Ausztrália olcsó(bb) luxusban

0

A blog rendszeres olvasói talán még emlékeznek Tódira, aki nagyjából két évvel ezelőtt írt blogot a greenwichi lakásfelújítás érdekességeiről. Nos, párjával azóta is Londonban élnek és dolgoznak, és miután véget ért a lakásfelújítás valamivel több pénzük (és idejük) maradt utazni. Nekik voltaképpen a határátkelés tette lehetővé az utazgatást, nem csak az anyagiak miatt, de azért is, mert Londonból kiindulva sokkal több lehetőség érhető el. Például Ausztrália…

„Ausztráliába egy kivételes akciónak köszönhetően nem mindennapi körülmények között sikerült elrepülni. Tudom, hogy ez és még pár út, amiről írni fogok, még angol ismerőseink szerint is a luxus kategóriába tartoznak, hát még Magyarországról nézve!

Még úgy is, hogy a repjegyekre akkor csaptunk le, mikor nagyon nyomott áron kínálták őket és sok helyen ismerősöknek hála nem kellett hotelt fizetni. Nem polgárpukkasztásnak szánom őket és magunkat akarom fényezni, hanem azt akarom megmutatni, hogy van olyan hely, ahol tisztességes munkával is el lehet ezt érni.

Meg annyi történetet lehet olvasni/hallani emberekről, akik pincérként, gyári munkásként, sofőrként vagy éppen takarítóként dolgoznak külhonban, hogy egy kicsit szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy nem csak mosogatni jöttek ki magyarok Londonba.

És nem csak hátizsákkal, meg hostelben aludva lehet bejárni a világot, el lehet erre a szintre is jutni (na nem mintha mi megengedhetnénk ezt minden útnál) Nem gyorsan, nem könnyen és nem ingyen, de el lehet. Mi a párommal még csak nem is vagyunk a legjobban fizetett szektorok vezető beosztású emberei, csak beosztottak.

A lehetőség

A Qatar Airways 2017-ben ünnepelte megalapításának 20. évfordulóját és ennek örömére október-november tájékán megszórta a piacot olcsósított business jegyekkel.

Mi párommal azonnal nézegetni kezdtük, hova lenne érdemes utazni, aztán rövid hezitálás után azt mondtam, lépjük meg most Ausztráliát, hiszen még egyszer ilyen olcsó business class jegy nem lesz, csak maximum a 25. évfordulón, közelebbi úticélra meg felesleges ellőni a lehetőséget.

Na persze minden relatív, azért az „olcsó” business class jegy is két és félszer annyiba került, mint az economy, szóval mindketten sírtunk, mikor kifizettem a jegyeket. Mármint én és a hitelkártyám, a párom csak örült, mint majom a farkának.

További probléma volt, hogy a Qatar hülye lett volna leárazni a londoni járatokat, ezért oslói indulást kellett választani, így a költségekhez hozzájött egy British Airways-jegy és egy éjszaka az oslói repülőtéren.

Az indulás

A tényleges indulás napján korán keltünk, majd a villámgyors check-in és biztonsági ellenőrzés után már bent is voltunk az ébredező tranzitban. Nem sokat tébláboltunk, az OSL lounge felé vettük az irányt, amit a Qatar Airways (is) használ, majd egy gyors reggelit követően mentünk is a kapu felé.

Rövid várakozás után fülig érő vigyorral szálltunk fel a Boeing 787 Dreamliner gépre a bal kettes ajtón, hogy megtéve a híres „balra fordulást”, birtokba vegyük az üléseket.

Az ajtóknál a hagyományos konyha helyett egy kis fogadótér van kialakítva, ami igen impozánssá teszi a beszállást valamint a tér sokkal szellősebb így. Ez a tér repülés közben egy kis fedélzeti bárként funkcionál, bekészített pezsgővel és rágcsálnivalóval, ahol az utasok nyújtózkodhatnak egyet és beszélgethetnek.

