Az ezüstbánya és a francia Vitéz László

0

Miután a múlt héten Európa tetején kalandoztunk Harri Seldonékkal (a posztot jó sok képpel itt találod, ha kihagytad volna), most fordítsuk meg az irányt és induljunk el a föld alá. Emellett is lesznek még majd érdekességek a beszámolóban a mini-Lyontól a papagájokig.

„Következő napon a fák ágainak magasságából leereszkedtünk a föld mélyébe: megnéztük a Musée de la Mine d’Argent-ot (ezüstbánya múzeumot), L’Argentière-la-Bassée-ben.

Autóval 20 percre van Briançontól ez a kisváros. Ami érdekesség, a városka kulturális élete: már több éve rendszeresen van itt könyvfesztivál. (Egy 2000 lakosú kisvárosban!)

Maga az ezüstbánya nem a városban van, a látogatóknak a múzeumnál kell gyülekezniük. Ott az idegenvezető autóját követve fel kell autózni a kanyon felső oldalába.

Az út időnként csak egy sávos volt. Egyik oldalon szakadék, másik oldalon sziklafal. A kanyarokban a túravezető dudált, hogy a szembe jövő autó a kiállóba meg tudjon állni. Ezt a részt a szép táj ellenére nem nagyon élveztem.

Megérkeztünk a felső parkolóba. Ott valami csoda folytán legalább 50 autó parkolt egy kis kiszögellésnél. Itt ekkora a forgalom, és összesen egyszer jöttek szembe. Kész csoda. Aztán végül rájöttünk, hogy valami rafting csoport táborozott ott a folyó felső folyása mentén.

Leereszkedünk a völgy oldalában levő ezüstbánya bejáratához

Onnan kellett leereszkedni a kanyon aljába, ahol be lehetett menni az ezüstbányába. Mindig igyekszünk olyan érdekes programot találni, ami a gyerekeket is leköti.

Ezt a bányát a XI-XIV században használták először. Akkor a „gazdagabb” teléreket művelték ki, majd miután kimerült, századokig elhagyatott volt. Már a XIX. században a gépesítés idejében elkezdték kitermelni a szegényebb rétegeket is.

A túravezető az egyik teremben kis bemutatót is tartott. Az ezüstbányák, ha betartják a biztonsági előírásokat kevésbé veszélyesek, mint a szénbányák. Bizonyos eszközöket nem lehetett használni a szikraveszély miatt.

Ezután önkénteseket kerestek, az ezüstbányászat demonstrálására. A lányaink kétharmada jelentkezett, hogy bemutatja az ezüstbányászat egy lépését. Így telt el a föld alatt három óra.

Marianna bányászik

A francia Vitéz László

Este a városban még elmentünk megnézni a Guignol-előadást. A bábfigura a XIX. századra vezethető vissza, feltehetőleg 1808-ban alakult ki a karaktere.

Azóta Lyonban és környékén elterjedt a gyerekek körében, sőt láttunk Lyonban előadáson felnőtteket is gyerek nélkül. A lányok az iskola első osztályában tanultak róla.

Kicsit hasonlít rá a Kemény Henrik-féle Vitéz László karakterre, pontosabban az hasonlít erre. Azóta ha Lyon környékén járunk, megnézünk egy előadást, bár már kezdenek kinőni belőle, de ez egy ilyen családi hagyománnyá lépett elő nálunk.

Felnőtt szemmel azt lehet mondani, hogy elég nagy munka egy embernek eljátszani több figurát, gyorsan váltva különböző hangokat és kézmozgásokat bemutatni körülbelül 50 percen keresztül.

Guignol-előadás – a környék jellegzetes szórakoztató műfaja. Gyerekes családok körében mai napig népszerű.

Ismét irány a hegy

Amikor elmondtam, hogy holnapra megint felmehetnénk a hegyre, a lányok nem voltak lelkesek. Pontosabban eléggé zokon vették a felvetést. Nyilván fejükben még elevenen élt az első nap minden megpróbáltatása.

Jó ideig kellett magyaráznom, hogy most nem megyünk fent kirándulni olyan sokat, csak felmegyünk is lejövünk, de megnézzük mind a négy telekabint vagy libegőt.

Nem is igen lehetne sokat kirándulni, hogy a napijegybe beleférjen mindegyik környékbeli telekabin. Ezt végülis megbeszéltük, lényegében a térkép felett. Egészen pontosan a térkép valójában libegős szórólap volt, de a lányok megfelelőnek találták tájékozódási célra.

Megbeszéltük a részleteket, hogy mikor melyik felvonóval megyünk fel, így azt lehet mondani, hogy lefekvésre nagyjából konszenzus alakult ki a másnapi programmal kapcsolatban.

Augusztus 8-án tehát elindultunk Chantemerle-be, ahonnan indult a telekabin. Félúton ki kell szállni, és onnan egy másikkal menni tovább. A felső elég zsúfolt volt itt, mert ugyan nagyobb méretű, de ritkábban jár. Valahogy mindig sok ember gyűlik össze. A briançoni telekabin jobb ebből a szempontból.

