Az idei nem a halogatás éve

0

Ej, ráérünk arra még – szól a klasszikus idézet, ám Balázs, a Balázs in the World blog szerzője Dániában kicsit másképp áll hozzá idén a dolgokhoz, így több, eddig halogatott dologba is beleállt.

„Végre elmúlt a közel 7-8 hónapig tartó sötét, depressziós, ködös, szürke időszak Dániában és átvette a helyét a hosszú és napsütéses, néha már 15 fok fölé kúszó időjárás.

Akik nem éltek valaha Északon, azoknak nehéz a napsütés jelentőségét (!) szavakba önteni, de nálunk, ahol szinte csak két évszak van (sötét és világos) ez hatalmas változást jelent. (…)

Elkezdtem, így közel a 25. életévem betöltéséhez közeledtével a jogosítvány megszerzését. (…) Itt egyszerre megy nagyjából a KRESZ oktatás és a gyakorlati, vagyis a vezetés.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Első hétvégén indult az elméleti anyag, szombatonként 4 óra. Ma pedig vasárnap voltam életemben először, egyedül autót vezetni egy rutinpályán.

Őszintén, tartottam tőle, hogy hogy fogom kezelni a kuplungot, parkolásról nem is beszélve, de boii, wrong was I! Olyan érzésem volt, mintha erre születtem volna, első nekiindulásból 5/5-ször ment a párhuzamos parkolás, nem hogy 12 centire, de sokkal inkább 5-10 centi között. Lefulladni is talán ha 1-2x sikerült 4 óra vezetés alatt. Teljesen meglepő volt, de nagyon élveztem az egészet.

Ezentúl még 2 hónapig lesznek szombatonként elméleti órák, mellette pedig hétköznap kell vezetnem forgalomban 16 órát. Lesz még 4 óra ilyen csúszós pályán. Tehát a maival együtt összesen 24 órát kell vezetnünk. Az ár itt elég egységes, mindenhol 14.000 DKK-t kérnek, ez magyar forintba 560.000. (…)

Egyébként angolul megy az oktatás, egy félig amerikai, félig dán fickó tartja az órákat. (Egész pontosan, a magyarázat angolul van, de az órai anyagok, táblák, jelzések, mind dánul. De minimális nyelvtudással szerintem sokan át tudnak vergődni, ha pedig valaki már legalább közép szinten beszél dánul, akkor semmi probléma nem lehet.)

Nagyon sok személyes történetet mesél, ami például tegnap, éhgyomorra, enyhén másnaposan nem volt a legélvezetesebb, de elképesztően tanulságos. Szerencsére, vagy nem, de volt része balesetben és látott is személyesen párat a karrierje során és ezeket mind elmesélte.

Nekem így sokkal könnyebb megjegyeznem az apró részleteket, szabályokat, ha ezt valaki egy történet formájában tanítja. Persze van, akinek nem jön be, tegnap egy portugál srác felállt egy óra KRESZ után és visszakérte a pénzét, hogy ő szabályokat akar tanulni, nem valami öreg fickó elbeszéléseit hallgatni, majd kifáradt.

Ilyen is van, nem mondom, hogy tökéletes a tanár, de nekem a legideálisabb, úgyhogy nagyon becsülöm. Sokszor szerintem pont ezek a történetek adják a komolyságát a vezetésnek és annak, hogy milyen súlyos, halálos balesetet lehet okozni, ha figyelmetlenek vagyunk. (…)

Ezen kívül pedig munka terén is vannak kisebb, nagyobb változások. Nem szoktam a karrierrel kapcsolatos témákról túl részletesen írni, de a lényeg, hogy több cég is nyitott volt arra, hogy felvegyen, de végül a megérzéseim azt súgták, hogy maradjak a jelenlegi munkahelyemen.

S így közel másfél évvel a kezdésem után, kaptam is egy új pozíciót. Továbbra is értékesítés, de most már egy három fős csapattal fogok együtt dolgozni, mint vezető.

Ez jövő hónaptól indul, úgyhogy még tapasztalatokat nem tudok megosztani, de nagyon kíváncsian várom és nagyon boldog vagyok, hogy megbecsülnek és adnak egy ilyen lehetőséget.

Egyébként, abszolút úgy látom, hogy remek helyen vagyok, egyre több új kolléga van, tényleg a Föld minden részéről és a növekedés ellenére nagyon jó kultúra van a munkatársak között.

Közös reggeli szinte minden nap, munka után csocsózások és rengeteg különböző rendezvény. Jövő héten megyünk egy egész éjszakás LAN partyra nagyjából 10-en, az ügyvezetővel együtt.

Lesz sörkóstoló este is, részt veszünk az aarhusi csocsóversenyen is párosban (én leszek az egyik versenyző, ki gondolta volna) és ezen felül szinte minden pénteken közösen vacsizunk a városi Street Foodnál. Igazából, tényleg nem is lehetne jobb egy munkahely az én szemszögömből.”

A teljes posztot itt találjátok, nem érdemes halogatni a kattintást! 😉

Autószerelőként Dániában: „nagyon jól megélek”

Share.

About Author

Leave A Reply