Ahol nem zárják az ajtókat

1

A The Beautiful Chile blog régóta kitartóan ismertet meg minket az ország érdekességeivel és szépségével, így aztán mindig öröm egy-egy új poszt. A legutóbbi az ország középső részébe tette látogatásról szól, aminek jelentőségét két dolog adja: az egyik, hogy az anyósékhoz szólt, a másik pedig hogy az ország 2200 km hosszú, így aztán egy ilyen utat nem is olyan egyszerű megvalósítani.

„Természetesen megérkezésem tiszteletére asadot(grill) készítettek. A chileiek abszolút asado-mániások, állandóan grilleznek. Itt nemzeti ünnepeken egy egész ország grillez, de grilleznek Karácsonykor, szilveszterkor, születésnapokon, focimeccseken, hét végén vagy csak mert unatkoznak:) (…)

Anyósomék Santiagótól kb. egy óra távolságban laknak, abszolút vidéken, Culipran völgyében. Itt mindenki gazdálkodásból és állattenyésztésből él, apósomat kivéve, aki azzal foglalkozik, hogy felvásárol falvakhoz-városokhoz közeli földterületeket, melyeknél kiszámítható, hogy hamarosan belterületté nyilvánítják, s ha ez megtörténik, felparcellázva adja tovább szép haszonnal. Persze amíg ez nem történik meg, ő maga is gazdálkodik rajtuk.

Az első, ami meglepett, az az volt, hogy itt gyakorlatilag kőből épült házat sehol nem láttam, mindenki hatalmas faházakat épít. Ez azért volt furcsa, mert Santiago környékének időjárása erősen hajaz hazánk időjárására, csak annyiban másabb hogy nem annyira hideg a tél (0-,-1-2 fok) és értelemszerűen a nappalok is melegebbek.

Úgy döntöttem, kockáztatok

Ettől függetlenül egy faházban szerintem simán kockásra lehet fagyni télen, főleg hogy itt nem építenek fűtést a házakba (csak kis mobilkályhákat használnak 1-1 helyiség felfűtésére). (…)

Ha valami komolyabb bevásárlást szeretnél, azt a legközelebbi városban (Melipilla) lehet csak megejteni (kb. 15-20 km). Itt is járnak mikrók és iránytaxik a legközelebbi városba, de szinte sosem kell fizetned a fuvarért, ugyanis a chilei vidéki ember, még a városinál is kedvesebb.

Aki a falu egyetlen útján a város felé halad autóval, az szinte mindenkit felvesz, aki az út szélén áll és buszra vár. Ha az utas adott esetben nőből van, akkor meg aztán tuti, hogy nem vársz többet 3-4 percnél. 🙂

Én eleinte kicsit féltem egyedül közlekedni, mert a szüleim gyerekkoromtól belém verték, hogy nem ülünk idegen autójába, s ez annyira bennem volt, hogy nehezemre esett megbízni vadidegenekben (ráadásul erdős-lakatlan vidéken haladtunk keresztül a városig), de az amúgy szerintem túlságosan is óvatos chileiek azt mondták, hogy EGÉSZEN nyugodtan üljek be bárkihez, mert ezen az úton csak a völgy lakói járnak. (…)

Talán ebből a bizalomból és segítőkészségből következik az is, hogy a völgy lakói nem zárnak be semmit. Anyósomék 3 faházán ZÁR SINCS az ajtókon! Első este egyedül aludtam a részünkre biztosított faházban (a párom másnap érkezett) és mivel nem találtam az ajtókon a zárat, kérdeztem, hogy tudom becsukni az ajtót éjszakára. Anyósom közölte, hogy sehogy, ők itt nem használnak zárat… Meglepődtem és nem éreztem túl jól magam.

Chile és egy álom

Az ország közbiztonsága összességében nem rossz, de ez mégiscsak Dél-Amerika és nem Svájc! 🙂 De aztán megszoktam. Itt mindenki így él. Éjszakára a kertkaput szokták csak becsukni, de csak hogy a kutyák ne menjenek csavarogni. 🙂 (…)

Pomaire nem csupán a fazekastermékekről nevezetes, hanem a hagyományos módon, chilei kemencékben készített pékáruiról és más ételeiről is. A legtipikusabb chilei kaják sültek mindenfele, illatfelhő kígyózott az utcákon és szó szerint térdig gázoltunk az empanadakban.

Az empanada eredetileg spanyol – portugál találmány és az eredete bizony a középkorig nyúlik vissza. Ez tulajdonképpen egy hagymás hússal (illetve hallal, sajttal, zöldségkeverékkel, de még pörkölttel is  – millió fajtája van) töltött tésztabatyu.

Anno azt a célt szolgálta, hogy az utazóknak legyen olyan étele amit magukkal vihetnek és hosszú ideig eláll hűtés nélkül is. (…) A spanyolok behozták az ételt Dél-Amerikába és elterjedt az egész kontinensen az évszázadok alatt.

Gyakorlatilag a kontinens minden országában készítik és a sok száz év alatt mindenfele kialakult a tipikus helyi empanada. Két fajta empanada tekinthető tipikusan chileinek. Az egyik a tengeri herkentyűs empanada, mely mindenféle tengeri cucc hagymás keverékével van töltve és ezt olajban sütik ki, a másikat pedig hagymán megpirított és jól megfűszerezett marhahússal töltik, ezen felül kerül bele egy fél főtt tojás és olajbogyó is és kemencében sütik készre.”

Ez persze csak egy nagyon rövid részlet egy hosszú és (szokás szerint) szuper posztból, rengeteg fényképpel, úgyhogy feltétlenül olvassátok el az eredetit is, nem fogtok csalódni!

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply