Amerika 8 év után

0

Hosszú hallgatás után új poszttal jelentkezett az Egyesült Államokból Nikili, ráadásul mint írásából kiderül, nem csak az eddig eltelt évek, hanem a jövő is kifejezetten izgalmas fordulatokat tartogat.

„Három évvel ezelőtti újévi fogadalmam az volt, hogy megírom az azelőtti két évet dióhéjban összefoglalva. Most nem fogadtam meg semmit, viszont azt ígérem, betartom! Gondoltam leírom a jelen pillanatot, s azt, ahogy azt megéljük mi négyen.

Mi még mindig itt lakunk Richmondban, idestova 8 éve. (Ezt lehet, hogy azért írtam így, mert gondolatban már réges régen leköltöztünk melegebb éghajlatokra…)

Szóval jelen pillanatban rendelkezünk egy „angyali” (jah nem) három és fél évessel és egy „komoly” (jah ez sem…) kilenc és fél évessel.

Környékváltás

Mint már említettem, még mindig Richmondban lakunk, azonban egy másik házban. Tavaly nyáron úgy döntöttünk, hogy környéket (lakópark) váltunk. Ahol eddig laktunk, azzal sem volt semmi gond, azon túl, hogy kb. halott volt… csupa idős házaspár lakta, gyerek egy szál se és nem volt semmilyen közösségi sport vagy egyéb létesítmény.

Ahol most lakunk, sok a fiatal és vannak közösségi medencék, klubház (ahol bulikat rendezhetsz), fitneszterem, tenisz-, kosár-, foci-, strandröpi-, stb. pályák. Előbb említett helyeket természetesen korlátlanul térítésmentesen használhatja minden itt lakó.

Nyáron egy potom összegért profi szuper intenzív (edzés minden nap) úszótanfolyamon (un. swimteam) vehetnek részt az itteni gyerekek. Szóval mindent összevetve jó döntést hoztunk.

Egyszerűbb hétköznapok

Most egy kicsit arról, hogyan is érezzük magunkat így 8 év elteltével itt az USA-ban. Az igazság az, hogy egyre jobban. Kicsit bővebben…

Vannak dolgok (nem rosszak), amiket az ember elég hamar meg tud szokni, sőt tovább megyek, rövidke idő leforgása alatt természetesnek vesz és mondjuk ki: elvár.

Nos ezek a dolgok baromira tudnak hiányozni, amikor hazalátogatunk. Ami ijesztő számomra, hogy egyre több dolog s egyre jobban hiányzik, amikor otthon vagyunk, pedig isztibizi imádunk hazamenni és meg is tesszük minden nyáron! Nem életbevágó dolgokról beszélek, csak amolyan minden napos kisebb gesztusokról.

Például minap vettem pár csomag spárgát a helyi tecsóban. Hazavittem majd tudományosan lepattintottam róluk egyesével a nem kívánatos szárrészt röpke sok perc alatt, majd mohón, kizárólag a család érdekeit szem előtt tartva (biztos friss-e a termék?! /Hú, de gáz zárójel a zárójelben… szal imádom nyersen amúgy/) leharaptam az egyik zöld ág felét. Ekkor végignyilalt bennem a ráeszmélés… EZ KESERŰ BAZDMEG! Úgy köptem ki, mint ahogy a gyerek SOHA a csokit.

És most jön A Dolog. Azon kaptam magam, hogy a megcsonkított társakat szépen egy csomóba kötöttem és visszahelyeztem a hűtőbe… eszem ágában nem volt kidobni, nyilván visszaviszem, hisz fogyasztásra nem alkalmas…

Jó háziasszonyhoz híven persze pár napig pihentettem és persze a számlát is már rég kidobtam, mikor eszembe jutott, hogy vissza kéne már vinni.

A fiatalember az ügyfélszolgálatos pult mögött mosolyogva és rengeteg „elnézést kérés” közepette mindenféle számla hiányában természetesen azonnal visszaadta a pénzt! Mindeközben én egy cseppet sem éreztem magam kellemetlenül. Azt gondolom, itthon csak simán kivágom a szemetesbe.

Tudom ez csak egy apróság, de az ember mindennapjait sok-sok ilyen kis apróság teheti szebbé vagy kevésbé szebbé. Egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy a mindennapi élet egyszerűbb itt, mint otthon. Természetesen ez csak az én szubjektív véleményem. És mindezzel együtt minden évben alig várjuk a nyarat, amikor hazalátogathatunk!!

