Ahol mindig történik valami

0

Egy olyan országba és városba visz utunk, amiről viszonylag kevés szó esik, holott nincs messze Magyarországtól. Macedónia (és ezen belül is Skopje) a cél, ahonnan Laci küldött beszámolót és rengeteg fényképet (amiért külön köszönet neki). A posztból kiderül, mi a legbrutálisabb kalóriabombák egyike (az élelmiszer egyébként is olcsó), no és arról is lesz szó, mennyiben igazak a sztereotípiák.

“Nem volt egyszerű életem Magyarországon, hiszen 12 évig űztem olyan mesterséget, mint a helyi nagykövetünk is, csak nem publikus formában. Miután a beosztásom megszűnt és nem igazán terveztem nyílt színen folytatni a detektívmunkát, később vállalkozóként számtalan próbálkozásom fulladt kudarcba, míg végül egy fuvarozó cég kínálta álláslehetőségre jelentkeztem.

Egy héten belül már Lengyelországban dolgoztam és Európát jártam, majd tavaly decemberben jöttem először Skopjéba kollégámnak segíteni és ezt követően januárban három hónapra kihelyeztek ide. Az uniós polgárok 90 napot tartózkodhatnak az országban vízum nélkül, de én kis segítséggel egy éves tartózkodási engedélyhez jutottam – megjegyzem, az Európai Unió tagállamainak lakói Macedóniába személyi igazolvánnyal is beutazhatnak, és azzal igazolhatják magukat.

Valójában sok mindent meg lehet tudni a netről, ezért inkább olyan információkkal szeretnék szolgálni, amelyek ott nem lelhetők fel. Bevezetőként csak vázlatosan.

Japán tervek alapján

Macedónia – pontosabban Makedónija, ezért így is fogom hívni a továbbiakban – a volt Jugoszlávia legdélibb állama, önálló nyelvvel és tiszteletreméltó identitással rendelkezik. Én a fővárosban lakom, ami az ország északi részén található, amelyet a hatvanas években eléggé csúnyán lezúzott egy földrengés, amely után az egész települést újjáépítették jelentős japán segítséggel.

Például a város vasútállomása a tokiói alapján épült és egy Kenzo Tange nevű építész tervezte, csakúgy mint számos mást a városban azzal a rengeteg szoborral együtt, amely szinte múzeummá teszi az utcákat.

A törökök 500 évig állomásoztak itt így csak elvétve akad egy-egy makedón, akiben ne csörgedezne oszmán vér. A hatás érezhető, hiszen az idősebbek közül minden harmadik ember beszél törökül és látható is a városban, hiszen tele vagyunk mecsetekkel, sőt újakat is építenek, mint például ezt a ronda zöldet is.

Mit esznek?

Az ételek minden kétséget kizárólag erős török hatásról tanúskodnak, én magam is szívesen összeütök egy-egy könnyű kaját annak ellenére, hogy a kifejezetten olcsó árak miatt akár minden nap bátran mehetnék étterembe, hiszen 600 dénárból három férfi degeszre eheti magát és nem egy útszéli kifőzde nívójával rendelkező helyen.

Volt itt ugyan McDonald’s is, csak a franchise-t az amcsik visszavonták, mert az étteremlánc tulaja egy idő múlva felhagyott a fizetéssel. A makedónoknak cseppet sem hiányzik a junk food, én pedig kifejezetten jól megvagyok nélküle, ahogyan otthon is kerültem az ilyesmit.

Fénykép1705.jpg

meghackelt meki.jpg

Skopje igazi balkáni város, ami él, nyüzsög és itt mindig történik valami. A Vardar nevű folyó szeli ketté, amely fölé számtalan hidat építettek és nem spóroltak a szobrokkal sem. Óriási a kontraszt természetesen a poszt-szocialista tizenakárhány emeletes házak, a düledező régi épületek és a modern építmények közt – egyébként a klasszicista épületek sem idősebbek 40 évnél. A restauráció részeiként építették és építik is őket.