Én tartottam magam a megbeszéltekhez, nem kirándultunk a hegyen, illetve csak kisebbet, a kilátóhoz, de ez még bőven belefért, a tiltakozás elmaradt.

Libegős kalandok

Visszaúton még mielőtt lementünk volna az alsó telekabinnal, az átszállásnál láttuk, hogy működik a „klasszikus” beülős libegő. Erre nem számítottam, pontosabban számítottam, de nem itt.

Sajnos családomban igazából csak én szeretek 30 méter magason egy székben átjutni egyik helyről a másikra. Valaki nem kedveli azt, hogy időnként 60 fokos szögben hirtelen elkezd emelkedni egy sziklafal előtt.

Ilyen valaki a családomban négy van, csakhogy ez utólag derült ki. Illetve Mme Seldon korábban sem kedvelte ezeket a telesiège-eket, de most a gyerekek is „elég izgalmasnak” találták.

Marianna konkrétan azért jött velem egy újabb körre, hogy „legyőzze a félelmét”, Johanna meg azért akart jönni, mert Marianna is. Villeneuve-ön is hasonló kis beülős libegő volt, amely itt (is) 2-3 km hosszan emelkedik a hegyoldalba.

Itt már csak egyszer mentünk fel, mert fél öt körül megy fel az utolsó telekabin a Prorelre Biançonban és azt még visszafelé el szerettük volna érni. Sikerült is.

Amikor felmentünk a kezelők figyelmezettek, hogy lassan leáll a felső szakasz, ezért ha túrázni akarunk, csak gyalog tudunk majd lejönni, de ha nem maradunk fent, akkor még leállás előtt leérünk.

Így is volt, az átszállásnál csak mi mentünk fel a felső részre. Ott „megszemléltük” a Prorel hegyet, ami pár napja kivívta az elismerésünket. Szinte az utolsó libegővel jöttünk le.

Mi voltunk az utolsók, akik telekabinnal lejöttek a hegyről aznap, kivéve a felső állomáson a kezelő embert, aki lezárta a helyet. Egyébként az ötórai zárást elég korainak találom.

Bár lehet, hogy nem akarnak a késői órában „fent hagyni” senkit. Pont, amikor ott voltunk hallottam a rádióban, hogy két ember fent maradt a hegyen éjjelre, (feltehetőleg eltévedtek), és reggelre kihűltek.

Vízen pörgés

Miután az előző nap az én napom volt, másnap a lányok kedvébe jártunk. Briançonban nyáron is sok szabadidős tevékenység van. Van a vár aljában a Parc de la Schappe-n, benne több attrakcióval.

Az egyik ilyen, hogy hatalmas boule-ban lehet bemászni a gyereknek, és egy kis vízen pörögnek, forognak, dülöngélnek a gömbben a vízen. Csak 10 perc az egész menet, de a gyerekek nagyon szerették volna kipróbálni, mert YouTube-os kedvenceik, „Swan et Neo” szintén csináltak ilyesmit.

Először azt hittem, hogy kevesellni fogják, de kívülről nézve hamar rájöttem, hogy elég kimerítő, hogy folyton figyelni kell az egyensúlyra, így egy idő után le- lefeküdtek az aljába, hogy ott kicsit egyensúlyba kerüljenek a külvilággal.

Nagyon élvezték, de azt mondták, hogy egyszer elég volt. Lefordítottam magamban és ez azt jelenti, hogy nagyon fárasztó.

A nagy gömb. Itt éppen Johanna próbál felállni egy gyors forduló után

Miután már néhány napja a városban éltünk és a város nem túl nagy, a lányok kezdték kiismerni a várost. Ez egyrészt örvendetes, másrészt emlékeztek, hogy hol van a könyvesbolt.

Melinda régóta nagyon szeretett volna egy speciális könyvet, amit megígértünk. Így arra kellett menni, és bevásároltunk mindenkinek valami olvasnivalót.

Savoya ősi fővárosa

Már jó pár napja nyaraltunk, de közben még nem voltunk városlátogatáson máshol. Erre került sor szombaton. Chambéry-be mentünk. Savoya ősi fővárosa ma Savoie departement fővárosa, és szép régi városközpontja és a Savoyai hercegek vára épségben megmaradt. Ma 60 000 lakosa van, és fontos közlekedési központ az Alpok nyugati oldalán.

Előző este megnéztem a Viamichelin-en, hogy melyik utat javasolja és mennyi időbe telik. Hát nagyjából két és fél óra, és Olaszországon keresztül vezet. Először Montgenèvre felé kell menni.

Megnéztem a térképen, már itt észrevehettem volna a figyelmeztető jeleket. Ugyanis ha a turistatérképen is úgy van ábrázolva a szakasz, mint egy halom kígyó összetekerve, az nem sok jót jelent a valóságban.

Hát kicsit úgy éreztem magam ezen a szakaszon, mint Sébastien Loeb. Én élveztem a visszafordítókat, és emelkedőket, Johannának viszont hamar hányingere lett.