A Qatar Airways egyike azon légitársaságoknak, ahol business és first classon nincs előre meghatározott ideje az étkezésnek, mindenki azt rendel, akkor és annyit, amennyit kíván.

Felszállás előtt a légiutas kísérők felveszik az utasoktól a rendelést, mikor mit szeretnének enni és az előre egyeztetett időpontban megjelennek megteríteni az asztalt. Persze, ezen is lehet bármikor változtatni.

A szék minden része külön elektromosan állítható, beleértve a motoros (!) kartámaszt és az állítható keménységű (!!) deréktámaszt, ami masszírozni is tud (!!!) a levegő ballon fel- és leengedésével. Természetesen a szék teljesen vízszintes helyzetbe hozható és ágyként használható.

A hatórás út után az élménytől még mindig feldobódva szálltunk ki a gépből Dohában helyi idő szerint kora délután, hogy aztán a Hamad International repülőtér Al Mourjan lounge-ában töltsük el az átszállás három óráját.

Dohai várakozás

Először az étterem felé vettük az irányt, hogy megejtsük a harmadik reggelit vagy az első ebédünket, ha úgy jobban tetszik. Az étkezés büfé jellegű, nemzetközi és helyi fogások is megtalálhatóak, természetesen mindig a napszaknak megfelelően. Ami persze nem biztos, hogy egyezik az ember belső órájával.

Miután jóllaktunk, az alsó szinten néztünk körül. A lounge másik végén egy második, bisztró jellegű étterem található, ahol inkább szendvicseket és salátákat lehet fogyasztani. Emögött találhatóak a zuhanyzók és a csendes szoba, ahol rendkívül kényelmetlen lábtartós fotelekben lehet megkísérelni a szundítást.

Talán még az oslói indulásnál is izgatottabban vártuk a beszállást Sydney felé, hiszen ezt az utat az egyik kedvenc géptípusommal, az Airbus A380-nal repüli a Qatar Airways. A felső fedélzeten való utazás privilégiumához az is hozzájön, hogy ezen a gépen a business és first class utasoknak egy komplett bár áll rendelkezésre.

A felszállás után egy háromfogásos vacsorát gondoltam végigenni, ami a kérés nélkül, automatikusan érkező amuse bouche-sal négyfogásra emelkedett. Nos, az adagokról annyit, hogy igazából már az előétel után meg tudtam volna állni, de ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy a lounge-ból sem éppen korgó gyomorral jöttünk el.

Ezután hátramentünk és a teljesen felkészített bár fogadott minket. A bárpult S alakban foglalja el teret középen, kétoldalt pedig karfás kanapékon lehet üldögélni, melyekhez természetesen biztonsági öv is jár.

A hátfalat a bár italkollekciója foglalja el, a bárpulton pedig gyümölcsök, zacskós ropogtatni valók, illetve tálkákban kirakott olívabogyó, mogyoró, kesu dió, valamint pohárkákban kínált édes és sós falatok várják az utasokat. Mit mondjak, leesett az állam.

Egy espresso martini felhörpintése után visszatértem a székembe. Még megnéztem egy filmet, majd megkértem a légiutas kísérőt, hogy ágyazzon meg, míg én fogat mosok.

Nem csalódtam a kiszolgálásban: mikor visszatértem, az ággyá alakított ülés, a párna és a takaró felhúzva várt, a légzsákos (!) biztonsági öv gondosan elrendezve az egész tetején, az asztalkán pedig egy kis mogyoró, két szem bon-bon és egy palack víz várt.

Egy bő öt órás alvás után ébredtem, nem mondom, hogy harmatos frissen, de határozottan jót tett. A légiutas kísérőtől kértem egy italt, majd megrendeltem a reggelit, ami igazából fogalmam sincs, az aktuális időzóna szerint minek felelt meg.

Érkezés Ausztráliába

A tizenöt órás repülőút után végre megérkeztünk Sydneybe. Kedves barátunk a repülőtéren felkapott minket és hazafuvarozott, ami végtelenül jól esett, mert nem túl sok erőnk és kedvünk lett volna elkezdeni taxit vagy tömegközlekedést szervezni, főleg nem a csepergő esőben.

