A svájci siker titka

0

Svájcról elég sok sztereotípia él az emberekben, és mint az már csak lenni szokott, ezek egy része butaság, más része viszont közelít a valósághoz. Mert miközben a pontosságuk és a becsületességük irigylendő, azon azért inkább mosolyogni lehet, amikor a mélygarázsban megkérik a parkoló autóst, hogy legközelebb inkább orral előre álljon be, mert úgy nem koszolja a falat, miként az Mr. Bingham posztjából kiderül.

„Hat éve élünk Svájcban, Genfben, sikerült elég jól beintegrálódnunk, megtanultuk a nyelvet, kiismertük a kultúrát. Már régóta gondolkoztam, hogy megírom a tapasztalataimat. Az alábbi írás célja nem az, hogy a svájci mentalitást a magyar fölé helyezzem, van, amiben jobb, van, amiben kevésbé, de tény, hogy az ország sokat köszönhet a helyiek gondolkodásmódjának.

Ezek szubjektív észrevételek, és biztos vagyok benne, hogy a hozzászólásokban sokan vitatkoznak majd az itt élők közül is. Az írásban többször hivatkozom különböző nemzetiségű ismerőseimre, az említések véletlenül sem értékítéletet, vagy általánosítást tükröznek, hanem csak egy-egy valós történetet.

Svájc sikerének egyik legfontosabb kulcsa a svájciak mentalitása – ez sokban eltér a magyarokétól, de az európaitól is – az írás elég hosszú. Vannak különbségek az német, francia és olasz részek mentalitása között, én a francia nyelvű részen élek, de tapasztalataim szerint sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés.

Diszkréció és szerénység

Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.

Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. Esetleg nagyon indirekten utalnak az adott témára – „minden bizonnyal jól erezte magát a szabadságon” – és ezek után Rád van bízva, hogy megosztod-e merre jártál.

Ez a szemlélet igaz a saját vagyoni helyzetükre is, nem verik nagydobra, hogy milyen vagyonuk, státuszuk van – lehet, hogy milliomos, és gyönyörű helyen lakik, de nem feltétlenül jár sportautóval, könnyen lehet, hogy melletted ül a villamoson egy régi pulcsiban.

A svájci francia-tanárnőmről másfél év után derült ki cseppenként, indirekt módon, hogy a nagyapja híres diplomata volt, az apja az egyik leghíresebb tévés, ő pedig írói ösztöndíjat nyert, és csak azt egészíti ki franciatanítással, amíg abból nem tud megélni teljesen.

Kompromisszumkészség

Svájc politikai rendszerébe kódolva van a kompromisszum: 3 nagy hivatalos nyelv, 26 kanton és félkanton, hatalommegosztás föderális, kantoni és helyi szinten, illetve az, hogy körbe van véve sokkal nagyobb országokkal.

Politikai szinten inkább évekig egyeztetnek beruházási kérdésekről, amíg mindenki, vagy a túlnyomó többség nem áll a kezdeményezés mögött. Például az egyeztetés egy 5 km-es villamosvonal meghosszabbításáról akár 5-10 évig is eltart, és csak akkor kezdődik meg, ha abban teljes egyetértés van a nyomvonal, költségvetés, útrendezés, környezeti hatások, lakók nyugalma és egyéb járulékos kérdésekben. Az egyeztetésekbe a lakosságot is bevonják.

Udvariasság

A magázás, illetve a „Monsieur / Herr”, illetve „Madame / Frau” használata teljesen bevett szóban és írásban egyaránt. Az írott franciában, hivatalos levelekben az udvariassági formulák kötelező elemek, így egy levél lezárása jellemzően „Hölgyem, uram – engedje meg kérem, hogy kifejezzem legőszintébb üdvözletemet. Legmélyebb tisztelettel, aláírás”

Ellentétben a britekkel, ahol egy idegen észre sem vészi az elején, hogy udvariasan elküldtek a fenébe, a svájciak nem élnek burkolt beszólással a legtöbb esetben.

Nyilvánvaló hibázás esetén sem szembesítik elsőre a vétkes felet direkt módon. Ha egy pincér rossz ételt hoz ki, akkor „talán lehetett egy kis félreértés a rendelés felvételénél”, ha nem fizetetted be a számlát (csak elsőre, után keményedik a hangnem), „tudjuk, hogy minden bizonnyal csak elkeveredhetett a számla otthon a sok levél között”.

A második és harmadik felszólítás után – azért pénzről van szó, amit a svájciak véresen komolyan vesznek – egyre kevésbe udvarias a hangnem, már csak egy „Tisztelettel” befejezéssel végződik a levél.

