Az élet fél év után Görögországban

0

Hat hónap külföldön már nem olyan kevés idő, ennyi idő után elmúlik az első hetek izgalma és lassan kiderül, hosszú távon is el tudja-e képzelni az ember az életét az adott helyen. Irén és Gábor lassan ennyi ideje élnek Görögországban és nem úgy tűnik, mintha megbánták volna a döntésük.

„Igazán nagy várakozás van bennem, elindultam egy úton, amiről fogalmam sincs milyen lesz. Nehéz, azt gondolom, de az általam legjobban szeretett szigeten vagyok, és nemsokára a kedvenc városomban leszek.

A csoport kirándulni, bulizni ünnepelni jött, mert amúgy ünnep van, a törökök kiűzésének ünnepe. Ők ezért jöttek, én esetleg egy új otthont keresni, de legalábbis egy ideiglenes otthont. Vajon sikerül-e?

A védőháló a csoport, pár napig még itt lesz, és érzed mennyire fontos nekik a hazájuk. A krétai vezető, már a hajónál várt, és kísér a kis hegyi falvakon át, hogy mindent lássanak azok az athéniak. És egyenek egy jót, mert jó ételek természetesen csak Krétán vannak.

Az ünnep elmúlt, görögjeink hazamentek, de még segítettek, csodával határos módon, hosszútávú lakást találni. És elkezdődött az itteni életem.

A nyaralásokon tapasztalt kedvesség mindig jelen van, de most belecsöppentem egy kis zsákutca életébe, ahol kb. 10 család lakik. Volt, aki már első nap úgy örült, ha találkoztunk (megjegyzem Ő is migráns), mintha ezer éve ismerne.

Volt, aki a fejét is elfordította. Házigazdánk sok estén ült velünk a teraszon, beszélgetve, iddogálva, nevetgélve, mert igen vicces emberke. Én, aki a tenger szerelmese vagyok, szinte minden nap a hegyek felé jártam. Megbabonázták, elvarázsoltak. Soha nem tudhatod, a kanyar után mi vár, tenger, egy óriási szerpentin, vagy virágos rét.

Annyi szépség van a zord hegyek között, a szemem látta, de az agyam képtelen volt befogadni. Pedig a nagy görög valóság, a kis hegyi falvakban figyelhető meg. Mivel itt nem a polcon terem az áru, sok helyen még bolt sincs, legfeljebb kafenion, de ne a Starbucksra tessék gondolni.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Úgy néznek ki, mint egy nagy öreg nappali, öreg vaskályhával, kis pulttal, rozoga székekkel és asztalokkal, némi árukészlettel. De pont alkalmas arra, hogy az itt élők, egy kávé mellett néhány órára leüljenek.

Nem sok mindent vásárolnak, szinte minden ételt maguknak termeknek meg. Ajánlom mindenkinek, nyugodtan álljon meg, olyan hegyi tavernánál, ahol vendég sincs, nagyon finom ételt fog kapni, ami biztos nem a szupermarketből származik, és megkönnyíti egy család életét.

Mert igen, minden nyáron megpróbálnak annyit gyűjteni, hogy kibírják a telet. De ez jellemző a városban is. Rethimno 35 ezer fős város, és nagyon sokan télen nem dolgoznak, mert nincs munka csak némi segély.

Segítünk, ahol tudunk, mert jól esik az a kedvesség, ahogy elhívnak egy vasárnapi ebédre a családjukhoz, vagy barátjukhoz. Söprögetem az utcát meg az udvart, mert a söpörgetés fontos dolog. Se sokat, se keveset nem szabad.

A mellettünk lévő imateremből száll a füstölő illata, mikor megérzem, megfordulok, látom, néz a tiszteletes, és integet kicsit. Reggel az asztalon talált függöny, fűszernövények, tálnyi citrom, mind-mind szívet melengető. Itthon érzem magam.”

A teljes posztot jó sok képpel itt olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply