A Kánaán és a valóság

1

Az első időszak gyakran magával ragadja az embert, pláne, ha a munkaadója (esetünkben egy légitársaság) tejjel-mézzel folyó Kánaánt varázsol neki, és a gondolatait is kitalálja. Aztán kiderül, hogy nem csak kitalálja, de (kis túlzással) szabályozni is szeretné, avagy életbe lépnek a szerződés apróbetűs részei. A mai poszt erről szól.

„Azok közé az emberek közé tartozom, akiket a légiipar szeretete annyira magával ragadott, hogy nem szerencsét próbálni jöttem külföldre, hanem csak azért, mert máshogy nem tudtam volna folytatni a repülést.

Rögtön érettségi után kezdtem repülni, és hiába csináltam végig egy jogi diplomát mellette, mire eljött az idő, és megkaptam a doktori címet, már inkább a légi világ szabadsága vonzott.

Bár 2007-ben még sikerült felvételt nyerni egy magyar állomáshelyű légitársasághoz, a gazdasági viszonyok már akkor kilátásba helyezték, hogy nagy jövő nem vár erre az iparra kis hazánkban.

Az egyetlen esély

Így én 2008-ban nem úgy érkeztem ki Dubai legnagyobb légitársaságához, hogy annyira akartam volna jönni, hanem inkább úgy, hogy nem volt más lehetőség számomra, hogy megvalósítsam az álmaim otthon.

Megléptem az első lépést, és belekerültem az itteni, jól bevált gépezetbe. Többnyire a mai napig is ugyanígy fogadnak mindenkit.

Először minden a tejjel-mézzel folyó csodálatos Dubairól és első számú légitársaságáról szól, és ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a kísértésnek, és odafigyel az apróbetűkre is.

Utasítások minden téren

Észre sem veszed, és minden ott van. Ülsz egy csodálatos apartmanban, az egyenruhád frissen mosva melletted. Minden kezdéshez szükséges háztartási kellék kezdőcsomagként odatéve, és cserébe nem kérnek semmit, csak kövesd az utasításokat, és csináld a dolgod.

Csak hogy az utasítások minden területre kihatnak.

Az első három év a legnehezebb. Megmondják, hogyan nézz ki, mit csinálj, merre menj, hol lakj és kivel, mikor aludj, mikor egyél.

Kapsz egy számot. Ez talán az elején még nem bír akkora jelentőséggel. Sőt, fel sem tűnik, hogy ott van annak a levélnek a sarkában, amit még az első alkalommal kaptál tőlük, nekik viszont annál fontosabb. Ez a szám leszel TE.

A nevedre senki nem kíváncsi, a múltadra még úgy sem, csak a számod a fontos. Az alapján kategorizálnak. És egyedül rajtad áll, hogy hagyod, hogy ez a szám felemésszen, és tényleg csak egy tucatot csináljon belőled, vagy leszel olyan erős, hogy megvalósítsd önmagad

Nem tudsz senkivel beszélni, és nincs egyetlen olyan ember sem, aki legalább hasonlóan gondolkozna.

Nem tudod elmondani, mennyire fáj

Sokan otthonról csak a tejjel mézzel folyó részt látják, és persze azt, hogy megfizetik. Ezért duplán nehéz az, hogy senkinek nem tudod elmondani, mennyire fáj, hogy a személyiséged lassan megszűnik, és robotot csinálnak belőled. Megállás nélkül repülsz, lassan azt sem érzékeled, hol szállsz le, és melyik városban vagy, mert a jetlag miatt nem is tudsz magadról.

Az pedig csak tovább ront a helyzeten, ahogy látod, hogy mindenki feladja körülötted. Emberek jönnek, és mennek, mert Dubai csak egy átutazó ország, ide mindenki csak nyaralni, vagy pár évre jön, és aztán elmegy.

Egy idő után senki sem épít hosszú távra, mert nincs olyan, hogy hosszútáv, itt minden a pillanatnyi élvezeté. A „megszoksz vagy megszöksz” elv van érvényben.

Meglátod, mi van a reklám mögött

Aztán az első három év után lassan elkezd körvonalazódni, hogy hogyan is lehetne. Felállítod magadnak azokat az elveket, amikből nem vagy hajlandó engedni, akkor sem, ha körülötted mindenkit elkapott a hév; és találsz újakat is, amik jobban beválnak, mint amiket otthonról hoztál.

Elkezdesz szétnézni, és meglátod, hogy mi van a reklám mögött, és itt már észreveszed a jókat is, nem csak a rosszat.

Igen, borzasztó hierarchia van, és úgy beszélnek a „felsőbbrendű”-nek tituláltak a beosztottakkal, mint egy zsák krumplival, mint ahogy sok esetben veled is a repülőn.

De találkozol, és együtt is dolgozol több mint 120 különböző nemzetiséggel, és ha sikerül magad túltenned azon, hogy csak a magad dolgait lásd, és megkérdezed őket, megnyílnak.

Mesélni kezdenek, és egyik pillanatról a másikra bepillantást nyersz a japán vagy éppen az afrikai kultúrába, az indiai vagy éppen az új-zélandi gondolkodásmódba, a háborús övezetekben felnőtt lányok életébe; ahogy láthatod azt is, hogy ők hogyan élték meg ezt az átállást, és ők milyen elveket mentettek át.

Innentől változik minden

Igen, tudomásul veszed, hogy emberfeletti munkabírással kell rendelkezned, mert a 15 órás repülőútból itt összesen két és fél óra a pihenő idő, és a maradék 12 és fél órában néha olyan szinten dolgozol, hogy enni sincs időd, viszont nem vagy egyedül.

Látod a másikat, egy másik háttérből. Meglátod az embert benne, rájössz arra, hogy van, ami sokkal fontosabb annál, minthogy hová születtél. Arra, hogy ember vagy, mint ő, mint bárki más.

És ha eljutsz odáig, hogy téged is kiemeljenek vezetőként, akkor elkezdődik egy új élet, amikor már tényleg hatással lehetsz rájuk.

Az egyik legszebb feladat ebben, hogy megmutathatod a többieknek is, amit te megtanultál, hogy nem fogod lemásolni a modellt, és belerúgni az alkalmazottaidba, csak azért mert főnök lettél, és mert megteheted.

Segítesz, hogy ember maradjon

Hanem éppen azért, mert megteheted, felemeled, és minden erőddel segítesz neki, hogy ember maradhasson ő is.

És ekkor elkezd megváltozni a környezeted.

Nekem Dubai elmúlt hat éve ezt adta. Átélni, végignézni, és megérteni, hogyan él együtt több mint 120 nemzetiség békében, miközben elfogadva a másságot, egymást segítve próbálnak felépíteni valamit. Ez pedig egy olyan dolog, amit minden negativitása ellenére nagyon jól csinálnak.

Hát elsőre ennyi futotta. 2008-ban írtam több rövid novellát, hogy ezzel segítsek magamon az átállás nehézségein, ezek a mai napig elérhetők a Léginagyi Dubaiban oldalon.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply