A járdán parkolni kötelező

0

Fikusz Kukisz nem aprózza el, hiszen ez a negyedik posztja, és immáron a harmadik országból írja. Ezúttal Ciprus az úti cél, ahol sok egyéb mellett az is kiderült számára, hogy Magyarország szép és olcsó. Meg még sok egyéb más is…

„Előzőleg már írtam három posztot, két különböző országból ide (az afganisztáni posztot ide kattintva olvashatjátok el), a Határátkelőre, így ez lesz most a negyedik poszt, és a harmadik ország, amiről írok, bár valójában az országokból is 4 van, a mostanit is beleértve, ahol az elmúlt 6 évben dolgoztam / dolgozom.

Páran talán emlékeztek, hogy fontolgattam az Emirátusokból való eljövetelt (a másik Emirátusokról szóló írás itt olvasható), családi okokból kifolyólag. Nos, 3 év után végre tett is követte a szót, és amikor lejárt a 3 éves vízumom, felmondtam a munkahelyemen. Igaz, először még beadtam a vízumhosszabbítási kérelmet, de azt is inkább csak a biztonság kedvéért, hátha mégis másképp alakulnak a dolgok.

A családom nélkül nem

Szóval tavaly novemberben adtam be a felmondásom, és elkezdtem letölteni a 30 nap felmondási időt. Ez alatt az otthoniakkal próbáltuk megtervezni a hogyan továbbot, de nem volt semmi kézzelfogható tervünk.

Egyet tudtam biztosra, mégpedig azt, hogy nem akarok több időt a családom nélkül tölteni. A fiam már elmúlt 2 éves, és alig ismer. Úgy voltam vele, hogy bárhová elmegyek, bármit megcsinálok, de azzal a feltétellel, hogy vihessem a családomat is.

A felmondási idő alatt nekiálltam munkát keresgélni, otthon is, és külföldön, szakmá(i)mon belül, és azon kívül egyaránt. Az otthoni kilátások nem voltak valami fényesek, csak úgy, mint azelőtt, mielőtt elindultam külföldre.

Be kellett látnom ismét, hogy nincs rám igény. Elküldtem pár jelentkezést ide-oda, és a végén Ciprusról jeleztek vissza, hogy interjúznának velem. Ez összejött, és kaptam egy állás ajánlatot, januári kezdéssel.

Decemberben hazautaztam, de mivel az ünnepekre való tekintettel semmi fontos dolgot nem tudtam elintézni kértem még 2 hét haladékot, amit megkaptam, így sikerült 1 hónapot otthon, a családommal tölteni.

A hobbim lett a munkám

Január közepén aztán elindultam, és 2 nap múlva már dolgoztam az új munkámban. A munka maga elég érdekes, főleg azért mert rengeteg újat tanulok, arról, ami egyébként is érdekelt már egy ideje.

Hogy pontosabban fogalmazzak, olyan munkát sikerült találnom, ami nem a szakmám ugyan, de foglalkoztam a témával az elmúlt 3 évben, mondhatni hobbi szinten, és most megkaptam a lehetőséget, hogy ezt, mint szakmát kitanuljam, miközben még fizetnek is érte. Ez a része vonzó, és érdekes, még ha sokat is kell dolgozni. Napi 10-12 óra az irodában, több tucat kollégával, a világ minden tájáról.

Mondjuk ez a része túl nagy újdonsággal nem szolgált, mert az előző munkahelyemen is volt vagy 1200 alkalmazott, legalább 40 országból, és a 12-15 órás munkanapok sem voltak ritkák. Igaz, ott sokat kellett utazni, és nem egy helyen volt az ember mindig.

Na, de a pozitívumok kb. itt ki is merülnek. Mármint nem a napi 12 óra munkában, hanem a lehetőségben, hogy tanulhatok valami újat, ami érdekel is.

utca_3.jpg

A városról már közel sincs annyi mesélni való, legalábbis az eddigi tapasztalatom az nem pozitív egyáltalán. Már elindulás előtt igyekeztem információt szerezni az internetről, így nem ért annyira váratlanul a dolog, sőt 4 éve Görögországban is dolgoztam, így a helyi mentalitás is ismerős, de valahogy mégis más testközelből megtapasztalni azt, amiről az ember előtte csak olvas, vagy van némi, halovány, idealizált emlékképe.

Az élővilág

Azt már az indulás előtti információszerzés közben megtudtam, hogy az itt igen gyakori, és minden háztartásban előforduló csótányok komoly gondot okoznak a frissen idetelepült idegeneknek (a helyiek már megszokták), ezért fel is vérteztem magam profi csótányirtó szerrel még otthon.