Másnap északról dél felé átsétáltunk a híres (és a nyitóképen látható) Harbour hídon. Egy kisebb összeg befizetése után a dél-keleti hídfőben egy kiállítást lehet megtekinteni, ahol a híd tervezésének és építésének története mellett többek között azt is elárulták, hogy a beton hídfők hídpálya feletti részének tulajdonképpen semmi funkciója nincs, tisztán díszítési céllal építették őket.

Egy jelentősebb összeg befizetése után szellemirtónak öltözve a híd vasszerkezetére is fel lehet mászni, ettől azonban a pénzösszeg és a nem kis szél miatt inkább eltekintettünk.

Ebéd után átgyalogoltunk az öböl másik oldalára az Operaházhoz is, ahol meg is tapogattam a közelről inkább homokszínű, mintsem fehér csempéket. Az operaházat körbe lehet járni, sőt vezetett túra keretében belül is körül lehet nézni.

Az operaház keleti oldalán egy félszigeten hatalmas park terül el, ami helyet ad a Government House-nak, a Royal Botanic Gardennek, valamint a felsziget túloldalán egy szabadtéri uszodának.

Mi kigyalogoltunk a kilátóponthoz, ahonnan a híd és az operaház egymás mögött látszik. A parkon átvágva kanyarodtunk vissza a belváros felé, majd egy gyors kávézás után hazaindultunk.

Következő nap kora reggel felkerekedtünk és az öböl északi oldalán maradva elbuszoztunk a Taronga Zooba, egzotikus állatokat nézni. Mindenféle élőlény megtalálható itt, a méretes botsáskától a wombaton át az elefántig. Mi az európai részt kihagytuk, mert nem vonzott a birkasimogatás és kecske etetés, de azon kívül szinte mindent megnéztünk.

Kezdtük a kengurukkal és walabikkal, akik közé be lehetett menni, csak az ösvényről nem volt szabad lelépni. Ezt ők is tudták, ezért némileg távolabb heverésztek az árnyékban.

Volt szerencsénk kacsacsőrű emlőst is látni, fel-alá úszkált az akváriumában. Meglepően kicsi volt, bár igazából ha előtte megkérdezik mekkorára számítok, nem tudom mit válaszoltam volna. Lefényképezni viszont lehetetlen volt, mert éjszakai állatként félhomályban tartották.

Az állatkert után átkompoztunk a belvárosba és ott sétálgattunk. Majd megnéztük a Central Stationt, ami előtt van Sydney egyetlen villamosvonalának végállomása.

Ha már ott van, fel is szálltunk a villamosra és elugrottunk az ázsiai piacra körülnézni meg nosztalgiázni a múlt évi bangkoki piacozás után. Nem sokáig húztuk az időt, ugyanis még napnyugta előtt át akartunk kompozni a híd északi lábához, hogy onnan is készítsünk néhány képet.

A következő napokat strandolással töltöttük, hétvégén vendéglátóink is csatlakoztak. Számtalan kisebb-nagyobb strand található a város körül, ezek hétvégén megtelnek emberekkel, de hétköznap kevesebben vannak.

Természetesen ahol csak lehet, szörfösök is próbálkoznak a hullámlovaglással. Minden strandon a táblákon kiírt „nyitvatartási időben” kint vannak a vízimentők is, általában tanuló mentőkkel együtt.

Egyik nap pedig autóba pattantunk és meglátogattuk a Blue Mountains nevű kiránduló helyet, ahol nagyon szép vízeséses sziklafal és kis erdei túrák várják a kirándulókat. Mivel ez azért messze van a várostól, kevesebb turista vetődik oda.

Mi egy fél napot töltöttünk a sziklafal körbejárásával, majd átugrottunk a Three Sisters nevű helyre, ahonnan szintén csodaszép panoráma nyílik a környező hegyekre. Erősen hasonlított ez a táj a Grand Canyon-ra, melyet 3 évvel ezelőtt a Las Vegasi utunk alatt látogattunk meg.

Úton Brisbane felé

Miután Sydneyt és környékét jó alaposan bejártuk, ideje volt útra kelnünk Brisbane felé. Eredetileg repülőútban gondolkodtunk, de végül autókázás mellett döntöttünk.

Mivel nem volt kedvünk mosott rongyként érkezni Brisbane-be, ezért eleve úgy terveztük, hogy az utat kettéosztjuk és mindkét irányban megszállunk egy éjszakára. Kiterjedt ismerősi hálózatunknak köszönhetően ez a két éjszaka volt az összes, amiért fizetnünk kellett a több mint két hét alatt.

Odafelé a Coffs Harbour környékén lévő Aanuka Beach Resortra esett a választásunk, ami nem okozott csalódást. Az erdős resort területén különböző méretű házak vannak elszórva, így sokkal hangulatosabb, mint egy szálloda.

A területen két medencés rész is található, teniszpályák és gyerek játszótér/ház mellett, az étkezéseknek a főépület ad helyet, aminek az emeletéről csodás kilátás nyílik a tengerpartra. A terület a tengerparton van, de nem igazán tűnt kiépítettnek és felkapottnak a homokos part. Mi délben érkeztünk és a délutánt a medence partján töltöttük.

Maga a város eléggé csendes, este pedig szó szerint kihalt volt, alig találtunk egy helyet, ahol meg tudtunk vacsorázni. Másnap reggel a csodálatos panorámájú teraszon költöttük el a reggelinket, majd bepakoltunk az autóba és indultunk tovább.

Útközben megálltunk Byron Bay-en strandolni egyet és meglátogatni a Byron Bay világítótornyot. A világítótoronytól még tettünk egy kis sétát a sziklafal széle felé és elértük az Ausztrál kontinens legkeletibb pontját. Ezután indultunk tovább, hogy végre Brisbane-be érjünk.

Brisbane

Másnap már nyitás előtt az utazás fő attrakciójaként várt Lone Pine Koala Sanctuary előtt dekkoltunk, az előző este online megvett jegyekkel. Egyrészt így olcsóbb volt, másrészt az előre váltott jegyekkel soron kívül lehet bemenni, bár utóbbi előnyt nagyban csökkentette, hogy a hagyományos sorban is csak egy pár várta, hogy kinyissanak.

A kígyókat, pókokat itt gyorsan letudtuk, mert nem igazán miattuk érkeztünk. Minket az ausztrál állat- és növényvilágból a legjobban természetesen a koalák és a kenguruk érdekeltek. A koalákat ölbe is lehet venni egy fénykép kedvéért, ami hatalmas élmény, legalábbis a turistáknak.

A kenguruk és wallabyk egy hatalmas területen szabadon mozognak és be lehet menni közéjük megsimogatni őket. Na, ide konkrétan kétszer mentünk be és két óra után sem akartam eljönni. Azt hiszem tényleg az utazás csúcspontja volt ez a program. Láttunk és agyonsimogattunk mindenféle méretű wallabyt és kengurut, sőt még egy egész kicsi erszény lakót is láttunk.

Délután még felkocsikáztunk a Mount Coot-tha Summit kilátóhoz, a város keleti oldalán lévő magaslatra, ahonnan kitűnő kilátás nyílik a belváros felhőkarcolóira, aztán eltettük magunkat másnapra.

A következő napok strandolással teltek, esténként pedig vendéglátóinkkal hol a városban barangoltunk, hol otthon sütögettünk és kártyáztunk. Meglátogattuk a Mooloolaba Beachet, ami a várostól északra található híres Sunshine Coasthoz tartozik és kis magánhangzó túltengésben szenved. Természetesen itt is kint voltak a horizont elengedhetetlen tartozékai: a szörfösök.