Tolerancia

Többségük elfogadó, bár a nagyobb kisebbségekkel szemben van növekvő ellenérzés (franciák Genfben, illetve németek Zürichben). Én soha egy percig nem éreztem, hogy bármilyen diszkrimináció, lenézés érne.

Saját cégem keretében tartottam digitális marketingről tréninget könyvelőknek, akik el is jöttek, érdeklődve hallgatták – elismerik a szaktudást, bárhonnan jön is az ember.

Mit gondoltok, milyen lenne a fogadtatása egy ukrán vagy macedón vállalkozónak, aki magyarul folyékonyan, de akcentussal próbálkozna hasonlóval Magyarországon?

Sokan majd felhozzák majd, hogy de hiszen idén megszavazták a bevándorlás szigorítását – tegyük hozzá 50,3%-kal. Mit gondoltok, Angliában mennyien szavaznának a szigorítás mellett? Franciáknál? Magyarországon?

Pragmatikus és liberális

A legtöbb kívülálló azt hiszi, hogy Svájc nagyon konzervatív állam – ez egyáltalán nem igaz (a kisebb, vidéki kantonok kivételével). Hihetetlenül pragmatikusak, ha betartod a szabályokat, értéket teremtesz, esetleg még pénzt is termelsz, akkor nagyon rugalmasak és támogatóak.

A prostitúció legális, (egy éve emelték meg a korhatárt 16 évről 18-ra), amennyiben az ember kiváltja az engedélyt, rendszeresen egészségügyi ellenőrzésen vesz részt, van betegbiztosítása és természetesen rendezi az adóit. Az elv: prostitúció mindenképp létezni fog, akkor legyen szabályozott keretek között.

Hasonló a droghasználat, a nagyobb városokban vannak drogfogyasztási pontok: ez annyit jelent, hogy biztonságos és tiszta keretek között fogyaszthatják a drogosok a kábítószerüket, ha rosszul lesznek, orvosi segítséget is kapnak. Az elvük egyszerű: halott drogost nem lehet leszoktatni, és visszavezetni a társadalomba, (ahol majd természetesen növelni fogja a svájci GDP-t).

Munkamorál

Összességében kevesebb órát dolgoznak az emberek, mint Kelet-Európában, vagy Magyarországon, de többet, mint Nyugat-Európában, ezzel együtt a világ legversenyképesebb gazdasága. A munkát komolyan veszik, és a fenti értékek mentén végzik.

Jó példa erre, hogy amikor népszavazást írtak ki arról, hogy a kötelező minimális szabadságot emeljék meg 4 hétről (ami a gyakorlatban inkább 5) 6 hétre, akkor 67%-kal leszavazták, mondván, hogy az erős frank és a válság már így is nyomás alá helyezte a gazdaságot, és tovább ronthatná a 3%-os munkanélküliséget.

Azzal szoktam viccelődni, hogy máshol, például franciáknál, 98%-os támogatás mellett tömeges tüntetések lennének, hogy igazából 8 hét szabadság kellene.

A munka megbecsülése és pénzbeli ellenértéke

A svájciak nem kizárólag protestánsok, de a protestáns munkaetika, illetve a tisztességes bérezés alapköve a társadalomnak. Így szinte mindennek kiszámolt ára van, amihez munka, vagy költség kötődik.

Ha bútorkiszállítás esetén emeleti a lakás és nincs lift, akkor 40 frank pluszköltség (két embert kell kiküldeni). Ha kutyád van, akkor az elkóborolt kutyák okozta kárt fedező biztosítási díjat kell fizetni – képzeljük el valahol egy hivatalnok kiszámolta a károkat, leosztotta a kutyák számával, beleszámolta a beszedés és a nemfizetés költségeit stb. – ez csak Svájcban képzelhető el, de jogos.

Az emberek elismerik, és elfogadják, hogy a munkának ára van. Amikor panaszkodtam svájci ismerősöknek, hogy hogyan kerülhet egy tízperces villanyszerelés 400 frankba (százezer forint!), akkor türelmesen elmagyarázták, hogy ha én lennék villanyszerelő, én sem tudnék megélni kevesebből, a kiszállás ideje, a holt idő megrendelések között, az autó és szerszámok fenntartása stb., költségeiből kiszámolható, hogy így jön össze egy átlag megélhetéshez szükséges jövedelem. És tényleg annyi a helyi ultramagas megélhetési költségeket figyelembe véve.

