákba öltözve kuporognak egy-egy kis lék mellett a szerelékes ládájukon.

lékhorgászok a víztározón.jpg

Vicces látványt nyújtanak, mikor például az utcán, vagy a villamoson találkozom velük, vállukon a jellegzetes, hatalmas dugóhúzóra hasonlító, lékfúró eszközükkel.

Elmerülve

Akinek az órákon át való ücsörgés a szeles hidegben nem lenne elég kihívás, az próbálkozhat keményebb dolgokkal is, mint például a jeges lékben való mártózás. Ezt elsősorban vallási szertartás részeként művelik vízkeresztkor, de néha máskor is merülhetnek, csak úgy, kedvtelésből, mert tavaly még márciusban is találtunk hullámzó lékeket a tavon.

Ugyan Udmurtia nem a magas hegyeiről híres, de azért Izsevszk közelében két síközpontot is üzemeltetnek. Nemrég látogattuk meg a kb. 40 perc autózásnyira levő Nyecskino nevű helyet az egyik orosz barátunkkal, aki rendszeresen jár oda snowbordozni, és mondhatom, hogy le voltam nyűgözve a helytől.

Tény, hogy a pályák nem túl hosszúak, hiszen itt 300 méternél magasabb domb nemigen van a környéken, de így is sikerült kialakítaniuk öt különböző nehézségű pályát, ami azért néhány napi síeléshez elegendő változatosságot biztosít.

Ami leginkább kiváltotta az elismerésemet, az a környezet rendezettsége és tisztasága volt, ami egyébként sajnos egyáltalán nem jellemző Oroszországban. Mindemellett egy ausztriai alpesi fogadót imitáló modern főépület, új 4 üléses libegős felvonó és kiváló minőségű hó szolgálja a vendégek kényelmét.

A télbúcsúztató

A telet Oroszországban és a környező országokban már a nagyböjt előtti héten elbúcsúztatják, pedig itt legalább március végéig tart még. Az ünnepet „maszlenyicának” hívják, ami az ebben az időszakban elfogyasztandó sok vajas étel elfogyasztására utal (az orosz maszlo szó vajat jelent).

Maszlenyica.jpg

Az ünnepet a város főterén is (lásd az előző, Izsevszkben készült képet), de a kis falvakban is megülik. Fő momentuma a népi játékokon túl a szalmabábu-égetés és a palacsintaevés. Valószínűleg nem teljesen véletlen a hasonlóság a mi busójárásunkkal, hiszen mind a két ünnep ősi pogány hagyományokból alakult ki.

Tavaly már részt vettünk mind a falusi, mind a városi ünnepségeken, így ezekből született egy kis beszámoló, akit bővebben érdekel a dolog, itt olvashat még róla.

Remélem, hogy írásommal sikerült érzékeltetnem, hogy a hosszú kemény télnek vannak kellemes oldalai is, és nem kell feltétlenül a legrosszabbakra gondolni, ha az orosz télről van szó.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 februárjában.)

Share.

About Author

Leave A Reply