A multikulti áldásai

0

Miközben Európában feszültségeket okoz a bevándorlók eltérő kultúrája, eközben a világ túlsó felén, Új-Zélandon teljesen más a helyzet – derül ki  Pappito írásából.

„Új-Zéland emberi kapcsolatok terén nem áll távol az európai normától, sok különlegességet nem találni, ilyen szempontból az európai (brit) gyökerek a hangsúlyosak.

Ami helyi jellegzetesség, illetve kihat az emberek közötti viszonyokra, hogy itt nagyon sok a bevándorló, ami egy kevesek által lakott országban elég jól érzékelhető a mindennapokban.

Új-Zéland lakosságának kb. negyede első generációs bevándorló, akik leginkább a városokban élnek. Ez ebben az országban hatványozottan látszik, a mostohább klímájú, nagyon alacsony népsűrűségű déli szigeten ez sokkal kevésbé jellemző, míg az északi szigeten (a fővárosban vagy Aucklandban, Hamiltonban) már inkább a multikulti a hangsúlyos.

Természetes jelenség a bevándorlás

Az egész ország bevándorló, ha úgy nézzük, hogy az őslakos maorik kb. ezer, a fehér emberek pedig kétszáz éve érkeztek és a beáramlás azóta is szünet nélkül folyik. A társadalomban a bevándorlók természetes jelenségnek számítanak, a bevándorlók egyharmada UK / Írországból jön, 18% Észak-Ázsiából, 12% a Csendes-óceáni térségből (Niue, Samoa, Fiji, stb.) 9% Dél-Afrikából, és a maradék európai, dél és délkelet ázsiai, észak-amerikai vagy egyéb.

A bevándorlás mértékét jól jelzi, hogy az ország lakossága az elmúlt ötven évben megduplázódott, és így is csak 4.5 millióan vagyunk. Csak érdekességképpen írom, hogy ezalatt az ötven év alatt itt a születéskori várható élettartam tíz évet nőtt, ma ez az érték 80.7 év.

Az, hogy a bevándorlók természetes részei a társadalomnak és mindenhol találkozik velük az ember, egyben azt is jelenti, hogy a velük való barátkozás is természetes folyamat, nincs benne semmi különös.

A munkahelyeken az ember könnyen kerül olyan helyzetbe, hogy 10-20-30 vagy több különböző országból érkezett emberekkel dolgozik együtt, a legváltozatosabb eredetű, színű, akcentusú alakokkal találkozni a mindennapi életben, és ezt mindenki megszokja, plusz amúgy is kissé vidékies itt az élet, még a nagyvárosban sem olyan személytelen élni.

Mi még egyáltalán nem találkoztunk semmiféle hátránnyal a bevándorlóságunk miatt, és helyitől is a legsúlyosabb morgás, amit hallottam az vagy az ázsiai vezetők (tényleg vannak súlyos arcok az utakon) szapulása, vagy a benefiten lébecoló polinézekről morcogás volt.

Barátkozás a munkahelyen…

Az, hogy barátkozni mennyire könnyű vagy nehéz, nem hiszem, hogy alapvetően a környezeten múlna, inkább azon, hogy akarunk-e mi barátkozni másokkal. Az emberek elég nyitottak, a közös hobbik vagy érdeklődési kör sokat segíthet, hogy másokat megismerjünk.

Az elsődleges hely ahol az ember másokkal találkozik az a munkahely, ott pedig általában befogadó, elfogadó a légkör, sok helyen dívik a péntek délutáni sörözés szokása, ami amolyan kötetlen, csevegős lezárása a hétnek, egy kis smalltalk messzire juttathat, általában nem zárkóznak el az embertől, ha részt kíván venni.

Egyébként simán megszólítják az emberek egymást a boltban vagy az utcán, buszmegállóban, kocsmában vagy rendezvényeken, de akár a dugóban ülve is simán átbeszélgetnek a mellettük levő autóban ülőkhöz.

… és a gyerekeken keresztül

A másik fontos hely – ha van gyerekünk – az ovi, iskola, ahol egyrészt megismerjük a többi gyerek szüleit, szülinapi partikra hívnak bennünket, ahogy mi is hívjuk a gyerek barátait, plusz vannak rendezvények, kirándulások ahol a többi szülővel együtt segíthetünk a szervezésben, lebonyolításban, fognak hívni legközelebb is.

A barátkozás, ismerkedés egyik jellemző formája az un. „coffee group”, amely kis csoportnyi várandós mamából áll, akik kéthetente összejönnek és átbeszélik a dolgokat, tanácsokat adnak-kapnak (apukáknak szerencsére nem kell járni… 🙂 és sok esetben ezekből később életre szóló ismeretségek és barátságok alakulnak ki.

A mulitkulti áldásos következménye, hogy a gyerek olyan közegben nő fel, ahol a bőrszín a kutyát se érdekli, neki már most természetes, hogy macedón, filippinó, fiji, dél-afrikai és pakisztáni osztálytársa is van, ezért felnőtt korban kisebb eséllyel fog ostoba előítéleteket hurcolni a fejében.

Az iskolában egyébként rendszeresen vannak a kulturális különbségekről előadások, ahol felkérik a gyerekeket, hogy készítsenek előadást a saját hátterükről a többiek okulására.

Kétféle magyar van

A bevándorlók itt is, mint mindenhol máshol, gyakran keresik a magukfajta társaságát, sok stresszt levesz az ember válláról, ha a hétvégén a számára megszokott vallási- vagy kultúrközegben lehet, beszélheti a saját anyanyelvét.

Így nyári hétvégéken könnyen találkozhatunk a parkokban piknikező 10-50 fős indiai, samoai, koreai, kínai, dél-afrikai stb. családokkal és baráti társaságokkal, de ne csodálkozzunk, ha odahívnak és megkínálnak valamivel, általában ezek a mikroközösségek sem zárkóznak be.

Magyarból nincs sok, de abból is kétféle, vannak az ’56-ban érkezettek és a fiatalok, amennyire én tudom, nem sok átjárás van a két társaság között. Van magyar ház, játszóház a gyerekeknek, egy néptánc-csapat és rendezvények a magyar ünnepeken és karácsonykor. Mi találtunk itt magyar barátokat is, de nem származási alapon válogatunk.

Ez nem Európa

Tudom, hogy Európában éppen most erősödnek a multikulturalizmus elleni hangok, de ez nem Európa, itt sok minden másképp működik, és ha odafigyelünk egy kicsit, rájövünk, hogy igenis jó dolog, hogy egy városon belül békésen lezajlik a Pasifika (polinéz) fesztivál, a Kínai újév, majd a rákövetkező teliholdkor a lámpás-fesztivál, a Matariki (maori újév), Diwali (hindu fényünnep), a karácsony, Muslim Festival, húsvét, meg amit akarsz vagy szervezel magadnak. Ne feledjük, hogy ez a rengeteg féle nép szerencsére mind hozta a saját konyháját is! :)”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 májusában.)

Share.

About Author

Leave A Reply