Következő nap pedig fájdalmasan korán indultunk, hogy időben a Gold Coastra érkezzünk, ahol – a kellemeset összekötve a hasznossal – a tengerparton álló egyik felhőkarcoló 77. emeletén lévő Sky Point kilátóteraszon költöttük el a büfé reggelinket, miközben a körpanorámában gyönyörködtünk. Ezután az egész napot a strandon töltöttük.

Következő nap hétvége lévén vendéglátóink is csatlakoztak hozzánk és szombaton a városban tekeregtünk, sétáltunk a folyóparton és hajóra szállva megnéztük a városképet a folyóról.

Délután a Bribie sziget keleti oldalán strandoltunk, majd átruccantunk a nyugati oldalra, hogy egy üveg sörrel a kézben megnézzük a naplementét. A naplementében – mint valami giccses filmben – a távolban delfinek felbukkanása tette teljessé a hangulatot.

Ez méltó lezárása volt a nyaralás ezen részének, vasárnap reggel búcsút vettünk vendéglátóinktól, majd megkezdtük a hazafelé vezető hosszú utunkat.

Hazafelé

Vasárnap reggel megkezdtük ezer kilométeres cammogásunkat az ausztrál autópályákon vissza Sydneybe. Ezt a távot is két részre osztottuk és Port Macquarie-ben, egy közepesen unalmas tengerparti kisvárosban töltöttük az éjszakát.

Másnap kora délután már Sydneybe is értünk, leadtuk a kocsit, majd rögtön kimetróztunk a repülőtérre. Az indulásig hátralévő időt a Qantas business loungeban töltöttük, amit a Qatar Airways business utasok is használhatnak. Hát, meg tudnám szokni ezt a módját az utazásnak.

Mikor eljött az ideje, nem kevesebb izgalommal léptünk ismét az Airbus A380 repülő felső fedélzetére, mint az ideúton. Kisimult arccal élveztük az ismételten tökéletes kiszolgálást, bár szomorúbbak voltunk, mint legutóbb, hiszen tudtuk, minden perccel utunk végéhez közeledünk.

Kora reggel landolt gépünk a dohai repülőtéren, most azonban a tranzit helyett kifelé vettük az irányt, mert egy nap szünetet beiktattunk, hogy meglátogassuk Dohában élő magyar ismerőseinket. Mondtam már, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk?

Szóval a gépből kilépve a teljesen néptelen arrival loungeban bedobtunk még pár üdítőt, majd a csak lounge használóknak fenntartott útlevél ellenőrzésen átsuhanva kint találtuk magunkat a dohai repülőtér előcsarnokában.

Gyorsan megreggeliztünk, mert kedves ismerősünk már úton volt értünk kocsival. Vele és a többiekkel ismét reggeliztünk egy kicsit, majd boldog semmittevéssel telt a nap.

Eleinte akartak nekünk programot szervezni, de előrelátóan visszautasítottunk mindent, hiszen sejtettük, hogy a tizenöt órás út után business class ide meg oda, azért elég nyomottak leszünk. Ezért csak a ház medencéjének partján heverésztünk és beszélgettünk.

Délutánra be is ütött a fáradtság, így egy török éttermi vacsora után kellőképpen elfáradva mentünk ki a reptérre. Ismét elidőztünk az Al Mourjan loungeban, majd elbattyogtunk a kapuhoz.

Az utolsó business repülésünk megint Boeing 787 géppel történt, ekkor már kétségbeesve számoltam vissza a perceket. Oslóban földet érve nehéz szívvel kászálódtunk ki az ülésből, majd sétáltunk át a British Airways check-in pulthoz. Azt, hogy ezek után milyen volt a kis A320 gép economy ülésén ücsörögve, a fedélzeten vett wrapot majszolni szénsavas ásványvízzel London felé, inkább nem fejtem ki. :)))”

Ha érdekelnek a kalandok részletesebben is, látogass el Tódi blogjára.

Hogyan juthatsz ki Új-Zélandra?

Share.

About Author

Leave A Reply