Szeretett volna visszafordulni, de mi nem vagyunk azok, akik megijedünk néhány kanyartól, meg különben is, elő van készítve az autóba a gyerekek előtt egy kisebb szemeteszsák, ha szükség volna rá.

Eddig nem volt panasz, de ez az út még a Col de l’Iseran-nál, amit pár éve jártunk meg, is megterhelőbb volt. Végül felértünk Montgenèvre-be, innen már lefelé ment az út. Közben elhaladtunk a Mont Chaberton tömbje mellett.

Miután elhaladtunk a hegy mellett, megpihentünk az első olasz kisvárosba, majd a 13 km hosszú Tunnel du Fréjus-ba hajtottunk. Jelenleg egy sáv oda vissza, de épül a második alagút az ellenkező iránynak, a tervek szerint három év múlva lesz kész.

Chambérybe már délelőtt megérkeztünk. Megnéztük a város két fő látnivalóját, az elefántos kutat, és a Savoyai hercegi palotát.

Elefántok és a lányok

1563-ig innen irányították a mai Savoie és az olasz Piedmont területét felölelő birtokukat, ezután költözött át a főváros Torinóba. Chambery viszont továbbra is fontos városuk maradt, a franciák először a forradalmi háborúk során foglalták el, majd véglegesen III. Napóleon szerezte meg szerződéssel.

Hercegi vár bejárata

Miután kiverte az osztrákokat Lombardiából, a Savoyai-házzal kötött szerződés értelmében a tartományban népszavazást tartottak, ezzel lehetővé vált a békés határmódosulás. Érdekesség, hogy ekkor csatlakozott Franciaországhoz Nizza is, ami ellen viszont Garibaldi tiltakozott.

Ezzel el is teltek a napok a helyekben. Másnap elindultunk hazafelé.

Egy különleges botanikus kert

Korán indultunk és megálltunk a col du Lautaret-i botanikus kertben. A park különlegességét az adja, hogy 2100 méter magason van. Jellegzetes hegyvidéki klímája van, erősen szeles, ugyanakkor nyaranta itt még egy kicsit érződik a mediterrán klíma is. A kert a grenoble-i egyetemhez tartozik és 2300 fajta növényt gondoznak.

Botanikus kert, háttérben a szorossal és a hegyekkel

Viszont úgy gondoltuk, hogy visszafelé nem sietünk annyira, így még megszálltunk két napra Lyonban. Amikor dél felé jövünk, mindig megállunk itt, mert ha nem is félúton van, de jó megállási pont észak felé.

A „mini-Lyon”

Lyonban mindig találunk magunknak valami érdekeset. Most az egyik nap esett az eső, és azt találtuk ki, hogy elmegyünk a lyoni Miniworldbe. Ez egy kisvasút modell kiállítás, lyoni témában.

A teljes város modelljét felvitték terepasztalokra. Három nagy részre osztva, valahogy úgy, ahogy a Rhône és a Saône osztja háromfelé a várost. Szépen ki lehet venni minden részletet.

A Saône-tól nyugatra az óváros, a hegyekkel (ez Lyonnak a „budai oldala”), a két folyó közötti belváros a place Bellecour-ral, majd a harmadik résznél a Rhône-tól keletre látható Lyon kereskedelmi ipari területei.

Szépen ki vannak dolgozva a 170 méter magas Tour Incity és a másik jellegzetes épület a 165 méter magas Tour Part-Dieu. A modellen ezek is szépen kivehetőek.

Ami még növeli a látványosságot, az hogy időközönként modellezik a Fête des Lumières-t is, ami egyébként minden évben december elején van a városban.

Másik dolog, amit soha nem hagyunk ki a lányokkal, ha erre járunk: a Parc des Oiseaux. Ez egy egészen nagy területű állatpark (összehasonlításul: körülbelül kétszer akkora, mint a budapesti állatkert, viszont csak madarakat mutatnak be).

Annak ellenére, hogy csak madarakat lehet látni, egészen látványos az egész park kialakítása, és a kontinensek szerint vannak elhelyezve a parkban. Tavaly épült ki éppen a dél-amerikai rész, ami talán most a leglátványosabb.

A madarak döntő része szabadon van, csak a ragadozó madarakat (mint a például a sasok) és más speciális igényű madarakat tartanak zárt térben. De a terület jelentős részén nyílt térben vannak az állatok. Úgy látszik, jól érzik magukat itt, mert nem mennek el.

A lányok részéről a legnépszerűbb a papagájetetés. Tavaly sajnos lemaradtunk róla. Idén viszont bepótoltuk, és többször fordultunk. Készült is jó pár kép a madáretetésről.

Johanna eteti a kicsit éhes madarakat, este természetesen hajmosás is volt…

Melindával etetünk

Ezzel fejeződött be a nyaralásunk, ezalatt minden nap találtunk magunknak érdekes programot, és szerencsére egy fél napon kívül az eső sem esett. Így minden érdekességet, amit szerettünk volna, meg tudtunk nézni Briançonban és környékén.

Zárásként még egy kép a Mariannával és a papagájokkal

Kalandok Európa tetején

Share.

About Author

Leave A Reply