Az évszázad vihara

0

Kicsit több, mint egy hónappal a Faxai tájfun után kopogtatott be Japán keleti felének ablakán a következő szupertájfun: a Hagibis, állítólag az 1958-as Ida tájfun óta a legnagyobb szélvihart és esőzéseket hozva… Lássuk, hogyan élte át mindezt az ázsiai országban élő Tshabee.

„Ezúttal a vihar nagyjából szombat reggeltől vasárnap reggelig volt érzékelhető közelségben. És szerencsére most épp nem utaztam Vietnámba, úgyhogy otthon vészeltük át a feleségemmel a napot.

Nem úgy az egyik kollégám, aki szombat délután utazott volna külföldre nyaralni, úgyhogy már pénteken kiment a reptérre, hogy ne járjon úgy, mint mi legutóbb. De végül kb. az összes többivel együtt az ő járatát is törölték. Aztán estére az áram is elment Naritán…

A tájfun átmérője nagyjából 1400 km volt, három és félszer akkora, mint az előző. És szerény számításaim szerint Magyarország is elfért volna alatta kb. háromszor egymás mellett. 😀

HATÁRÁTKELŐ. YOUTUBE. KATT.

A méretét jól jelzi az is, hogy a Forma 1-es japán nagydíj szombati programját törölték, pedig a suzukai pálya már inkább Kiotóhoz van közel, elég messze a tájfun közepétől.

A rengeteg esőtől több folyó is megáradt, úgyhogy elég sokaknak el kellett hagyniuk az otthonaikat (kb. 4,4 millió emberről írnak), illetve vagy 400 000 háztartásban ment el az áram (azt nem tudom, hogy a Narita reptér hánynak számít).

Hakonéban, ahol februárban jártunk, 1 méter! eső esett egy nap alatt. Ezekhez a szörnyetegekhez képest Csabi három évvel ezelőtt nem volt több egy kis őszi szellőcskénél… 😀

Nálunk viszont szerencsére nem lett ennyire durva a helyzet. Elővigyázatosságból azért beszedtem a ruhaszárító rudakat az erkélyről, illetve a mosógépet is szélvédett helyre raktam. (Mivel régi építésű japán házhoz híven már csak az erkélyen jut neki hely…)

A mellettünk lakó egyetemista lány viszont kint hagyta az összes szemetét az ajtaja előtt, hogy szétrepüljön mind a környéken. Pont mint legutóbb…

Bónuszként aztán szombat este fél 7 előtt jött még egy kisebb földrengés is Chiba prefektúrától délkeletre.”

A teljes írást itt találjátok.

Lekicsinyített élet Tokióban

Share.

About Author

Leave A Reply