Arrogancia vagy őszinteség?

0

Gyakorlatilag folyamatosan kering a neten egy kép, melyen az „ezt mondják a britek, ezt gondolják valójában és ezt érted te” vonal mentén szembesülhetünk azzal, milyen kulturális különbségek vannak a kommunikációban is közöttünk. De most nem a britekről lesz szó, hanem egy másik nemzetről, a kommunikációs különbség azonban felettébb látványos így is.

Az arrogancia és az őszinte, nyílt beszéd között néha elég nehéz meghúzni a határvonalat, különösen, ha külföldön élünk, hiszen ilyenkor gyakorlatilag újra meg kell tanulnunk kommunikálni.

És ez sokkal többet jelent, mint beszélni egy nyelvet, hiszen ha a mögöttes tartalmat nem értjük, ha nem tudjuk beazonosítani, hogy egy adott megszólalás sértő szándékú-e, akkor hiába értjük a szavakat, a kommunikáció egy jelentős része elvész.

Ha már az előbb azt a bizonyos táblázatot emlegettem, akkor be is teszem ide, csak hogy ne a levegőbe beszéljek.

Jól látszik, hogy egyes kifejezések tökéletesen az ellentétüket jelentik annak, mint amit egy, a brit kultúrkört nem ismerő külföldi érthet alattuk. (Vagy ha már itt tartunk, mindenkinek ajánlom a Very British Problems című szuper sorozatot, abban is esik szó a kommunikációról.)

Na, de mint említettem, ma nem a britekről lesz szó, hanem a hollandokról, bár a kiindulópontot a móka kedvéért egy brit, méghozzá a BBC-s Olga Mecking adta. Méghozzá azért, mert az újságíró Amszterdamban élve találkozott először a két kultúra különbözőségével, és legfőképpen azért, mert a hollandok nyers szókimondása nem is állhatna messzebb a britek finom terelésétől.

Szívesen élnél Hollandiában? Itt rengeteg álláslehetőség vár!

Szóval Olga alig egy éve élt még csak Amszterdamban, amikor férje barátaival elmentek a város Vondelparkjában található számtalan kávézó egyikébe. Egy ideig üldögéltek, de a pincér nem jött. Aztán amikor megérkezett, akkor sem kért elnézést és kérdezte meg, hogy mit szeretnének rendelni a kedves vendégek, hanem csak annyit mondott: Mit akarnak?

Olga erre jó britként azonnal dobott egy hátast, hiszen ez angol kulturális környezetben gyakorlatilag elképzelhetetlen durvaság. Aztán később a hollandtanára elmagyarázta neki, hogy a hollandok alapvetően nagyon egyenes nép, és talán Amszterdamban a leginkább azok.

Viszont vannak gondjaik a sorállással

Ugyanez az „őszinteség” nyilvánul meg a tömegközlekedésben és a sorban állásban, még ha ez ezekben az esetekben nem is feltétlenül olyan nagy pozitívum, mint az a Holland Waffel blog egy korábbi bejegyzéséből kiderült.

Bunkó-e vagy?

„Amikor elkezdtem naponta vonatozni a munkába, akkor rájöttem, hogy a hollandok tényleg „bunkók”, ha tömegközlekedésről illetve, ha specifikus akarok lenni, akkor, ha sorban állásról van szó.

N.-val megdöbbenve tapasztaltuk, amikor elkezdtük figyelni, hogy a hollandok nem tudnak sorban állni. És az elvárásunk még csak nem is közelít az angolokéhoz, akik még a buszmegállóban is fegyelmezetten sorban állnak, hanem csak egy átlagos magyar sorban állást vártunk volna el.

De nem, itt, ha kinyílik a vonatajtó, akkor a felszálló tömeg megkezdi a felszállást, tekintet nélkül arra, hogy esetleg valaki leszállna, és egymást tapossák az ülőhelyekért.

A hektikus sorban állásra egyébként mindenhol lehet példát találni, egy gyorsétteremben vagy a parkolóautomaták előtt az egy sorból villámgyorsan kialakulhat két sor, majd vissza, szóval résen kell lenni, és fel kell venni a sorban állás dinamikáját.”

