Az érem másik oldala

0

Amikor az idegennyelv-tudásról beszélünk, akkor (érthető okokból) a saját szempontunk az elsődleges, kifejezetten ritka az, ha arról van szó, milyennek látnak (és főleg: hallanak) minket az anyanyelvi beszélők. Péter posztja esetében két angol. Egy olyan poszt következik, amit a szokásosnál is nagyobb élvezettel olvastunk, remélhetőleg nektek is tetszik majd!

„So you are full like a bus at lunchtime” (tele vagy, mint a déli busz) – fordultam hozzá. Ben egy pillanatig értetlenkedő arccal bámult rám, majd hangosan elkezdett röhögni. „Ezt a kifejezést még sosem hallottam, de tetszik “- tette hozzá. Épp azt kezdte előtte ecsetelni, hogy kicsit sikerült túltolnia az ebédet. A rendelésnél a szeme nagyobb volt, mint a szája, de utána már semmiképp nem akarta veszni hagyni…

Az élet idegen nyelven című korábbi posztom megjelenését követően úgy döntöttem, hogy írok egy folytatást, csak most ellentétes perspektívából. Gyorsan rájöttem azonban, hogy valószínűleg célravezetőbb lesz, ha írni nem én írom, csak narrálom.

„Britek csak a tévében vannak”

Lefordítottam hát a teljes bejegyzést és megkértem két angol barátomat, hogy írásban reagáljanak a cikkben elhangzottakra. Azonban amikor először vázoltam nekik, hogy brit szemszögből szeretném körbejárni a témát, jól kiröhögtek.

„Brit, mi? Pete, az isten szerelmére, hány éve is élsz itt? Nem tűnt még fel, hogy britek csak a tévében vannak? Mi angolok vagyunk…” 🙂

Ben és Lea – akik az életben mellesleg egy párt alkotnak – persze csak vicceltek és azonnal kötélnek álltak. Azért finoman hozzátették, hogy ők sosem azonosítanák magukat britként. Elég furán veszi ki magát, amikor “lebritezik” őket. Még szerencse, hogy nem rókának születtek…

Egy szó mint száz, kezükbe nyomtam a fordítást, amivel előzetesen azért picit megszenvedtem. Akadt pár szófordulat, amit az istennek sem tudtam lefordítani normálisan, úgy hogy kénytelen volna improvizálni. Így születtek olyan „páratlan” aforizmák mint például:

„Olyan stresszel járt, amit éppen csak ki tudtam hordani páros lábon – It caused such a pervasive stress that I could barely cure with homeopathy” illetve „Olyan ritka, mint a fehér holló – Being as rare as sober Brits at ‘Spoons’ ”.

Vagy amikor idéztem megboldogult Knézy Jenőnk szavait egy szép próbálkozás kapcsán: „Jó lövéééés!… Bedobás.” – „Good shooooot!… Throw-in.”

Gyanítom, hogy annak a valószínűsége kábé a zéró felé konvergál, hogy ezek valaha beépülnek majd az angol köznyelvi kifejezések közé. Esélyes, hogy irodalmi folyóiratokban sem engem fognak majd idézni, de talán bocsánatos bűn.

Ben és Lea hátteréről elöljáróban megosztanék pár apróbb részletet, csak hogy teljes legyen a kép. Mindketten a harmincas éveik elején járnak. Ben Portsmouth-ból származik, míg Lea „born & bred” (tősgyökeres) bristoli.

Mindketten egyetemet végzett fiatalok és hátrányos helyzetű szenvedélybetegségekkel küzdő emberek társadalomba való visszaintegrálódását segítő szervezeteknek dolgoznak. Hogy könnyebben összefoglalhassák a gondolataikat, a poszthoz mellékeltem egy opcionális kérdőívet is.

Ben meglátásai

Ben a konzervatív utat választotta és szépen egyesével végigment a kérdéseken, míg Lea gondolatai jóval szabadabban szárnyaltak. Jöjjenek tehát elsőként Ben meglátásai:

1. Hogy vélekedsz általánosságban a posztról?

Élvezetes írás volt, tovább is olvastam volna, ha folytatódott volna még. Úgy érzem, jó arányban vegyítette a tényszerű információkat, általános gondolatokat és legfőképp a személyes tapasztalatokat illetve élményeket, amelyek aztán valódi perspektívába tudták helyezni az írás mondanivalóját.

2. Voltak-e meglepő részletek a posztban, és ha igen, melyek és miért?

Kevés meglepő dolgot tapasztaltam, de csak azért, mert személyes beszélgetéseink alkalmával ezek közül már oly sok témát veséztünk ki korábban.

