Az argentin kaland

0

Marton Péter szokásos írása ezúttal a világ túlsó felére, Argentínába kalauzol minket. Az is kiderül, van-e Messi-figurás kulcstartó és hogy mit akar a két furcsa idegen. 

Marton Péter: A sarkon túli expedíció (novella)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Laci – találkozhattunk már vele korábban, a Fal című elbeszélésben;

úgy járt ez a Laci, hogy hosszabb időre az Óperenciás tengeren túlra, Argentínába kellett utaznia, a döglesztően meleg nyárból a tavaszias télbe, munkaügyben: vasúti kocsikat eladni, pontosabban az eladásukat előkészíteni, ehhez a helyi igényeket felmérni;

örült, hogy helyi tempóban, lassacskán haladnak a dolgok, nem siettetett ő semmit – ahol lakott, onnan a belváros negyven percre volt busszal, oda-vissza majdnem másfél óra, beosztotta hát a látnivalókat, és jól felszerelt szállásán is remekül el tudta ütni az időt;

a buszmegállóhoz minden reggel hat háztömböt kellett gyalogolnia, ki a legközelebbi forgalmas útig, ott jobbra fordult, és balra így éppen egy vasúti felüljárónak inthetett búcsút;

két hét elteltével, amikorra megjárta már a lábát a La Plata másik oldalán dulce de leche színű vízbe lógató Montevideót is, csak belébújt az ördög, hogy megnézné, mi van a vasút vonalán túl, elvégre ott is házak, fák és emberek várnak – ha kíváncsi egy másik féltekére, eljutva oda miért éppen a szomszéd kerületet hagyná meg a világ megismeretlen részének,

hátha az igazi, tangó ütemére lépő Buenos Airesszel találkozik a vasúton túl – mesélhetne valami jó kis sztorit az otthoniaknak, többet, mint hogy megnézte ezt meg azt és volt itt meg ott, amit lehet csinálni a világon turistaként szinte bárhol,

egy reggel elindult hát, és először is az tűnt fel neki, mennyivel szaporábbak és kidolgozottabbak ezen a részen a graffitik – ahogy haladt előre, utcáról utcára, a művek egyre több munkaóráról tanúskodtak, és adódott a feltételezés, hogy mindez az itt lakók láthatóan alacsonyabb életszínvonalával is összefüggésben lehet,

de aztán megfeledkezett erről, mert szembejött egy kioszk, ahol utánakérdezett a Messi-figurás kulcstartónak, amit az egyik otthoni kollégája rendelt tőle;

az újságárus először csak annyit felelt, hogy „No hay!”, azaz hogy nincsen, utána pedig magyarázatként még annyit – de ezt mintha csak magának dünnyögte volna –, hogy „Majd pont annak a köcsög törpének, a dagadt seggű barátnőjével – egyszer nem énekelné rendesen a himnuszt, egyszer!”;

mivel ez már-már csevegésként, mi több, feltárulkozásként hatott, Laci úgy döntött, bizalmába fogadja a mogorva újságárust, és vett volna tőle egy ötös csomag képeslapot – átnyújtott ehhez egy ötszázast, ám a visszajáró csak nem akart érkezni, új barátja nem is annyira baráti, inkább ellenséges tekintettel meredt vissza rá, a képeslapokat visszatartotta, és közölte, hogy nincs elég aprója;

Laci nem hagyta magát: az újságárus ennek láttán egy darabig még kivárt, végül morgott valamit, felhúzta a szemöldökét, mintha neki állna feljebb (de ugyanakkor eltökélte volna, hogy nem fogja magát az ilyen zsugori vevő csökönyösségén felbosszantani), azzal eltűnt az ablakból, matatott egy kicsit, egy perccel később pedig előbukkant, és átadta a képeslapokat egy borítékban, a visszajáró bankókkal együtt;

egy utcával arrébb derült ki, hogy a képeslapokat félig betépte az egyik oldalon, talán azért, hogy ne örüljön annyira a minden hájjal megkent, szarrágó külföldi,

Lacinak a fejébe tolult a vér a dühtől, de két ismeretlen segített neki napirendre térni az ügy felett: két irányból közeledtek felé a szűk, kis utcában, gyorsan, szemmel láthatóan összeszokottan – hamar leesett, hogy láthatták, amikor a pénzét számolgatta, és most ki akarják rabolni,

úgyhogy szedte a lábát Laci, az egyetlen lehetséges szökési irányban, szaladt, ahogy bírt (azok pedig utána), mígnem egy szélesebb úthoz érkezett, ahol hátra mert nézni, és örömmel látta, hogy a másik kettő végre vagy húsz méterre lemaradt – talán nem akartak tovább fáradni az ilyen futóbolond zsákmánnyal;

akkor azonban két, hangos kiáltozásokkal egymás felé közeledő, tinédzser fiúkból álló csapat között találta magát, akik harciasan vonultak fel egymás ellenében, és még az előtt egymásnak estek, hogy felocsúdhatott volna, püfölték egymást, ahol érték, kettesével-hármasával, dinamikusan átrendeződő formációkban;

egy srác a földre vitte a másik banda egyik tagját, és ott kalapálta, leszorítva, ahogy azt ketrecharcokban lehet látni – taktikailag csak egy apró hibát vétett, de azt nagyot: nem figyelt hátrafelé, és az ütlegelést elszenvedő utcai harcos szövetségese így egy kocsi tetejéről ráugorva letaposta a fejét;

Laci megdermedt, riadtan állt, leste, előkerül-e valakinél kés is, hogy aztán (Murphy törvénye) éppen az ő hasüregében kössön ki a penge, és míg ettől rettegett, csak a keze mozgott, ahogy ösztönösen valami fedezéket keresett a háta mögött,

így tapintotta ki, hogy egy buszmegálló póznája mellett áll, melyhez mindjárt igyekezett is minél szorosabban odatapadni – és így érzékelte aztán szempillantás alatt a távozás történelmi lehetőségét, amikor egy buszt látott komótosan arra közeledni;

a sofőr, aki észlelte a kibontakozó tömegverekedést, előre intett neki, és nyitotta az ajtót, de nem kanyarodott ki a járdaszélhez, és nem is állt meg érte, úgyhogy Laci kénytelen volt lendületet venni, és a kitárt ajtón a haladó járműbe beugrani;

miután közlekedési kártyáját használta, amire a buszvezető nem volt rest emlékeztetni, fáradtan rogyott le egy szabadon várakozó ülésre, és éppen kezdte volna elengedni magát, amikor bot koppant a fején – idős hölgy figyelmeztette így különféle szitkok kíséretében, hogy a helyét át kellene adnia, hol marad az udvariasság;

a busz aztán megkönnyebbülésére áthaladt az imént még szép reményekkel keresztezett vasúti felüljáró alatt, így éppen az origóhoz tértek vissza, mázli – miután leszállt, Laci még egyszer visszatekintett, ugyan mit látott arrafelé korábban, ami akkor még a szomszéd kerületbe vonzotta.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A máltai incidens

Share.

About Author

Leave A Reply