Van itt olyan lakópark, ahol ezerötszáz euróba kerül egy négyzetméter, de van, ahova akkor sem költözött be senki, mikor a város vezetése szerette volna benépesíteni a városrészt. Én a picit Budapest XII. kerületére emlékeztető Kozle nevű városrészben lakom egy toronyház legfelső emeletén. A nappalimból az elém táruló panoráma közepén a Vodno-hegy, valamint a tetején a Balkán egy nagyobb és vasból alkotott keresztje látható. A csúcsra egyébként egy drótkötélpályán lehet feljutni, ezekről írok még később.

A világsajtó és a hazai híradások ugyan meg sem említették, de pár hete volt egy a Richter-skála szerinti három és feles földrengésünk, ami egy nagyon heves zivatarral párosult és a város aluljáróiban úsztak a bennrekedt járművek és több ingatlan alapzata is megrongálódott. Városszerte szivattyúzták a vizet és a helyi földgáztelepbe is becsapott a villám, úgyhogy a tűzoltók sem unatkoztak. Mi sem…

MyNokia232.jpg

MyNokia231.jpg

Jellemző azonban a szervezettségre: 6 óra múlva nyoma sem volt a viharnak, azaz másnap reggelre az utcák akadálymentesek voltak, de ugyanilyen gyorsan a képen látható kockára nyírt bokros kis parkot, térkővel, pavilonnal együtt cakkumpakk 6 nap alatt építették a felvert aszfalt helyére!

Fénykép1499.jpg

Így közlekednek ők

Elismerésemet kell kifejezni a helyi erők hatékonyságát látva, amelyet egy-egy közlekedési dugó alkalmával tapasztalhatunk. Ugyanis ha torlódik a kocsisor a semmiből előteremnek a zsaruk, akik kikulcsolják a lámpát sárgán villogóra és sípszó mellett, karjelzéssel pillanatok alatt szétoszlatják a forgalmi zavart.

Itt jegyzem meg, hogy a hazai gyakorlattal ellentétben nem szekálják az autósokat feleslegesen, a meglehetősen érdekes közlekedési szokások ellenére sem. Vészvillogóval például szinte bárhol lehet parkolni, és sokakat a megállni tilos tábla nem gátol meg abban sem, hogy a körforgalom közepén tegye azt.

Megjegyzem még, hogy itt rendőrt hívnak akkor is, ha valakit becsap a taxis, akitől az engedélyét a szabadságával párhuzamosan és azonnal vonják meg, de éjszaka az éttermek teraszán lévő és nem lebetonozott asztalokról senki nem lopja le a terítőt, a hamutartót vagy az otthagyott poharakat.

Az első barátaim helyi albánok voltak, akikkel azért ismerkedtem meg, mert elnéztem az utat és egy kijárattal később tértem le az autópálya városi szakaszán. Ott bukkantam a RAF burektore nevű étteremre, amelyet egy testvérpár Agim és Fiorim visz tizenkét éve, napi huszonnégy órában. Mindig van friss burek, kifli és döner, amelyet a saját készítésű pitába töltenek.

A burek, ami mindent visz

A burek fogyasztása szertartás a makedónoknak, bár sok éve a háború környékén Szabadkán és Újvidéken is láttam a hajnalban jogurtot (nem joghurtot!) szürcsölő és burekot majszoló embereket, akárcsak itt.

A legbrutálisabb kalóriabomba, amit valaha ember alkotott a péksüteményből és burekból készített simi pogácsa – ekkor a zsíros, margarinos töltetlen burekot egy kiflibe (makedónul kifla) vagy pogácsába (makedónul pogacsa) teszik szendvicsként, és reggeli bootolásként pár harapással juthat az ember komoly energiamennyiséghez.

A burekot hússal, sajttal vagy spenóttal és sajttal töltik a készítése mestert igényel, ami azt jelenti, hogy ez ténylegesen egy olyan szakma, amelyért az elkötelezettek éveket dolgoznak inasként ingyen, csak azért, hogy megtanulják a szakmát.

Mivel mi magyarok kíváncsiak vagyunk általában arra, hogyan lehet a világ más részein megélni, ezért megemlítek pár dolgot ezzel kapcsolatban.