Talán a legmeglepőbb az angol és magyar igeidők közti különbség volt. Valahol abszolút érthető, hogy csak múlt, jelen, jövő idő van és slussz. Tény, hogy az idősíkok tekintetében elég eltérő logika mentén épül fel a két nyelv. Mondjuk ez mind semmi a németek extrém fura feminim / maszkulin (der, die, das) rendszeréhez képest…

3. Van esetleg, amit másképp látsz a cikkben taglaltakhoz képest?

Részben egyetértek a meglátásaiddal a párkapcsolatokat illetően. Tényleg nehéz lehet közös nevezőre jutni megfelelő és teljes nyelvi eszköztár hiányában. Azzal azonban vitatkoznék, hogy ez sokkal könnyebb lenne az anyanyelvi partnerek esetében.

Úgy érzem, hogy sokkal fontosabb az, hogy az ember először a saját érzéseit legyen képes teljesen megérteni, és majd ezt szavakba önteni. Az, hogy ezt milyen nyelvi eszközökkel fejezed ki, a lényegen nem hiszem, hogy sokat változtat.

Amikor félreértésekre és összetűzésekre kerül sor, sokkal inkább az a baj, hogy a felek nem tudják megfelelően kifejezni magukat, mert a saját érzelmeikkel sincsenek teljesen tisztában.

Ennek nem sok köze van a nyelvi eszköztár meglétéhez vagy hiányához. Ez inkább egy általános kommunikációs probléma, amikor valaki nem képes az érzéseit beszéd formájában megfelelően kifejezni, vagy rosszabb esetben fogalma sincs, hogy mit érez pontosan.

4. Hogy boldogulsz a külföldiekkel az általános kommunikációt illetően?

Mivel sokat kosárlabdázom, meglehetősen gyakran kerülök kapcsolatba külföldi játékosokkal. Angolként egyébként elég nehéz lenne helyi játszótársakat találni. Általában a kommunikációt nem találom különösebben nehézkesnek.

Az sokat segít, ha valaki jó hallgató, és képes figyelni a másik testbeszédére. Tudni kell érzékelni, hogy mikor és miért kezd el akadozni az adott társalgás. Az már kicsit nehezebb ügy, amikor egy adott társaságban több angol is jelen van, mert akkor figyelni kell arra is, hogy a külföldiek ne érezzék magukat kizárva a beszélgetésből.

Ez valahol hasonló érzés lehet, mint amikor ti külföldiek túlgondolkodjátok a fordítást, és az egész párbeszéd pillanatok alatt atomstresszé manifesztálódik. Nekünk meg egyszerre kell túl sok mindenre koncentrálni, és folyamatosan próbálni a nem anyanyelvi beszélőket is a beszélgetésben tartani.

5. Van olyan nyelvspecifikus dolog, amire szerinted a külföldieknek több gondot kellene fordítania?

Ezek kevéssé nyelvtani vagy kiejtésbeli dolgok. Nekünk, anyanyelvi beszélőknek az egymás közötti kommunikáció is bármikor falakba ütközhet. A különböző helyi és olykor igen kemény akcentusokkal beszélő angolokat bizony nekünk sem könnyű megérteni!

Hogy a skótokat, íreket, walesieket ne is hozzam elő. Nekem például a dél-bristoli akcentus néha épp annyira hangzik külföldinek, mint a lengyel vagy a spanyol…

Azért van egy javaslatom: az angolul tanulóknak nem az amerikai sorozatokból vagy filmekből kellene a nyelvet tanulniuk. Elég lehangolónak találom, amikor Európából érkezettek amerikai akcentussal szólalnak meg. Az amerikaiak amúgy is épp elég irritálóak a maguk khmm… sajátos stílusával, szóval ne tegyünk rá még egy lapáttal, ha nem muszáj.

Egy másik nem túl előnyös szokás az, amikor egy külföldi csak a saját sleppjével lóg együtt. Persze értem én, hogy fontos a nemzeti összetartozás érzése, és hogy egyfajta biztonságot ad, hogy tartozol valahová.

Csak sajnos ez legtöbbször azzal jár, hogy ezek az emberek egyszerűen elfeledkeznek arról, hogy nem otthon vannak, és meg sem próbálnak nyitni a helyiek felé. Ez pedig nem túl szimpatikus magatartás a befogadó ország lakóival szemben. Pontosan az ismerkedés kellene hogy legyen a nyelvtanulás és a beilleszkedés legfőbb irányvonala.

