Az élet Budapesten 4 hónappal a hazaköltözés után

2

Ahogyan a határátkeléssel, úgy a hazaköltözéssel kapcsolatban is vannak a embernek nagy álmai és vágyai. Más kérdés, hogy ezekből mi valósul meg… A Fromázs blog szerzője 4 hónapja költözött vissza Magyarországra Franciaországból és foglalta össze, hol tart most a családjával.

„Munka:

Én ugyebár már a 33. hetet taposom a terhességem során miközben intézem a lakáskiadást az Airbnbn, ami eddig remekül megy. Csak 1-2 nap üresjáratunk volt augusztus vége óta és november végéig teltházunk van.

Mit is jelent ez valójában? Ahhoz képest semmi jót, hogy egy rendes multis munkával régen kb. nettó 300 ezer forintot kerestem Budapesten, és ennyit minimum szeretnék keresni most is, viszont jelenleg átlagosan, az adók levonása után, csak kb. havi nettó 150 ezernél tartok.

Tehát egyrészt lehetnék szuper elégedetlen, hogy már megint alig keresek valamit (mint Franciaországban a tanítással, vagy a szülés után itthon részmunkaidőben), másrészt viszont mondhatom azt is, hogy terhesen úgysem vesz fel senki egy rendes, teljes állásba, ergo a nulla forintál ez sokkal több, valamint kifizeti a rezsinket és a hitelünk egy részét. És ami a legfontosabb, hogy embereket hoz a lakásunkba és hogy szeretem csinálni!

Az én vállalkozói terveim közül eddig semmi sem indult be ezen kívül, nem is szépítem a helyzetet. Továbbra is a lakásunkban töltöm a napjaimat, és ha nincs heti 2-3 találkozóm a barátaimmal – mivel az üzletfeleim még nem léteznek – akkor fel akarom vágni az ereimet a magánytól.

Hiába csináltam meg a Budapest Local Experiences weboldalt, hozzá a FB oldalt és Instagrammot, sem fordítást, sem tolmácsolást, sem pogácsasütést, sem angol tanítást nem rendelt meg tőlem senki (egy angol tanítványom van, de ő még régebbről). (…)

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

A férjem projektjei még mindig bizonytalanok, küzd vele, dolgozik is rajta, de pénzt még nem láttunk belőle. Ilyen az egyéni vállalkozó élete, a lét bizonytalanságához hozzá kell edződni és kell egy nagyfokú önbizalom és hit, ami átlendíti az embert a kis kétkedő pillanatokon.

Ezért valójában 4 hónapja a megtakarításainkból és az Airbnb-ből élünk és várjuk, hogy legyen végre egy aláírt szerződés.

Egy szó, mint száz, nem indul rakéta sebességgel a karrierünk, de sokat dolgozunk rajta mindketten és a lehetőségeinkhez mérten próbálkozunk, próbálkozunk és próbálkozunk.

Bő 6 héttel a szülés előtt én már egy kicsit kezdek a következő munkámra is gondolni. Azt hiszem, hogy itt van ennek az ideje, illetve nincs is nagyon más választásom mert a nehéz pocakomban valaki naponta többször, kedvesen, belülről megrugdos, emlékeztetve a következő feladatomra. Nem kell a gmailtől várnom az értesítést.

Emberi kapcsolatok

Na ez az a terület, ahol busásan megtérült a hazaköltözésünk. Nem mérhető semmihez és semmiben az az érzelmi plusz, amit Budapesten érzek. Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, ide tartozom.

Anyukámhoz havi 1-2 alkalommal el tudunk ugrani Pécsre, nem csak évente háromszor találkozunk, a régi barátokkal újra rendszeresebben tudok programokat szervezni és kezdenek új barátok is feltűnni a színen. Minden hétvégén van valami társas programunk és ezt imádom!

Találtunk egy francia-magyar alapítványt (Petits Mousquetaires), ahol hétvégi programokat, pénteki ovit, illetve szombati sulit szerveznek a Budapesten élő, francia családok gyerekeinek.

Ide be is fizettük az éves tagsági díjat és voltunk már együtt kirándulni a Normafánál és piknikeztünk a Piczinke Póniudvarban. Januártól szeretnénk, ha Korina járna a pénteki ovis napra, de annyira népszerű a dolog és új a kezdeményezés, hogy az őszi szemeszterre már nem is volt hely, így még nem tudjuk bejut-e.

Egyetlen egy találkozóból már kerített is Korina magának egy cuki kis barátnőt, akinek a szülei is szuper szimpatikusak és már voltunk velük azóta játszóházazni is (nem utolsó, hogy legalább én is tudom gyakorolni a franciát, amíg a szülőkkel csevegek!).

Isteni érzés az is, hogy Nantes-ból elkezdtek meglátogatni minket az ottani barátaink. Múlt héten volt itt egy barátnőm, aki egy 3 napos tanfolyamra érkezett és a többi 4 napban együtt jártuk a várost, főztem neki csirkepaprikást, menüztünk klassz helyeken, felfedezte a kürtőskalácsot (nem egyszer kellett venni belőle), megitattuk pálinkával és imádta a Margitsziget hangulatát a zenélő szökőkúttal az élén.

Nagyon jó érzés volt megmutatni neki a várost, az ételeinket és mesélni neki a magyar szokásokról és történelemről.

Kultúra és programok

Úszom a boldogságban, a Franciaországban megtakarított euróim egy részét újságokra és könyvekre költöm (a többit táskákra és sálakra). Még szerencse, hogy olyan nehéz színházjegyhez jutni, ha az ember nem veszi meg jó előre, mert a vagyonom másik felét meg erre verném el.

Érdekes látnom, hogy mekkora boldogságot és milyen stabilitást ad nekem az, hogy a magyar nyelvvel vagyok körülvéve. Én, aki az idegen nyelvek nagy szerelmese vagyok!

Nem hagyom ki a szerdai Nők Lapját és nagyon jól esik, hogy mindent el tudok rendesen olvasni, arról nem is beszélve, hogy az interneten is mindennek alaposan utána tudok nézni. Bár ennek kezdem a hátrányát is érezni, tekintettel arra, hogy nem tudok a férjemnek elég intéznivalót lepasszolni.

Budapest pedig eszméletlen színes a programok terén (is). Nincs hétvége, hogy ne lenne egy klassz fesztivál vagy rendezvény, ahova elmennék. A Pozsonyi Piknik előadásai, színház, irodalmi rendezvények, múzeumi programok, kreatív műhelyek, aztán a gyerekeknek a Minipolisz, a Miniverzum, a játszóházak, a gyerekprogramok a fesztiválokon és a sornak sosincs vége.”

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni.

Magyar határátkelés: megtorpanás vagy fordulat?

Share.

About Author

2 hozzászólás

  1. Folyamatos vendéglátás mellett is csak nettó százötven a lég-bnbn bevétel?
    Az molyfing.
    És ebből az összegből lejön még a felújítgatások által felemésztett pénz, ami nem lehet kevés, ha folyamatos a vendégsereg.
    Talán, ha marad így 40-60 ezer, ez elég szar, nem azért, hogy dícsérjem.
    Lehet, egy üresen hagyott lakás is jobb buli anyagilag…

  2. Erzsebet C on

    Ezert erdemes volt hazamenni… Terhesen pedig mar a kovetkezo munkara gondolni? Hm..akkor minek szulnel? Sztem ne szuljel. Hacsak nem baby sitterrel akarod felneveltetni a babat. De fo, hogy a barataiddal tudsz talalkozni hetente tobbszor. Ok..Tovabbi sok sikert…

Leave A Reply