Állampolgársággal biztosítanak a britek

0

Nagyon nem lehet csodálkozni rajta, ettől még tény: tavaly meredeken emelkedett azoknak a briteknek a száma, akik valamelyik EU-tagországtól kértek és kaptak állampolgárságot. Az ok egyértelműen a Brexit közeledte.

A BBC által 17 EU-tagállamból összegyűjtött adatok szerint tavaly hat híján összesen 13 ezer brit kérelmezőnek adtak állampolgárságot. A tendenciát jól érzékelteti, hogy 2016-ban (ekkor volt ugye a referendum) 5015, egy évvel korábban 1800, míg 2014-ben 1594 lett másik uniós ország állampolgára is.

A legnépszerűbb a német útlevél (7493 fő), majd a francia (1518) és a belga állampolgárság (1381) következik. A közép-európai térség messze nem ennyire közkedvelt, Magyarországon 29, Csehországban 26, Lengyelországban hét, Szlovákiában egyetlen brit lett állampolgár.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

A BBC szerint a legtöbben megtartották brit állampolgárságukat is, azaz így Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után brit állampolgárként is változatlanul élhetnek az uniós állampolgárok jogaival.

A BBC rámutatott, hogy például Németország csak az EU-társállamok állampolgárainak teszi lehetővé a kettős állampolgárságot, így azok a britek, akik a Brexit után folyamodnak német állampolgárságért, brit állampolgárságuk feladására kényszerülhetnek.

Nagy-Britanniában a legutóbbi statisztikai becslések szerint 3,8 millió külföldi EU-állampolgár, az uniós társállamokban 1,5 millió brit állampolgár él.

Mi lesz a klasszikus angol reggelivel?

Share.

About Author

Leave A Reply