Egy jó tanács: Soha ne félj ismételni magad, és ne tettesd, hogy megértettél valamit, ha nem. Különösen azokban a szituációkban, amikor az adott személlyel egyébként gyakran találkozol, és különösen fontos volna, hogy a másik fél időben észlelje, ha valami akadozik.

6. Vannak számodra igazán idegesítő szokásaik a külföldieknek? (Esetleg kifejezett nemzetiségeknek?)

A külföldieknek? Áá dehogy… Az amerikaiaknál tenyérbemászóbb kevés van… 🙂

De azért van egy dolog, amitől rendszeresen a falra mászok. Ez főleg a spanyolokra és az olaszokra jellemző. Néha amikor egyébként tökéletes angolsággal beszélnek valamiről, hirtelen egy adott szót a saját anyanyelvük meglehetősen éles akcentusával iktatnak közbe.

Például olyan ételek nevei, mint a „chorizo” vagy a „mozzarella”. Értem én, hogy a sajátjuk, de borzalmasan hangzik ebben a kontextusban! Konkrét erőszak a fülnek. Épp a minap néztem Jim Jeffries legújabb stand-up comedy-jét a Netflixen, ami épp eköré a téma köré építkezett. Ajánlom az olvasók figyelmébe.

7. Érted, hogy miért okoz gondot oly sok külföldinek az angol igeidők használata?

Igen, ahogy feljebb már kifejtettem. Érdekes volt hallani, hogy miért fura ez másoknak, de változni ettől sajnos még nem fog. Persze valamit azért segít, ha tisztában van vele az ember, hogy másoknak mi okoz nehézségeket és pontosan miért.

8. Felhoznál pár példát arra, hogy én személy szerint milyen tipikus hibákat szoktam véteni? Nyugodtan lehetsz kritikus…

Persze. Az hogy, folyamatosan felcseréled a „he” és „she” névmásokat. Néha elég zavaros, és meglehetősen vicces. Halál komolyan lövésem sincs róla, hogy Tina, a macskátok fiú-e vagy lány! 😀

(Shemale – a szerk.)

9. Egyetértesz abban, hogy az együtt eltöltött idő nagy segítséget nyújt egy anyanyelvi és egy az angolt második nyelvként beszélő ember között a kölcsönös megértésben?

Persze. Ez tökéletesen így van. Rengeteget segít, ha már ismeritek egymás hátterét és gondolatait. Idővel a testbeszéd olvasása is sokat fejlődik, és jóval könnyebbé válik felismerni, illetve helyrehozni az akadozó kommunikációt. Ezt többek között veled is átéltem. Mára már sokkal könnyeben észreveszem, mikor nem veszed az adást…

Ezek voltak tehát Ben gondolatai a témáról és most ezzel a lendülettel tovább is lépnénk. Következzenek Lea meglátásai, aki egy nagyobb lélegzetvételnyi gondolatfűzérben osztotta meg itt-ott kicsit elkalandozó véleményét.

Így látja Lea

Először is imádtam a poszt szellemességét. A „barely cure with homeopathy” résznél például jót nevettem, úgy sejtem irónia lehetett. Vagy éppenséggel a „being as rare as sober Brits at Spoons” szófordulat! 🙂

Leginkább azért tetszettek ezek a részek, mert a humor nagyon fontos szerepet tölt be a saját mindennapi kommunikációm során. A jó humor egyszerre lefegyverző, őszinte és nyílt kapcsolatteremtő eszköz. A közös nevezőt megtalálni egy olyan hatalmas röhögésbe torkolló társalgásban a legegyszerűbb, ami után alig kap az ember levegőt.

„Mi a p*csa?”

Megjegyezném, hogy én is belefutottam már abba a helyzetbe, amikor úgy éreztem, hogy az idegen nyelv miatt baromira nem tudtam átadni a mondandómat.

Egy korábbi spanyol barátom szüleinél történt mindez. Szörnyen kínlódtam, mert minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam vicces lenni. Az egyik este például már jó ideje ismételgettem egy spanyol mondatot magamban, mire végre rászántam magam, és feltettem a kérdést: „Que es cono?” – mire mindenki padlót fogott a röhögéstől.

Én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben, amikor szembesítettek vele, hogy mit is sikerült kinyögnöm a hatalmas rákészülés után. Hát annyit, hogy „Mi a p*csa?” 🙂

Megtörni a jeget

A következő érdekes téma a különböző nemzetspecifikus kifejezések széles repertoárja. Rendkívül szórakoztatónak tartom összehasonlítani őket a saját nyelvemben használtakkal.

