Az egész élet egy nagy bindas

0

Mindig nagyon szeretem, amikor szokatlan, Európából nézve egzotikus helyekről érkeznek írások. (Mert magyarok ugye mindenhol vannak, hogy kinyissam kicsit a közhelyszótárt.) Szóval ezért is örültem különösen Radha levelének, különösen, amikor kiderült, hogy szívesen írna nagy szerelméről, Indiáról – ha már egyszer oda ment férjhez. A mai tehát remélhetőleg egy sorozat első rész, ami mi mással is foglalkozhatna, mint a kezdetekkel. (A képeket köszönöm.)

„Vannak, akiket az USA és a felhőkarcolók érdekelnek, vannak, akik Skandináviába vagy Kanadába vágynak. Vannak, akiket Japán vagy Kína titokzatossága fog meg, és vannak, akiket Afrika vonz. Sokan sokfelé vágyunk, akár csak látogatni, akár ott letelepedni.

Én azok közé tartozom, akiket India misztikuma ragadta magával. Egészen kislány korom óta egy különleges ország volt számomra. Sosem tudtam miért, de mindig is arra vágytam, hogy láthassam ezt az országot.

Valami megmagyarázhatatlan vonzalom volt, szinte húzott magához egész életem során. Éreztem, hogy látnom kell, de abban is biztos voltam, hogy ez csak álom marad számomra.

Teljesen magával ragadott

2011-ben azonban valóra vált az álmom, és egy hónapot töltöttem Dél-India Mysore városában. Teljesen magával ragadott minden. Valahogy sohasem éreztem magam turistának, és ha néha megláttam egy-egy fehér embert, úgy néztem rájuk, mint turistákra az én országomban.

Nehéz leírni az érzést, amikor mindenki idegennek lát, de te nem látod annak őket. Egy fura paradoxon, mert ugye egyfelől minden olyan hihetetlen volt, teljesen más, mint amihez szoktam, minden egy új felfedezés, ennek ellenére mégis mintha nem egy tőlem idegen, ismeretlen világban lettem volna.

Kisebb településeken úgy néztek rám, mint egy földönkívülire. Különösen a gyerekek. Az emberekre itt jellemző, hogy nem zavartatják magukat, nyíltan bámulnak. Nem csak félszemmel lesnek, dehogy. Akár meg is állnak és jól felmérnek.

Ezt egy híres Shiva templomnál tapasztaltam meg igazán. Mysore-tól 25 km-re, Nanjangudban található ez a templom, mely Karnataka állam legnagyobb temploma.

Gautama Ratha, melynek magassága megegyezik a templom fő tornyának magasságával (kb. 28m)

Az Öt Szekér Fesztiválja

Mikor ott jártam éppen a Dodda Jathre-t, azaz az Öt Szekér Fesztiválját ünnepelték, melynek alkalmából Shiva-hívők ezrei jöttek a templomhoz, leginkább a környező falvakból.

Ilyenkor vastag kötelekkel kihúzzák a „ratha” szekereket.  A hívők rituáléja, hogy a földre fekszenek és körbegurulnak a főtemplom körül. Persze ennek is megvannak a szabályai, természetesen reggel le kell fürdeni – ez mondjuk alap, soha nem mennek templomba fürdés nélkül -, aztán végeznek még egy-két szertartást mielőtt a porban végiggurulnak.

Igen nagy templom, és mire körbeérnek, addigra általában egyfajta transzba is esnek, vagy sokan elájulnak. Bár ehhez talán a márciusi forróság is közrejátszik.

Ez a fesztivál lehetőséget nyújt mindenféle apróságok árusítására is, és természetesen mindenki nekem akarta eladni a portékáját. Az indiaiaknak van egy ilyen tévképzetük, hogy „fehér ember – gazdag ember”.