Hamar kiderült, hogy erre szükségem is van, mert a szinte új lakásban, amit kibéreltem, igen sok apró, és nem túl gusztusos lakótárs fogadott. Nekiálltam szépen, módszeresen kiirtani őket, az otthonról hozott csodaszerrel, így egy hét alatt eltűnni látszanak, ami remélem fenn is marad egy darabig.

A műveletet tervezem rendszeresen megismételni, mert amint hallottam, a nyár közeledtével őrületes mértékben elszaporodnak ezek a fránya kis szörnyek mindenhol. Szerencsére a ház, amiben lakom, nem túl nagy, csak 4 lakás van, valamint üzletek a földszinten, így remélem, hogy a szomszédban sem terem túl sok belőlük, és nem fognak mind átlátogatni hozzánk. Lehet, hogy érdemes lenne másodállásban felcsapnom rovarirtónak. 🙂

Szomszédok, és egyéb állatfajták

Az emeletünkön csak két lakás van, így egy szomszédom van csak. Pontosabban egy család, akik első ránézésre nem tűnnek extrémnek. Egy idősebb férfi, egy középkorú nő, valamint tinédzser lányuk. A konszolidált külső viszont néha csalóka, és a ház tőlük zeng minden nap.

Amíg egyedül vagyok nem zavar, de ha itt lesz a család is, lehet, hogy le kell halkítanom őket egy kicsit majd. Bár valószínű, hogy ez teljesen normális, és a helyi „kultúra” része, és nekem kéne alkalmazkodnom. Majd kipróbálom egyszer.

Közlekedés

Kezdjük ott a történetet, hogy Limassolban a tömegközlekedés egy szinte nem létező fogalom. Egyszer sikerült elcsípnem egy buszt, így eljutottam vele a város szélén lévő bevásárlóközpontba, de a buszon szerzett útikalauz szerint 15 percenként induló buszra vártam kb. fél órát.

Pontosabban sétáltam 15 percet a főúttal párhuzamosan, anélkül, hogy egyetlen árva busz is jött volna rajta, utána beálltam a buszmegállóba, és vártam még 15 percet, mire jött a busz. Igaz, erre is felhívták előtte a figyelmem, hogy ajánlatos egy autót beszerezni már az elején, mert máshogy nem jut el az ember sehová.

És itt kezdődik a második probléma. A görögös közlekedési morálról már van némi tapasztalatom, sőt, az arabról is, így elvileg nem kéne, hogy meglepődjek, de aztán mégis megteszem újra, és újra, minden nap.

Nem elég, hogy a rossz oldalon közlekednek, így mindig a másik irányból jön az autó, mint várom, de itt nem divat megállni a zebra előtt, sőt, sokan még a piros lámpa előtt is csak lassítanak, aztán szépen becsorognak a kereszteződésbe, és átslisszolnak, ha van annyi rés a keresztirányú forgalomban. Ezt a helyi járatos buszsofőr is simán megcsinálta.

Érdekesség az is, hogy nem minden lámpás kereszteződésben van lámpa a gyalogosoknak, így sokszor hazárdjátékkal felérő mutatvány átmenni a túloldalra. Szóval van kereszteződés lámpa nélkül, van, ahol az autósoknak van lámpa, a gyalogosoknak nincs, és szerencsére van néhány olyan is, hol van lámpa minkét közlekedő félnek.

Hol a gyalogos lámpa.jpgHol a gyalogosok lámpája?

Ami viszont a legjobban kiveri nálam a biztosítékot, az a notórius járdán parkolás. Ezt a mutatványt űzi idős, fiatal, férfi és nő egyaránt. És nem csak a fél autóval állnak fel, vagy a fél járdát foglalják el, hanem legtöbbször teljes szélességében, úgy, hogy nem csak a nálunk megszokott 2 méter nincs meg, hanem jószerével egy kismacska sem lenne képes elmenni a fal és a járdán parkoló autók között.

Van, amikor egész kocsisor parkol a járdán, szépen libasorban, mintha csak az lenne a parkoló. Bele sem merek gondolni, hogy egy babakocsit toló szülő kényszerül ezért az úttesten tolni a gyermekét, csak, mert a helyi parasztoknak (elnézést a parasztoktól a hasonlat miatt) derogál pár méterrel arrébb megállni a kocsival, és sétálni egy kicsit.

Parkoljunk a járdán 1.jpg

Parkoljunk a járdán 2.jpgParkoljunk a járdán! Lehetőleg mindkét oldalon!