Péterrel gyakran szoktunk ezekről társalogni és jókat mosolyogni a furábbnál furább szófordulatokon. Ezek a kifejezések a végtelenül színes nyelvi absztrakció nemzetenként eltérő leképeződései, s talán pont ezért találom őket annyira lenyűgözőnek.

Amikor akadozik a kommunikáció, egy-egy ilyen ‘fura szerzet’ bedobásával könnyedén oldhatjuk kicsit a hangulatot. Ugrathatjuk vele a másikat, aztán pedig jókat röhöghetünk, miután sikerült kibogozni és megértetni a másikkal, hogy mit is jelent tulajdonképpen. Ez egy vicces tanulás.

Emlékszem, tökre meglepődtem, mikor kiderült, hogy a „megtörni a jeget” kifejezés nem csak az angolban létezik. Néha eltűnődöm, hogy milyen vicces volna egy olyan társas fejtörő, ahol két különböző nyelvet beszélő játékosnak kellene közös nevezőre jutni úgy, hogy semmilyen nyelvi kapcsolatuk nincs.

Például, mintha Péternek kellene egy török kereskedőtől kebab szállítmányt rendelnie. (Ej, ej, Lea, nem ismered a magyar-török közös történelmet. Lehet, hogy sokkal könnyebben menne, mint gondolnád! 🙂 – a szerk.)

Én vagyok. Ki vagyok?

Hasonlóan érdekfeszítőnek találom az egyes nemzeti gesztusok összehasonlítását is. Érdekes, hogy mennyiféleképpen tudunk különböző mozdulatokkal utalni bizonyos cselekvésre vagy állapotra.

Emellett meglepődve tapasztaltam például, hogy az olasz vagy a spanyol nyelvben – meg kitudja még hányban, amit nem ismerek! – külön kifejezések vannak arra, hogy „Én vagyok”, attól függően, hogy az állapot állandó vagy változhat.

A spanyol „Yo soy” kifejezés például akkor használatos, ha valami nagyjából az örökkévalóságnak szól. Például „Yo soy Lea, azaz Lea vagyok”. Ellenben az „estoy” kifejezést akkor használják, ha olyan ideiglenes állapotról van szó, mint például: éhes vagyok, szomorú vagyok stb. Az angolban nem különítünk el nyelvtanilag ilyen dolgokat. A kontextus épp elég magyarázatként.

Ebből a perspektívából tekintve úgy sejtem, hogy az angol nyelv mindent konstansnak és állandónak tekint, ami rögtön be is határolja, hogy mennyire használható a nyelvünk absztrakt módon a világban való navigálásban. E tekintetben az angol fogalmazás éppenséggel elég rugalmatlannak tűnik.

Az angol és a TOP40

Azt is visszahallottam már, hogy az angol nyelv hangzásvilága elég monoton. Abban kevéssé vagyok biztos, hogy ez mennyire jogos kritika. (Nekem sok minden eszembe jut az angol nyelvről, de az, hogy rugalmatlan vagy monoton lenne, az pont nem! – a szerk.)

Azt aláírom, hogy az angolok nem gesztikulálnak annyit, mint egy spanyol vagy egy olasz, de maga a nyelv mitől lenne monoton? Amúgy meg az a meglátásom, hogy minden nyelv elég monotonul hangzik, ha semmit nem értesz belőle.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor olyan zenét hallgatsz, amit egyébként nem szeretsz. Nekem például minden ugyanúgy hangzik a UK Top 40 heti listáján. Ha valami olyasmit kell hallgatnod, amit vagy nem értesz, vagy nem szeretsz, akkor az egyszerűen idegesítővé válik.

Mégis mi fordul meg a fejedben, ha a kollégád idegesítő zenéjétől nem tudsz koncentrálni, vagy a buszon egy csoport idegen hangosan zagyvál valamit az anyanyelvén? Hát az, hogy bárcsak egy gombnyomással ki tudnád őket kapcsolni…

Persze lehet, hogy szimplán csak elfogadóbbnak kellene lennünk embertársaink eltérő szokásaival, viselkedésével vagy épp sajátos nyelvi hangzásvilágával szemben. Lehet adnom kellene még egy esélyt a UK Top 40-nak… Na jó, nem.

Küzdelem a szavakkal

Őszintén be kell vallanom, hogy meglehetősen fárasztónak tartom, ha olyan emberrel kell beszélgetnem, aki nem érti és/vagy nem beszéli jól az angolt. Ha ugyanis folyamatosan koncentrálnom és fordítanom kell azt, amit próbál a maga módján közreadni, az rövid időn belül lemeríti az akksimat.

Amúgy megértem, hogy neki is épp olyan fárasztó lehet küzdeni a szavakkal meg a nyelvtannal. Amikor én próbálok más nyelven beszélni, az is borzasztó kimerítő idegileg.

Talán mivel mi angolok sosem voltunk igazán rákényszerülve arra, hogy mást nyelvet vagy nyelveket sajátítsunk el, nincs is meg bennünk az ehhez szükséges mentális kitartás. Ha nem megy, mi bizony inkább gyorsan feladjuk, még mielőtt túl sok erőfeszítést igényelne.

A megfelelő gyakorlat hiányából adódóan pedig elég félős és stresszes idegennyelv-beszélő lehet a döntő többségünk. Én személy szerint mindenképpen. A legvadabb rémálmaimban fordul elő, hogy valamit rosszul mondok, vagy hogy megsértek valakit azzal, mikor már harmadszor kérdezek vissza, mert nem értettem mit mondott.

Éljen a hobbi!

Úgy gondolom, hogy a gyakorlás egyik legjobb „hadszíntere” a közös hobbi. Itt ugyanis a cselekvés maga simán felülírja a nyelvi korlátokat és sokkal könnyebb zöldágra vergődni a másikkal.

A hobbi kellemes időtöltés, ami általában sok nevetéssel jár, tehát alapvetően kiváló alap az ismerkedésre. Ha valaki például kihagy egy dobást, vagy mellélövi a labdát valamelyik sportban, akkor tök mindegy milyen nyelven átkozza az eget, mindenki érteni fogja.

Lehet, kezdetben mindig valami jelbeszéddel kellene próbálkozni. Tudjátok, megtörni a jeget! 🙂 Kicsit úgy, ahogy a beszélni még nem tudó kisgyerekek csinálják a közös játékkal. Mi felnőttek persze mindig csak bonyolítunk mindent, hogy aztán kedvünkre kínlódhassunk és panaszkodhassunk…

Az a fránya „th”

Amikor arról olvastam a posztodban, hogy az angol hallgatók hogy reagálnak, amikor „f”-fel és „s”-sel ejted a „th”-val kezdődő angol szavakat, akkor azért összerezzentem.

Kicsit félve és halkan mondom csak – mert valahol inkább szégyen -, de azt hiszem, nekünk angoloknak nem igazán van túl sok tapasztalatunk a téren, hogy értelmezni tudjuk, ha valamely szavunkat egy más nyelv fonetikájával ejtik.

Emiatt ha valami kicsit is másként hangzik, mint amit megszoktunk, akkor többnyire szimplán elutasítjuk. Ez az ignorancia sajnos hosszú múltra tekint vissza és természetesen abban eredeztethető, hogy a világ szépen lassan „nyelvileg behódolt”, és mindenki elkezdett angolul tanulni.

Így nekünk sosem volt szükségünk különösebben más nyelvek használatára. Ha az adott szó nem úgy hangzik, mint a királynő angoljában (Queen’s English / Received Pronouncation), akkor én speciel nem fogom fel! Talán többet kellene járnom Franciaországba, ahol előszeretettel szokták ignorálni a nem franciául beszélőket. Biztos jó lecke lenne…”

Az online sakk – vagy mi

Ben és Lea gondolatkavalkádját követően itt és most zárnám is soraimat. A minta nyilvánvalóan nem reprezentatív, de ettől függetlenül remélem érdekesnek találtátok az írást. Köszönöm a srácoknak a közreműködést, és a megtisztelő figyelmeteket.

Most pedig menjetek szépen és keressétek meg a hozzátok legközelebb élő külföldi ismerősötöket, és egy közös hobbi égisze alatt színesítsétek tovább nyelvi repertoárotokat!

Ja, hogy Covid-19 meg kötelező távolságtartás? Na, az pech. Akkor marad az online sakk. Ez esetben előfordulhat, hogy a Királynő angolja Bástyaként áll majd ellent Futó gondolataitok kétségbeesett össztűzének, de ha Lólépésben végül mégis nyelvi mattot kaptok, akkor se érezzétek magatokat sötét …nak.

Ha pedig tényleg igazi kihívásra vágytok, akkor tanuljatok meg együtt szájról olvasni.”

Ti pedig ha szívesen olvasnátok még Pétertől, látogassatok el az oldalára!

Az élet idegen nyelven

Share.

About Author

Leave A Reply