Ahol már 2119 van

0

Szingapúrban természetesen ugyanúgy 2019 van, mint mondjuk Magyarországon, más kérdés, hogy a városállam sok szempontból úgy néz ki, mintha 100 évet előreugrott volna az időben. Legalábbis ez Balázs tapasztalata, aki ázsiai körútját Thaiföld és Vietnám után itt folytatta.

„Egy viszonylag átlagosnak mondható 3 órás repülőúttal megérkeztem este 6 körül Szingapúrba. Hallani világszerte, hogy a város elképesztően tiszta és a reptér is hatalmas, így kíváncsi voltam, mi vár rám.

Az érkezés

Az emigrációs kapunál itt is ki kell egy beérkező lapot kapni (amit nekem a repülőn nem adtak, de lehet, hogy csak azért nem, mert aludtam..) majd átmenni az ellenőrzésen.

Itt azt éreztem, hogy ezt komolyan veszik, legalább 10 ember elvezettek külön szobába (nem tudom, miért) és sok mindenkitől ujjlenyomatot is vettek.  Lehet érezni a biztonság súlyát – ez rögtön szembe jön, mikor meglátod a beutazó kártya hátoldalán, hogy drog csempészetért azonnali kivégzés jár.

Elgondolkodtam, hogy mi van, ha valaki az én hasitasimba drogot rejtett… Vajmi keveset számít a magyarázkodás, úgyhogy csak reménykedtem, hogy nekem semmi drog dolgom nincs és eszerint minden rendben is lesz.

Az is látszólag sokszor előfordult, hogy az ellenőr feltett néhány kérdést az utazónak. Nekem csak megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, meddig maradok, majd jó utat kívánt – ami érdekes, mert nem is kérte el a kiutazásról szóló repülőjegyem bemutatását (ez direkt megvolt, biztos, ami biztos).

Amint kiértem, vettem egy feltölthető kártyát, készpénzt váltottam, ahogy meg van írva a nagy „backpacker” könyvben. A városig el lehet menni taxival, ez általában 12.000 HUF (60 SGD) vagy kisbusszal 6.000 HUF – de ez másfél-két óráig is eltarthat, mire mindenkit felvesznek, így úgy döntöttem, hogy tömegközlekedéssel veszem nyakamba a világot.

Praktikusan lehet feltölthető utazós kártyát venni és nagyjából 1 órányi metrózás került 1200 HUF-ba. Oké, visszanézve ez drágának tűnik, de tekintve, hogy a világ egyik legdrágább városáról van szó, én boldog voltam ezzel. Nekem a metró teljesen hasonlít a Budapesten lévő 4-es metróra – letisztult, modern.

Később a városban sétálva pontosan láttam, miről beszéltek korábban. Tényleg olyan ez a város, mint egy tipikus ázsiai nagyváros, de kb. 100 évvel előrébb a jövőben. Sehol semmi kosz, minden útfestés, lámpa szolidan működik – az egész teljesen futurisztikus.

Az első estét egy olyan helyen töltöttem, ami helyi különlegességnek számít. Ágyak helyett fülkék vannak, amik teljesen sci-fi hatásúak a fehér és kék fényekkel.

Az ár nagyjából 11.000 HUF/éjszaka, ami a költségvetésem sokszorosa, de ki szerettem volna próbálni, legalább egyszer – és azt gondolom, teljesen megérte.

Minden kézenfekvő, az ágy végébe a tv, az ágy melletti safebox, a különböző töltő egységek, a tükör, és a teljesen Star Wars-ra hasonlító irányító panel.

Olyan kicsit, mintha egy űrhajó kabinjában lettem volna. A képek magukért beszélnek – és ha nem szeretnél drága hotelt, de az olcsó hostelekből is el akarsz szakadni, szerintem ideális választás.

National Musem of Singapore

Az utazás egyik fontos tanulsága, hogy sokkal mélyebb betekintést kapunk egy ország kultúrájába, ha ismerjük a történelmét. Ezért rögtön első nap az utam a múzeumba vezetett.

Az ár 5.500 HUF (26 SGD) és ezzel meg lehet látogatni a két emeleten lévő állandó kiállítást, plusz az adott időszakban lévő extra, időszaki kiállítást is.

Szerintem abszolút megéri időt áldozni arra, hogy az ember alaposan végigtanulmányozza az ország történelmét, fontos eseményeit és az apró kulturális részleteket is.

Rengeteget tanultam és sokkal inkább megértem azt, miként tud ennyi különböző nemzetiségű ember együtt élni ebbe az országban.

Tanulságos volt olyan szempontból, hogy Európában mennyire forró témakör az emigráció az elmúlt években, itt pedig együtt él az indiai, kínai, maláj, sőt japán is.

Hatalmas feladat volt ez nekik, de azt gondolom, hogy amit ennek ellenére elértek – a tisztaság, a gazdasági növekedés – az példamutató és mi is sokat tanulhatunk belőle.

A másik kiállítás neve Polaroid volt és a fotózás történelmét mutatta be egészen az 1940-es évektől napjainkig, ahol az instant üzenetek és képek (Snapchat, Instagram) a mindennapjaink része lett.

Nagyon tetszett, hogy a bemutató első felében gyakorlatilag laikusként megtanították, hogy hogyan készültek az első képek, hogyan alakította ez a divatot és a művészetet is. Nem csak statikus képekkel és leírásokkal, de videóanyagokat is bemutattak.

Azt gondolom, hogy noha az utazást a legtöbben a világ megismerésével azonosítják, jó, ha az ember él a lehetőséggel, hogy tanuljon olyan dolgokról, amelyek noha a hétköznapjaink része, mégis, nem feltétlenül tartoznak közvetlenül az „alapműveltség” vagy az iskolai tananyag körébe.