A gyerekek ott lógtak körülöttem, tartották a markukat pénzért, húzogatták a ruhámat, ha úgy tettem, mint aki észre sem veszi őket. Nem azért nem adtam nekik, mert pár rúpia gondot okozott volna. De ha adok egynek, akkor utána csoportostól követnek még több pénzért, azt pedig nem akartam.

Egy idő után már amúgyis elég kellemetlenül éreztem magam a sok rámszegeződött szempár miatt. Ezek az emberek talán még soha nem jártak még csak városban sem. Igazi látványosság voltam, ami azonban engem kifejezetten zavart.

Srikanteshwara Templom, Nanjangud

A városban egészen más a helyzet. Persze ott is megbámulnak sokan, de a többség fel sem figyel. Teszik a dolgukat, mennek a maguk útján. Nem érdeklik őket ilyenek, hogy mondjuk valakinek viccesen áll a haja, vagy robogón visznek egy 5 méteres létrát, vagy éppen két kecskét.

Elfogadják a kényelmetlen helyzeteket

Az emberek sem variálnak nagyon egy-egy probléma megoldásán. Ahogyan a lehetőség adott, úgy megoldják. Éppen ez a fajta hozzáállás tetszett nekem nagyon. Mégis miért kellene foglalkozni azzal, hogy vadidegen emberek mit, hogyan, miért csinálnak?

Aztán ami feltűnt még, hogy elfogadják a kényelmetlen helyzeteket is mindenféle nyavalygás nélkül. Amikor 4-5 ember ül egy motoron, vagy 8-10 egy riksában, és senkinek még csak egy aprócska fájdalom sem mutatkozik az arcán.

Lógó lábakkal vagy éppen félseggel ülnek, és közben mégis mosolyognak. Nem nyafognak, hogy kényelmetlen, hogy „elzsibbadt a fenekem”, „mikor érünk már oda”, „vidd odébb a lábad”, „ne lihegj a nyakamba”. Nem, semmi panasz. Elfogadják a helyzetet.

Van egy nagyon jó szavuk minderre: „bindas” (ejtsd bindáz). Szövegkörnyezettől függően valami olyasmit jelent, hogy „nem számít”, „csak lazán”, „ne foglalkozz semmivel”, „minden nagyszerű”.

Azt mondják ők, hogy az egész élet Indiában, egy nagy „bindáz”, és többnyire tényleg így is van.

Az új álom: India

Hazautazásom után hiányzott India, és új álmom lett: Indiában élni. Éreztem, hogy ez a nekem való élet, és valahol azt is tudtam, hogy ezt egy indiai férfival kell élnem.

Fél év sem telt el, és ismét a bangalori reptéren landoltam. Ekkor elfogott az érzés: hazaértem. Tudtam, hogy bármi áron, de elérem, hogy egyszer ideköltözöm. Ismét egy hónapot töltöttem Mysore-ban, amiután szomorúan tértem vissza Magyarországra.

Pár hónap múlva elhatároztam, nem várhatok a csodára, nekem kell megtennem az első lépést, így regisztráltam egy indiai házastárskereső oldalon. Itt társkereső oldalak nincsenek is, hiszen házasságon kívüli kapcsolatok sem nagyon vannak. Ha mégis, akkor az élet hozza, de alapvetően senki sem keresi.

Szóval regisztráltam, és sokáig úgymond passzívan figyeltem, majd egyszer úgy gondoltam, körülnézek az oldalon, mégis kik vannak. Ekkor találtam rá valakire, aki az első pillanatban megfogott az adatlapja alapján, és pár nap múlva már írogattunk is egymásnak, majd a harmadik Skype-beszélgetésünk alkalmával azt mondta, találkoznunk kellene, utazzak ki hozzá.

Másnap megvettem a repülőjegyem Bangalore-ba, és egy hónap múlva a reptéren várt. Egy csodálatos hónapot töltöttünk együtt, majd közel egy évvel később összeházasodtunk.

Szertartás után a templomnál, hagyományos keralai veshti munduban

Folyt. köv.”

Share.

About Author

Leave A Reply