Igaz, gyalogosból sincs túl sok, mert, részben kivagyiságból, részben a tömegközlekedés hiánya miatt, szinte mindenki autóval jár, és a gyalogos egy másodrendű állatfaj.

Egyelőre, és valószínűleg még egy jó darabig, én is ebbe a másodrangú, „puhatestű” kategóriába tartozom, mert egyszerűen képtelen vagyok megszokni a fordított közlekedést, és a hozzá párosuló közlekedési morált, így nem fogok autót vezetni egyhamar.

Bürokrácia

A közlekedéssel legalább egyenrangú probléma a helyiek munkához való hozzáállása, és ezzel párhuzamosan a hivatali ügyintézés. A jó Isten mentsen meg bárkit attól, hogy itt kelljen hivatali ügyet intéznie. 9-10 előtt még nem dolgoznak, 12 után már nem dogoznak, és közben sem szakadnak meg.

A Velük való találkozás elkerülhetetlen, ugyanis a közműveket át kell íratni a bérlő nevére, lakásbérléskor, egy nem kis összegű letét elhelyezése mellett. Nekem szerencsém volt annyiból, hogy csak a villanyt kellett, a víz maradt a tulaj nevén.

A helyi elektromos művekhez az ingatlanügynök társaságában mentem, tekintve, hogy semmi helyismeretem nem volt. 11 óra után tudtam elszabadulni a munkahelyről, és fél 12 körül kerültem sorra. Miután befizettem a 100 eurót az átíratásra, közölték velem, hogy rendben van, de más csak holnap kapcsolják be az áramot a lakásban, mert már délután van, én pedig későn jöttem.

Amikor finoman szóltam, hogy még bőven 12 előtt vagyunk, így nem beszélhetünk délutánról, akkor elmagyarázták, hogy igen, de nemsokára elmennek a kollégák ebédelni, aztán majd valamikor 2-3 körül visszajönnek, utána pedig már nem mennek ki címre. Ez annyira megtetszett, hogy azonnal megkérdeztem, hogy nincs-e felvétel a cégnél, de sajnos nemleges választ kaptam.

Az internet-mizéria

A következő élmény az internet beköttetése az adott lakásban, mivel, a közművekhez hasonlóan, ezek nem járnak a lakáshoz, hanem neked kell elintézni magadnak.

Böngészésem eredményeként 3 szolgáltató jöhetett volna szóba, akik vezetékes internetet, valamint kábeltévét szolgáltatnak. Ebből egy hamar kiesett, mert kiderült, hogy abban az épületben, ahol én béreltem lakást, nem nyújtanak szolgáltatást. Sajnáltam, mert az ő díjcsomagjaik viszonylag megfizethetőek voltak.

A második cég egyhónapos határidővel vállalta volna bekötést, így azt is dobtam, így maradt a nemzeti kábeltévé és internet szolgáltató, akik viszont horror áron szolgáltatnak. Valószínűleg színarany kábelen jöhet a tv és az internet, mert az áraik a legjobb jóindulattal sem nevezhetőek mérsékeltnek.

A bekötési díj lett volna kb. 170 euró + a díjcsomag havidíja, ami a választott csomag függvényében változó, de kb. 45 és 85 euró között mozog. Ezek természetesen olyan sebességű internetre érvényesek, ami nálunk talán Mátyás király idejében lehetett, így a legszerényebb számításaim szerint is ötszörös-tízseres áron van az internet, az otthonihoz képest. Rá kellett jönnöm, hogy el vagyunk ezekkel a dolgokkal kényeztetve Magyarországon.

Végső megoldásként a helyi mobilszolgáltatóhoz is benéztem, és megérdeklődtem, hogy milyen lehetőségek vannak. Bár van vezetékes internetük is, természetesen az én épületemben az nem elérhető, viszont kínáltak egy új mobil internet csomagot, mindössze havi 30 euróért 50 GB adatforgalomig, amivel a helyi viszonyok között gyorsan és kényelmesen lehet internetezni.

Persze, ehhez meg kell venni magát a dobozt, potom 130 euróért, így ezen nem spóroltam sokat a vezetékes internet bekötéséhez képest, de legalább mobil, és nem kell egy hónapot várni… Hittem én.

Mint kiderült, nem tudok ilyet venni, mert nem tudok prezentálni egy postai úton befizetett közüzemi számlát. Hiába volt nálam bérleti szerződés (kvázi lakcímigazolás, amit még a bankban is elfogadnak), a közművek átírásáról szóló szerződés, és kp-ben befizetett csekk, valamint fél tucat arcképes igazolvány, nem tudtam megvenni a csomagot.