A kiállítás második része a fényképészet modern részére összpontosított, illetve arra, hogy napjainkban milyen szerepet tölt be a fotózás és videózás.

Volt több interjú olyan digitális ügynökségekkel, akik cégeknek készítenek reklámfilmeket és különböző mémeket gyártanak, de volt előadás egy nőtől is, aki  a női egyenlőségért harcol különböző humoros videókkal – neki ez a módszer a legmegfelelőbb arra, hogy eljuttassa az üzenetét minél több emberhez.

Volt szó egy házaspárról, akiknek sokáig nem sikerült gyereket vállalni, de végül sikerrel jártak – és közben végig dokumentálták ezt blog és Instagram formában.

Azóta több százezer követőjük van és ez nem róluk szól, hogy ők ezáltal „hírességek” lettek, hanem hogy sok-sok embernek, akik hasonló cipőben járnak, reményt tudnak adni.

Hasonlóan a korombeli YouTuberekhez, akik utazó videóblogot csinálnak – ők is (szerintem) azért népszerűek, mert nem csak bemutatják a világot a saját lencséjükön keresztül (haha), hanem inspirációt adnak arra, hogy modern művészettel is lehet pénzt keresni.

Arról nem beszélve, hogy bebizonyítják, a tradicionális „egyetem, majd munkahely” rendszer nem feltétlenül az egyetlen járható út, hanem el lehet különböző szakmákat sajátítani magunktól is (ha ezt szakmának lehet nevezni, de ebbe ne menjünk bele) és megélhetést biztosítani.

Azért fogott meg engem ennyire ez a kiállítás, mert szépen felépítették a fotózást, mint művészetet a kezdetektől, majd ennek az útnak a végén bemutatták, hogy hogyan alakult ez át napjainkban.

Annak ellenére, hogy a technológiának van néhány negatív vetülete, szépen perspektívába helyezték azt is, hogy soha nem volt még ennyi lehetősége az embernek, hogy segítsen a többieken (legyen szó blogról, Instagramról vagy Youtube-ról. Szerintem ez abszolút inspiráló és mindenkinek csak ajánlani tudom.

ArtScience Museum

Azt gondoltam, hogyha egy ennyire innovatív, fejlett városban vagyok, akkor érdemes kihasználni az alkalmat, hogy megnézzem ezt a múzeumot is.

Gondolkodtam, hogy mennyit ad, ha még egy napot a városban töltök, lefotózok pár felhőkarcolót, de őszintén szólva, nem ragadott magával a gondolat, így inkább a szellemileg aktív kikapcsolódást választottam – és milyen jól döntöttem.

A belépő ára 6.500 HUF (32 SGD) amivel az állandó és időszaki kiállítást is meg lehetett nézni. Nekem nagyon tetszett az állandó kiállítás, ahol a minimalizmus volt a központban.

Nyolcvan különböző kortárs művész mutatta be, hogy nekik mit jelent a minimalizmus – sokszor ez egy keverék volt a nyugati- és a keleti kultúra között. Sokan fotókkal, illetve tárgyakkal mutatták be, nekik mit is jelent ez.

Volt egy sötétszoba, ahol egy 20 perces zongora előadást lehetett hallani, mint „minden felesleges extra nélküli dal”. Én kifejezetten élveztem azt, hogy a világ különböző részén élő emberek szabadon bemutatták, ők hogyan gondolkodnak, éreznek.

Az emeleten volt egy átmeneti kiállítás, ahol a környezetszennyezés csökkentésével foglalkoztak, ám teljesen új köntösben. Rengeteg különböző VR (Virtual Reality) feladat volt, de sok olyan is, ami az ott lévő iPad segítségével kelt életre.

Az elején egy rövid beszélgetés után megkérdezték, hogy ha érdekel a témakör (természetesen) akkor segítenék-e megosztani a kiállítást a közösségi médiák egyikén.

Én itt naivan megemlítettem, hogy blogposzt lesz belőle – na, itt teljes lett a káosz, pozitív értelemben. Rögtön három ember kísért végig és gyakorlatilag MINDENT meg kellett néznem, de nem bántam, ugyanis magával ragadó volt.

Volt, hogy VR kamerán keresztül a tengerben úsztam és műanyag palackokat kellett összegyűjteni – minden játék végén pedig volt egy leírás, hogy mekkora a probléma, és milyen apró lépéseket lehet tenni azért, hogy ezen együtt változtassunk. Gyerekeknek és felnőtteknek is tanulságos volt, biztos vagyok benne.

Ami nekem mellbevágó volt, az a következő. Egy iPaddal szembe le kellett ülni, az beszkennelte az arcod, majd kikerültél animált képpel a kb. mozivászon nagyságú kivetőre.

Utánozta az arcom minden mozgását, a háttérben pedig egy dzsungel volt. Amint behunytam a szemem 5 másodpercre, majd újra kinyitottam, az egész dzsungel lángolt, majd szép lassan felégett.

Megjelent egy rövid szöveg, aminek az üzenete annyi lenne, hogy „csak azért, mert nem foglalkozunk egy problémával, az még nagyon is valós”. BUMM. Nagyon mély és szerintem mindenkinek végig kellene menni a kiállításon, hogy újra értékelje, milyen fontos a környezetvédelem.”

Ha olvasnál még bővebben is Szingapúrról és Balázs útjáról, a blogján megteheted.

Egy buddhista kolostor belülről

Share.

About Author

Leave A Reply