Amikor külföldi hegymászókat mentettek meg a svájci hegyimentők, leszámlázták a hegyimentők bérét, kockázati felárát, a gépek és üzemanyag költségeit. A külföldi sajtó ezt kicsinyességnek tartotta, ők jogos költségnek, illetve az életveszélyes mentőakció jogos ellentételezésének.

Bár van bevásárló-turizmus, a szolgáltatásokat legtöbbször helyben vesznek igénybe a hatalmas felár ellenére, mert ha én nem a helyi fodrászhoz járok, akkor miből lesz pénze, hogy az én cégem termékeit ki tudja fizetni.

Pontosság

Nem véletlenül az óraipar az egyik fontos exportőre Svájcnak, a pontosság genetikailag kódolva van Svájcban. Egyik legékesebb példája, hogy jelentős hír volt idén, hogy a svájci vasút pontossága 88%-ról „az aggodalomra okot adó” 87.5%-ra csökkent.

Mindez úgy, hogy a pontosság definíciója 5 perc (!) késés, és a vasútnak meg kell birkóznia a hegyes vidékkel, illetve a téli gyakori havazással. A kisfalunkban óra egészkor és óra 29-kor indul a vonat. Rendszeresen lekésem emiatt az egy perc miatt. Az idő fontosságát jelzi, hogy az orvosi számlán percre pontosan le van bontva a konzultáció (első 5 perc – páciens felmérése stb.).

Becsületesség és bizalom

Ezzel akkor szembesültem először, amikor a vízszerelő bekötötte a mosógépet (csak úgy földi halandó ezt nem teheti meg, különben fennáll a veszély, hogy eláztatjuk a lakást, vagy alattunk levőt).

Ez az 5 perces művelet 400 frankunkba került, amikor elővettem a pénztárcámat, nagyon furcsán nézett rám – majd egy héten belül megkapjuk a számlát a csekkel, és akkor azt kell befizetni. Ezt nem tudnám elképzelni Magyarországon.

A falunkban az egyik családi ház mellett az utcafronton kint van egy hűtő, amibe házilag készített sajtok, lekvárok és tojás van, alatta egy fiókban becsületkassza. Azzal szoktam poénkodni, hogy bizonyos országokban nemcsak a termékeket, illetve a hűtőt lopnák el, hanem rákötnének egy kompresszort is a konnektorra – ingyen van az áram! (Egy magyar példa.)

Hasonló példa, hogy az egyik kávézóban tíz kávé után egy ingyen jár, ehhez pecsételni kell egy kis füzetbe. A pecsét ki van rakva a pultra a cukor mellé, önkiszolgáló…

Az árnyoldalhoz azért hozzátartozik, hogy a bankszektor velejéig korrupt, dollármilliárdos büntetéseket fizetnek a nagyobb bankok adócsalás, illegális pénztranszferek, pénzmosás segítése miatti vádakban – emellett a nagyobb bankárok hatalmas bónuszokkal és nagyobb következmények nélkül túlélték ezeket a botrányokat.

A svájci mentalitást Roger Federer tükrözi a legjobban a szemükben. Sikeres, gazdag, de nagyon szerény, tökéletesen beszél svájci németül, németül, angolul és franciául. Felesége nem topmodell, két ikerpár édesapja, semmilyen hivalkodás nincs benne (Rolex órát a szponzor miatt kell hordania :)) és nagyon diplomatikus. Teniszező társai a szemére is vetették, hogy nem fogalmaz meg elég markáns véleményt, ha a teniszszövetség nem a játékosoknak megfelelő szabályokat hoz.

Szabálykövetés – amikor jó…

Svájcban nincsenek nagy dilemmák, valami vagy kötelező, vagy szigorúan tilos. Ez persze hülyeség, de van némi alapja. A lentiek alapján elsőre úgy tűnhet, hogy csak ki akarom figurázni a svájciakat, pedig nagyrészt tökéletesen egyetértek velük és fantasztikus országot teremtettek maguknak.

Hallottam, hogy még a gyerekek is sorban állnak a mászókánál, ami kissé túlzás, de jól tükrözi a mentalitást. A hangoskodás, tiszteletlen viselkedést nem nézik jó szemmel, ezt akár, ellentétben más dolgokkal, akár egészen vehemensen is tudják tudatni.

Egy vasárnapi fúrást még egy újonnan épített lakóházban is, ahol nyilván mindenkinek szerelnie kell, azonnal szóvá tehetik, illetve olyat is hallottam, hogy a szomszéd öregasszony lesből kiugorva szidta össze bolgár kollegámat, mert nem a hét megfelelő napján vitte ki a beköltözés után a kartonpapírokat (előre küldenek úgynevezett éves szemétnaptárt, hogy melyik nap milyen szemetet lehet kirakni).