Ahol senki nem játssza meg magát

Ben Coates könyvet is írt (Why the Dutch Are Different – Miért mások a hollandok) nyolc év hollandiai tapasztalataiból. Az ő emlékezetes sokkja az volt, amikor egyszer elment fodrászhoz, majd utána találkozott egy barátjával, aki azonnal közölte vele, hogy szerinte nem áll jól neki az új frizura.

„Azt hiszem, Hollandia az a hely, ahol senki sem fogja megjátszani magát. Például ha egy üzleti megbeszélésen valami nem túl okos megállapítást teszel, akkor azt rögtön jelzik is neked” – fogalmazott Ben.

(És akkor egy picit mindenki tekerjen vissza a fenti táblázathoz és válassza ki kedvére a „That’s a very brave proposal”, a „Quite good”, és az „I only have a few minor comments” közül a neki tetszőt…)

Ben Coates is azt jegyezte meg, hogy szülőhazája és választott országa között nagy különbség, hogy a britek próbálnak úgy kommunikálni, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák vele másoknak.

„A metrón nem beszélsz túl hangosan, mert esetleg zavarhatod a veled egy kocsiban ülőket. Otthon nem hallgatsz túl hangosan zenét, mert zavarhatod a szomszédokat. Azaz folyamatosan próbáljuk megfelelő keretek között tartani a viselkedésünk. Eközben Hollandiában általános nézet, hogy az ember azt mondhat, amit akar, és olyan nyíltan, ahogyan akarja. Ha pedig ez valakinek nem tetszik, és megbántódik, az az ő baja” – mondta Ben.

Ez a hozzáállás persze sok határátkelő számára már inkább arrogáns, mintsem őszinte, ami persze attól is függ, melyik országból érkezett Hollandiába. Szerintem mi, magyarok valahol félúton lehetünk, vagy még pontosabb úgy fogalmazni, hogy egyes területeken közelebb állunk a hollandokhoz (mondjuk a pincéres eset – sajnos – aligha sokkolna túl sok magyart), más esetekben pedig a britekhez (baráti társaságban nem nagyon szóljuk le senki frizuráját nyíltan – legfeljebb majd kibeszéljük a háta mögött, de ez egy másik történet).

A segítségnyújtás

Visszatérve Olgához, ő írt le egy esetet, amikor elment bevásárolni egy szupermarketbe, és elejtette a megvásárolt élelmiszereket: „Pillanatokon belül körbevett legalább tíz holland, és tanácsokkal láttak el. De senki a kisujját sem mozdította. Számomra a helyzet egyértelmű volt: segítségre van szükségem. Ám ők másként látták: mivel nem kértem kifejezetten segítséget, ezek szerint nincs is rá szükségem”.

„Biztosan vannak, akik azt gondolják, nincs bennünk semmi együttérzés. És talán így is van, mert szerintünk az igazság fontosabb az empátiánál” – ezt már Eleonore Breukel írta, aki arra okít embereket, hogy miként kommunikáljanak jobban multikulturális környezetben.

Most abba nem mennék bele, hogy mekkora szerepe lehetett a holland egyenesség kialakulásában a kálvinizmus XVI. századi elterjedésének és az elnyomó katolikus spanyolok elleni háborúnak (nagy), az viszont biztos, hogy a kálvinizmus az egyén felelősségét és a teljes őszinteséget, a józanságot hirdette és ez a mai napig jellemző a hollandokra.

Ennek a kálvinista hozzáállásnak köszönhető az a tisztelet is, amivel egymás felé fordulnak az emberek, nem csak a magánéletben, de a munkahelyen és mondjuk az egyetemen is.

„Tiszteletet kaptam az oktatóimtól és az egyetemi dolgozóktól. De cserébe tiszteletet is kellett adnom. Ez ott egészen pontosan azt jelenti, hogy ha vizsga közben kiment a tanár, nem kezdtünk el azonnal azon gondolkodni, hogyan „javíthatnánk” a jegyünkön.

Más szóval, hogy hogyan lehetne egy kicsit csalni: azaz padtárssal beszélni, jegyzetet elővenni, eredményeket egyeztetni… mert ez olyan vétségnek tűnik abban a közegben, mintha például valaki a boltban lopott volna. Egyszerűen nem jut eszébe, hogy megszegje a törvényt, ahogy a nagy átlagnak az sem, hogy fizetés nélkül elvigyen a közértből mondjuk egy csomag kávét.