Mosolyok

Egy másik dolog, ami szintén nagyon tud hiányozni, amikor Magyarországon vagyunk, az a Mosoly. Nevezzen mindenki őrültnek, de esküszöm, hogy kellemesebbé teszi a napomat hogy bárki, ismétlem, bárki szembejön velem bárhol, egészen biztosan rám fog mosolyogni és én pedig egészen biztosan viszonozni fogom azt!

Tavaly nyáron, mikor édesanyámmal és a fiaimmal elmentünk pár napra Egerbe, jó amerikai magyarhoz méltón úton útfélen vigyorogtam bárhol bármikor bárki szembejött. Viszont mosolyt nem, ellenben „ez tuti nem normális” pillantást annál többet kaptam.

Ezek az emberek nyaralni voltak abban a szállodában, így duplán nem értettem, miért annyira szomorúak. A szálloda recepciósai sajnos szörnyen udvariatlanok voltak, egyetlen kivétel az egész hotelben a szobaasszonyok voltak!

Tényleg kedvesek, segítőkészek voltak és végig mosolyogtak ránk. Tudom ez sem a világvége, ez is csak amolyan apróság, ami vagy szebbé vagy kevésbé szebbé teszi a napomat. But at the end of the day (ahogy az amcsik mondják) ezek a kis apróságok teszik ki életünk jelentős részét!

Azt gondolom elég is ez a két példa, nincs semmi szükség tovább ragozni ezt a kérdést.

Melegebb éghajlatra

Kicsit fentebb említettem, hogy gondolatban már réges-régen melegebb éghajlatra költöztünk. Nos, akkor ezt is kifejtem egy kicsit bővebben.

Imádjuk a havat és a kellemes hűvöset azon az egy héten keresztül, amíg síelni vagyunk. Az év maradék 358 napján viszont sem ez sem az nem hiányzik egy hangyafasznyit sem.

Erről már sokat beszélgettünk a férjemmel és egyre közelebb kerülünk ahhoz a végzetes megállapításhoz, hogy ezen bizony csak mi tudunk változtatni. Mégpedig úgy, hogy egészen egyszerűen melegebb éghajlatra költözünk.

Három állam játszik ebben a versenyben: Hawaii, Kalifornia és Florida. Hogy végül nyerni fog-e valamelyik, s ha igen, akkor melyik.??!!

Online oktatás amerikai módra

Az idei hazalátogatásunk végül elmaradt. A Covid-19 tarolt USA-ban (is). Szerencsére minket nem ért még utol, s nem bánnám, ha ez így is maradna!

Júliusban jött a hír, hogy Áron tanulhat online szeptembertől. Az iskolák működése jelenleg megyénként változó. Nálunk lehetett választani full time facetoface vagy full time online között. Mi utóbbit választottuk.

Azonnal küldték is postán a vadi új Chrome Bookot a gyerekeknek. Online tanulóknak heti kétszer térítésmentes reggeli- és ebédosztás van, valamint az arra rászorulóknak internet előfizetés hozzájárulás. Szerintem elég korrektül gondoskodnak mindenkiről.

Ez egy ilyen év lesz, és véleményem szerint próbálják a maximumot kihozni belőle, méghozzá nem is rosszul.

A Nagy Ötlet

Mindeközben úgy döntöttünk, iskoláink példáját követve mi is kihozzuk számunkra a maxot ebből a faramuci helyzetből és álmodtunk egy gigantikusat. Beruháztunk háromezer kg-nyi kalandboldogságörömre, vettünk egy travel trailert.

A terv az, hogy nincs terv. Van viszont szuper társaság, rengeteg kalandvágy, 8 bicaj, 4 kölök és két hűtő a sörborwhiskynek.

Nyakunkba, akarom mondani kerekeink alá vesszük ezt a leírhatatlanul gyönyörű országot, ha már így hozta a sors (Covid), hogy a gyerekek online suliznak, a felnőttek meg home office-oznak.

Hamarosan indulunk, amiről természetesen Ti is értesülni fogtok! És innentől megeshet, hogy le sem lehet lőni majd.”

Ha minden jól megy, akkor itt, a Határátkelőn is követhetitek majd a történetüket, addig is érdemes ellátogatni Niki blogjára.

A (majdnem) valódi kisvárosi Amerika

(Fotó: flickr.com/Ron Cogswell)

Share.

About Author

Leave A Reply