Amerikai görbe tükör magyar szemmel

0

Nyilván minden országról él bennünk egyfajta kép, ami aztán jelentősen módosulhat is, ha hosszabb időt eltöltünk egy adott helyen. Préhryfarkas immár sok éve él az Egyesült Államokban, így talán nem érdektelen, milyennek látja az amerikaiakat. Véleményével (és szándékoltan görbe tükrével) persze lehet vitatkozni.

A mosolygás

A mindennapi életben az amerikaiak mihelyt megteremtették a szemkontaktust, állandóan rámosolyognak a másikra, legyen az egy közeli barát, családtag sőt akkor is, ha az éppen csak egy szembejövő ismeretlen járókelő.

Az amerikai kultúrában a szemkontaktus, mint ahogy ezt már korábban ecseteltem, és az azzal gyakran együtt járó mosolygás, a köszöntés egyik bevett vagy – és igen, jól hallod – „elvárt” formája.

Olyannyira, hogyha nem mosolyogsz a másikra (vagy vissza), rögtön elindul fantáziájuk arról, hogy mi is lehet a bajunk. Ha pedig visszamosolyogsz, sokan még rád is köszönnek egy gyors hellóval, bár ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető beszélni is akar veled. Talán ez az egyik legszembeötlőbb jelenség minden magyar vendégünknek, aki először jár az USA-ban. (…)

Az öltözködés

Nem vagyok biztos, hogy a slampos a legmegfelelőbb jelző arra amire itt gondolok, de jobbat nem tudtam kitalálni amikor azt látom, hogy alkalomtól, éghajlattól, időjárástól, napszaktól sőt még sokszor kontinenstől is függetlenül az átlag amerikai a következő szerelést (outfit) veszi fel a hét szinte minden napján.

Cipőnek egy jobbára agyon kopott edzőcipő (sneaker) az első választás, többnyire praktikus (értsd kényelmes) okok miatt. Ha tényleg kicsit ki kell öltözni, akkor jön a jó kis makkos cipő.

HATÁRÁTKELŐ. YOUTUBE. KATT

Aztán jön az elmaradhatatlan farmer nadrág vagy még inkább a bermudanadrág, hozzá egy többnyire XXL-es póló, amin többnyire valamilyen hazafias jelkép vagy felirat látható.

Ha éppen az nem, akkor helyette egy egyetemi vagy college embléma van rajta, hogy mindenki tudja hova is járt az illető. Gyakran az egyetem kedvenc sport csapata illetve logója is feltűnik az öltözéken.

A sportnál maradva, többnyire a baseball sapka zárja sort és teszi teljessé az átlag amerikairól kialakult „tükörképet”. (…)

Étkezési kultúra

Nem tudom miért, de az átlag amerikai étkezési kultúrája megragadt egy szinten, valahol ott, ahol a magyar gyerekek elkezdik. Egész egyszerűen zavarba hozza őket a kés és a villa szinkronban való mozgatása azaz az étel mindkét evőeszközzel való elfogyasztása. A haladóbbak legalább megpróbálják.

Hasonlóan hétéves fiam stílusához a villát megmarkolva, egész egyszerűen ledöfik a húst, és ezzel egy-időben a másik kezükben lévő késsel apróra vágják azt a villa körül.

Majd amikor a húst szépen kikockázták, a kést szépen félretéve – hogy ne zavarjon – a villával felszúrva, egyenként pusztítják el a kiporciózott húskockákat.

A többsége azonban nem komplikálja ennyire. Elég nekik a villa, amit késként használva, oldalával reszelő mozdulatokat végezve mintegy kifárasztják a húst és többnyire pár perc reszelés után a levált és alaposan megtépázott húsdarabokat ugyanazon villával ledöfve jóízűen elfogyasztják. Priceless…

A puritánság

A magyarok többsége megrökönyödik azon, amikor az USÁ-ban egy véletlenül kivillanó mellbimbót a TV-ben vagy az újságban kitakarnak vagy kihomályosítanak, ugyanis a meztelenséget, (értsd a meztelen testet) az átlag amerikai tabu témaként kezeli és talán ebből kifolyólag, talán más indíttatásból, de a meztelenséget a szex-szel azonosítják errefelé. (…)

Ugyanakkor az is érdekes, hogy az amerikaiak többnyire a gyerekekre hivatkozva határolódnak el a médiában tapasztalható meztelenség elől, de ha mondjuk a Tv-ben a fűrészes gyilkos levágja az áldozat fejét, az már nem olyan nagy gond, azt nézheti a gyerek. Halloweenkor meg kifejezetten ajánlott.”

A teljes posztot (kávézással és egyebekkel) itt találjátok, érdemes elolvasni!

Share.

About Author

Leave A Reply