Másik példa, hogy lezárták az egyik faluba vezető úton a kocsiforgalmat, mert bornapokat tartottak. Mi sétáltunk be a menetiránynak megfelelő irányban az autóút szélén, amikor az egyik helyi odajött hozzánk és közölte, hogy a szabályoknak megfelelően a menetiránnyal szembeni sávban kell gyalogolni – még akkor is, ha a kimenő forgalom engedélyezett volt, így igazából baleset csak abban a sávban fordulhatott volna elő.

A külföldi rendszámot egy év után le kell cserélni Svájcban. Lengyel kollegáim mesélték, hogy 11 és fél hónappal beköltözésük után kopogtattak a szomszédok, és közölték, hogy bizonyára még nem tudtak teljességében megismerkedni a svájci közlekedési szabályokkal, így csak finoman szerettek volna segíteni, hogy most érdemes lenne elkezdeni a rendszámcserét, hogy 12 hónapra meglegyen.

Az oroszok és arabok különösen nehezen veszik fel a helyi ritmust. Ukrán kolleganőm panaszkodott, hogy nem talált parkolóhelyet reggel, így ahogy otthon megszokta, levágta az autót vészvillogóval az út szélén és meglepődve tapasztalta, hogy komoly bírság követte.

A gyorshajtással ugyanez a helyzet, ezt nagyon komolyan veszik, növekvő birsággal, illetve jogosítvány-bevonással, akár az országból kitiltással büntetve ismételt kihágások esetén. Amennyiben több mint 25 km/h-nál nagyobb a sebességtúllépés, akkor a bíró határozza meg a büntetést mértékét a jövedelem és a vagyon arányában – így volt már több mint egymillió frankos (!) büntetés is.

A lakhatás területén is komoly a szabályozás, lakáshiány van, így a kiadók nagyon komoly szabályokkal védik az érdekeiket sokoldalas mellékletben részletezve a betartandókat. Így például tilos galambokat etetni az erkélyen (nehogy összepiszkítsak a drága teraszt); fúrni csempébe, padlóba, nyílászárokba tilos.

Tilos a teraszkorlátnál magasabb növényt elhelyezni, illetve azon túl ruhát kilógatni (rontja az összképet, illetve szél esetén gondot okozhat, például az alatta lévő szomszédhoz lefordíthat egy virágot) – na, ezt azért meg a svájciak sem tartják be.

… és amikor nem

Van, amikor a svájciak önkéntes szabálytisztelete kicsit már túllő a célon. A schaffhauseni barátom mesélte, hogy a szomszédok aláírásokat gyűjtöttek, hogy kezdeményezzék a „nem kérünk reklámot” feliratok egységesítésére a postaládákon (rend a lelke mindennek).

Egyik olasz kollégámmal történt, hogy háttal állt be a mélygarázsban Lausanne-ban, amikor visszajött a kocsijához, egy cetli fogadta, hogy legközelebb inkább orral előre álljon be, mert a kipufogófüst összekormozza a falakat…

A szabálykövetésben rugalmasak tudnak lenni, ha pénzről van szó. A szaúdi királyi család egyik tagja vasárnap akart vásárolni (ami közel lehetetlen), ezért a kedvéért kinyitották az egyik nagy bevásárlóközpontot és beseperték a bírságot, de az órák és elektronikai eszközök nagy részét elvitték a kedves vendégek.

Hasonló a helyzet az adókedvezményekkel, ha egy cég vagy csak egy vagyonos magánszemélyt komoly pénzt hoz az országba, akkor minden letárgyalható egyénileg megállapított adókulcs, munkavállalási engedélyek stb.

Sok külföldi értetlenül áll a dogmatikus szabálytisztelés előtt – sokan nem veszik észre, hogy pont emiatt olyan élhető az ország, amilyen, de ehhez az kell, hogy mindenki betartsa a játékszabályokat, ne szemeteljen, ne ordítson, fizesse be az adót, ne hajtson gyorsan lakóövezetben satöbbi.

Ha már közösen meghoztuk a döntéseket (és Svájcban ez tényleg maximálisan igaz), akkor tartsuk is be. Nekem ez a felfogást tökéletesen bejött, még ha néha a mai napig is meglepődök apróságokon.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2014 szeptemberében.)

Share.

About Author

Leave A Reply