Ahol már minden ötödik gyerek külföldi anyától születik

0

Miközben az adatok felvétele óta soha ilyen kevés gyerek nem született Spanyolországban, mint az idei félévben, minden ötödik baba édesanyja külföldi állampolgárságú.

A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint idén január és június között mintegy 180 ezer gyerek jött a világra a dél-európai országban, 5,8 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ilyen alacsony adatot még sosem regisztráltak a spanyol demográfiai statisztikák 77 éves történetében.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

A felmérés szerint a csecsemők 20 százaléka született külföldi állampolgárságú anyától a vizsgált időszakban, ez az arány tavaly ilyenkor 18,8 százalék volt.

Egy októberi jelentésben a szakemberek úgy vélték: 2022-ig a születésszám további csökkenése várható. A fordulatot részben attól várják, hogy addigra felnő egy nagyobb létszámú generáció, illetve a bevándorlás növekedése is kompenzálja népességfogyást, amelyhez az elvándorlás is hozzájárul.

Az INE számítása szerint 2033-ra Spanyolország népessége el 49 millióra nő majd. Azonban közülük minden negyedik ember 65 év feletti lesz – hívta fel a figyelmet a hivatal.

Spanyol mítoszok a hétköznapokban

Share.

About Author

Leave A Reply