S ha benned a kisördög és mégis megpróbálkozol vele egy vizsga kellős közepén, akkor olyan tekinteteket fogsz a legközelebbi barátaidtól bezsebelni, hogy legszívesebben a föld alá süllyednél” – írta korábban a Határátkelőnek Zeeuws Meisje.

Mi adott nekem Hollandia?

A bespreekbaarheid

Az egyenesség olyannyira része a holland társadalomnak, hogy külön szavuk is van rá: bespreekbaarheid, ami azt jelenti, hogy mindenről kell és lehet beszélni, nincsenek tabuk.

Ez nem csak a kommunikációra igaz, hanem például a holland házakra is, melyek a hatalmas, általában függöny nélküli ablakaikkal tökéletes belátást engednek az életünkbe (na, ez például engem nagyon zavarna, nem is tudom elképzelni, hogyan lehet így élni).

„Teljes más a magánéletről alkotott elképzelésük. Például ülsz egy étteremben az egyik barátoddal, és ő teljesen közvetlenül, idegenek füle hallatára beszéli meg az egészségügyi problémáit, vagy a szülei válását, vagy akár a szerelmi életét. Nincs oka titkolózni” – mesélte Ben Coates.

És tényleg, Hollandiában gyakorlatilag mindenről lehet nyílt párbeszédet folytatni, legyen az a prostitúció, a kábítószerek vagy az eutanázia. Ugyanakkor Eleonore Breukel szerint nem igaz, hogy nincsenek tabutémák.

„A fizetésekről nem beszélünk, a nyugdíjunkról sem. Semmiről, aminek köze lehet a luxushoz. Nem dicsekszünk azzal, milyen szép a házunk, vagy éppen mekkora autónk van” – szögezte le.

Mégpedig azért, mert a holland kultúra az egyenlőségen alapul, és ez kihat a munkahelyekre is, ahol nincs érzékelhető különbség a főnök és a beosztott között. Magyarul, vannak bizonyos viselkedési alapvetések, melyeket mindenkinek be kell tartani, és ez persze a nyelvben is tükröződik.

„Doe maar normaal, dan ben je al gek genoeg” (Légy normális, az is elég őrült) vagy „Steek je hoofd niet boven het maaiveld uit” (Ne emeld a fejed a föld fölé) – hogy csak két jellemző holland mondást említsek.

Ez az egyenlőség magyar szemmel elsőre meglehetősen furcsa lehet, miként az Zeeuws Meisje fentebb már említett posztjából is kiderült: „A tanárok, a feletteseid a te barátaid! – volt minden íratlan szabály közül talán a számomra legnehezebben megtanulható. Ennek első lépcsőfoka az volt, hogy a magyar „Jó reggelt kívánok, igazgató úr” köszönést „Hello, Dr. Brown”-ra kellett cserélni. Laza? Igen, elsőre talán felettébb az.

Itt bizony le kell rakni a hazánkban megszokott urambátyám mentalitást, amikor mindenkinek hajbókolni kell. Nincs annyi fölösleges tiszteletkör, amit csak azért kell megfutni, mert magyar honban mindig fejben kell tartani, hogy ki van kormányon és ki kinek a kije a hálózatban.”

Csak a kameraállás szokatlan

Végezetül hadd idézzem vissza Zita egyik korábbi posztját, mert szerintem jól lezárja ezt az írást is:

„Induláskor kaptam amolyan hamuban sült pogácsa helyett ezt a komoly mondatot egy régebb óta itt élő magyar barátomtól, amit sokáig forgattam a fejemben, így hangzik: „Ebben az országban semmi sem az és olyan amilyennek látszik.”

Hát persze hogy nem, ha magyar szemmel nézed, de ha holland fejjel kezdesz el gondolkodni, holland szemmel nézni, akkor bizony itt minden az és olyan lesz, amilyennek látszik. Csak a kameraállás szokatlan.”

Hollandia, ahol letettem a múltam

(Fotó: pixabay.com/kirkandmimi)

Share.

About Author

Leave A Reply