Autószerelő fizetés külföldön és Magyarországon

2

Mennyit keres egy autószerelő Magyarországon? Mekkora egy autószerelő fizetés külföldön? Mindkét kérdést megválaszoljuk a fizetéseket összehasonlító sorozatunk következő részében.

Mielőtt azonban belevágnánk, hangsúlyozzuk, hogy a fizetések természetesen csak egy tételt jelentenek, hiszen az így megkeresett pénzt jellemzően az adott országban is kell elkölteni, tehát nem szabad egy az egyben átváltani és összehasonlítani.

Mennyit keres Magyarországon egy autószerelő?

Nos, 2017-es adatok szerint az országos átlag az autószerelők között 186.100 forint volt. Ennél Budapesten persze magasabb, 203.500 forint, vidéken pedig értelemszerűen alacsonyabb, 175.000 forint – minden fizetés bruttóban értendő.

Ami a tapasztalatot illeti, egy kezdő autószerelő bruttó bére 160.600 forint, ami 1-2 év után 182.100 forintra emelkedik, majd 3-5 év szakmai tapasztalattal már 195.000 forintot lehet keresni és még ezután is van feljebb – írta a fizetesek.hu alapján a HRPortal.

Egyébként míg 2011-ben egy autószerelő átlagosan 149.500 forintot keresett, addig 2016-ra ez az összeg elérte a 177.500 forintot.

Autószerelő fizetés külföldön – Ausztria

A Határátkelő külföldi munkákat listázó oldalán meglepően sok autószerelői munka található. Ausztriában Welsbe például péküzembe (…) keresnek autószerelőt, a feladat a járműpark, elsősorban gépkocsik és kisteheratutók (3,5 tonnáig) karbantartása és javítása.

Elvárás az autószerelő végzettség, a releváns, több éves tapasztalat, a szakmai német nyelvtudás (min A2 vagy jobb). Mondjuk magyar bejelentésről van szó, de a fizetés nettó 1800€ /hó + 13. és 14. havi bér, emellé ingyenes szállás jár.

Mennyit keres egy autószerelő Németországban?

Németországba több helyre is keresnek autószerelőt. Az egyik ajánlat teherautó elektronika szerelőnek szól, akinek feladata teherautók elektronikájának javítása, haszongépjárművek, egyéb speciális járművek javítása.

Elvárás a kommunikációs szintű német nyelvtudás, munkatapasztalat teherautók, autók elektronikájának szerelésében. Itt német munkaszerződés (biztosítás, bejelentés) mellett a fizetés kb. nettó 2100 euró / hó (1 – es adókategória) túlóra nélküli bér. Szállást a munkaadó szervez, ára 350-450 euró / hó.

A Nürnberg melletti Rosenheimbe is keresnek szakembert, itt is elvárás a német nyelvtudás és a szakmai tapasztalat Mercedes gépjárművekkel. Itt is német munkaszerződés van, a fizetés nettó 2400 euró nettó / hó – a bér órabérből + kiegészítő napi pénzből áll össze (Auslöse).

A sorozat eddigi részeiben szó volt arról, hogy mennyit keres egy nővér külföldön és Magyarországon, és ugyanezt megnéztük a pékek esetében is.

Hegesztő fizetés külföldön és Magyarországon

(Fotó: pixabay.com/orzalaga)

Share.

About Author

2 hozzászólás

    • Akkor légy szíves, adj linket, amin szerinted nem fals adatok vannak. A magyar adatokra a cikkben két link van, a külföldiek pedig konkrét ajánlatok, melyek jelenleg is fent vannak a Határátkelő külföldi álláskereső oldalán.

Leave A Reply