Az ország, ami legelő

0

Írország egy méretes legelő – nem én állítom ezt, hanem az ott élő Liping, aki szerint itt-ott, ahol a domborzat közbeszólt (nem sűrűn tett ilyet), maradt némi erdő, de tényleg egészen minimális. Minden más területet fű borít (gyakran belvízzel), azokon pedig otthon felfoghatatlan mennyiségű marha és birka legel.

„Az itteni marha jó minőségű. Állítólag. Én becsületesen bevallom, nem értek hozzá. Ha a hamburgertől eltekintünk, teljes életpályám alatt talán tucatnyi alkalommal fogyasztottam efféle lábasjószágot, így nem tudok viszonyítani. Mindenesetre a fűvel, természetes körülmények között hízó állatok keresettek, bőven jut exportra, már Kínába is.

Ahol ennyi a szarvasmarha, ott tej is bőven akad, ennek megfelelően az ár is kedvező, 70-75 cent egy liter, a minőség pedig ebben is remek. Fogy is, aminek jele, hogy 2 és 3 literes kiszerelésben is teljesen általános, inkább az egy literesre kell jobban vadászni.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Ez (hacsak nem vegán az ember) idáig nagyon vidám is lehetne, azonban mégsem tölt el boldogság maradéktalanul.

Egyrészt, ideális esetben kéthetente vásárolok, másrészt kevés tejet fogyasztunk, főleg csak a kávéba. Oda viszont kell. A friss tej hajlamos szavatosságát korlátozott ideig megőrizni, így amikor kihoz a Tesco 3-4 litert, elképzelhető, hogy túl közeli ez a dátum.

Jobb esetben nem az, azonban a kávé mellé meglehetősen lassan fogy el a megbontott doboz, a felbontott friss tej ellenben nem szeret sokáig fogyasztható maradni.

Otthon erre legyinthetünk, mert ott az UHT. Ami ugyan vacak, rossz ízű és igazán senki nem szereti, de valóban nehezen árt neki az idő. Írországban azonban nem kapni ilyet…”

Hogy akkor mégis mi a megoldás, az az eredeti posztban olvasható el.

Tíz dolog a Kanári-szigetekről

Share.

About Author

Leave A Reply