Pénzügyek

Egy makedón dénár 5-6 magyar forint és megjegyzem, hogy az euró árfolyama december óta nem nagyon változott. Igaz, itt a bankban nincs is olyan horror különbség az eladási és vételi árfolyam között, és a helyiek nem is nagyon bíbelődnek azzal, hogy hat- vagy nyolcféle valuta, deviza, lakossági meg ilyesmi árfolyamot kreáljanak a nehezebb átláthatóság kedvéért. Itt minden egyszerűbb, semmi sem komplikált.

Egy átlag melós 200 euró körül keres, ami nem túl sok, de itt az emberek nem sopánkodnak annyit, mint ahogyan arra más népek hajlamosak. A piacon veszek három kiló friss epret száz dénárért vagy ugyanennyi uborkát egy ötvenesért.

A csirkehús kilója egy százas, a marha kétszáz, kettőötven, ha nem a görög érdekeltségű Vero üzletláncban vásárolsz, ami egyébként tulajdonképpen Spar – némelyik élelmiszeren is ez a felirat látható. Ha friss cápát szeretne valaki venni, akkor mondjuk mindig van direkt egy jégágyról, de a halas boltokban is minden, mindig friss.

Háromszáz dénárért kívül-belül patikatisztára mossák a kisbuszomat, 65-67 dénárért tankolok egy liter dízelt, és bar tudom, hogy nagyon egészségtelen, de veszek mellé a kúton egy doboz cigit is 80 dénárért. Nincsen több tüdőrákos itt sem, mint odahaza, pedig nem nemzeti boltban árulják a szívnivalót, viszont este hét óra és reggel hét között nem lehet alkoholt kapni sehol.

Egy üveg bor ára mondjuk 100 dénárnál kezdődik, ez a helyi kannást jelenti, azonban meg kellett lepődnünk, mivel nem tablettás minőség. Egy francia barátom a 300-500 dénáros kategóriát tesztelve kijelentette, hogy náluk ezt a minőségű italt palackonként legalább 15-20 euróért árulják és jó gallként szorgalmasan locsolgatja is a torkát a valódi (!) szőlőből készült itókával.

Drága műszaki cikkek

Az élelmiszer tehát olcsó, ellentétben a műszaki cikkekkel, hiszen itt most tarol a 3G mobil és azok a cuccok, amelyeket én civilizációs ártalomnak hívok. Azért az meglepő, hogy a mobiltelefon tarifák esetében minden 300 dénáros feltöltéshez kapok egy hét korlátlan netet és egy percért 3 dénárt fizetek a hazai csillagászati díjak helyett.

Azonban innen az unióba telefonálni másfél euró, de nem is nagyon erőltetem az ilyesmit, mert mikor hazatelefonálok, utána sokszor egy napot kell regenerálódnom azt követően, hogy a hazai életről, politikáról panaszkodó honfitársaimat meghallgatom, nem titkolom elegem van a politizálásból és nagyon jól megvagyok anélkül.

Hétvégén partik

Vannak ezek a sztereotípiák, hogy a makedónok barátságosak és közvetlenek, ami nagy vonalakban igaz, de mint mindenütt vannak itt is kőbunkók. Az tény, hogy itt akivel beszélsz a szemedbe néz, és senki sem teszi a kirakatba, ha gondterhelt, és nem veri nagydobra, ha nyűgje van, illetve nagy ívben tesz a politikára, és nem kampányol választás idején ingyen a jelöltek helyett.

Minden pénteken, szombaton partiktól hangos a város és hála a magasságosnak az ablakomtól pár méteren lévő cirka 5-6 nagykövetség egyikében egyetlen hétvégét sem hagynak ki bulizás nélkül. A szórakozóhelyek előtt hajnalban vidám és becsípett fiatalokat látni, a szinte tini csajok 20 centi magas sarkú cipőkben, de ugyanilyen 20 centi rövid szoknyácskákban botladoznak, tántorognak, ami nagyon mulatságos még a helyieknek is.

Hozzá kell tennem, hogy Magyarországon rajtam átnéztek a nők és kétszer kellett bemennem valahová, hogy egyszer észrevegyenek, de itt Skopjéban ez olyannyira másképp működik, hogy ha különbséget el tudnám hegedülni, akkor abból élnék. Ezekről is írok majd bővebben.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2014 júniusában.)

Share.

About Author

Leave A Reply