Hiába mondtam, hogy a legelső számlám csak 2 hónap múlva jön, és csak akkor lesz befizetett postai csekkem, ez az apró tény nem hatotta meg őket annyira, hogy ne ragaszkodtak volna a dologhoz.

Elmentem tehát ugyanennek a cégnek egy másik üzletébe, ahol még rosszabb volt a helyzet, ugyanis tartózkodási engedély nélkül (amit a hosszú távon itt dolgozóknak kell kérni, ún. „yellow slip”) semmit nem voltak hajlandóak adni. Érdekes, mert ennek a papírnak a hiánya nem merült fel az első helyen, sőt, máshol sem.

Nem adtam fel a dolgot, és elmentem egy harmadik üzletbe is, ahol hajlandóak voltak adni nekem egy ilyen internet csomagot, a meglévő dokumentumaimra is. A bibi ott kezdődött, amikor kiderült, hogy a cucc nem működik.

Három óra próbálkozás, és a telefonos ügyfélszolgálat többszöri hívása után (ahol persze nem tudtak érdemben segíteni) elmentem a másodjára meglátogatott üzletben, ahol még további 2 órán át próbáltuk életre kelteni a dobozt, de nem jött össze.

Valami isteni csoda folytán másnap mégis nekiállt a cucc működni, így azóta van internetem, ami a civilizációval való kapcsolattartás elengedhetetlen kelléke, valamint részben munkaeszköz is.

Árak – lakhatás

Ezt a részt röviden is meg tudnám fogalmazni: drága minden! Azért azoknak, akik ennél kicsit részletesebben kíváncsiak a témára, írok egy rövidebb listát.

Albérletet lehet találni 350 eurótól a csillagos égig. Az első kategória természetesen az egy szobás, bútorozatlan, nem túl jó környéken és / vagy épületben levő lakásokra értendő. A viszonylag normálisabb lakások 450 euró körül kezdődnek.

Aki nem évekre tervez, annak érdemes inkább bútorozott lakást kibérelni, mert mind a bútorok, mind pedig a háztartási gépek igen drágák. Igaz, van egy adok-veszek weboldal (bazaraki), ahol lehet vadászni olcsó használt cuccokat, de a minőség nem garantált.

Én egy bútorozott 70 nm-es, 2 szobás lakást bérelek 450 euró + rezsi áron, amiben minimális bútorzat van. Ezzel kapcsolatban is meggyűlt a tulajjal a bajom, mert amikor megnéztem a lakást, a bútorok fele nem volt ott, és mondták, hogy ha kiveszem, akkor hozzák.

Naivan belementem a dologba, a tulaj meg úgy gondolta, hogy a bútorozott lakás fogalma kimerül abban, ha a nálunk lomtalanítás idején kidobott bútoroknál rosszabb állapotú törött székeket, félig leszakadt ágyat, valamint nem működő mosógépet tesz be, és majd szedi be a bérleti díjat.

Ezen apró nézetkülönbség feloldása még mindig folyamatban van, a székek ki lettek cserélve, a mosógép pedig megjavítva, így már csak az ágy dolgában kell megegyeznünk, ami szerencsére nem annyira sürgős, mert csak akkorra fog kelleni, amikorra a családom is kiérkezik (a másik ágy szerencsére működik, bár az sem volt itt, amikor beköltöztem).

Azért arra kíváncsi leszek, hogy ha lakbérfizetéskor annyival kevesebbet adok, amennyibe egy használt franciaágy kerül, akkor is ennyire nyugodt, és ráérős lesz-e a tulaj.

A bútorok, háztartási gépek szintén drágák újonnan, így aki bútorozatlan lakást szeretne kivenni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, vagy böngészni a használtcikk oldalakon.

Kiadó lakás, és üzlethelyiség amúgy van bőven, mert a válság idején sokan hagyták el az országot.

Bevásárlás

A közeli hipermarketbe járok vásárolni, így az ottani árakat ismerem. Sok teszkós termék van náluk, amit viszont elvből nem veszek, így az afeletti, mérsékelt árú dolgokat szoktam vásárolni.

Van sok kisbolt is, amik későig tartanak nyitva, és tartós élelmiszerek, meg tartós egyebek kaphatóak, valamivel drágábban, mint a nagyáruházakban. Van Carrefour is, de oda, autó hiányában, még nem jutottam el.

Szóval, nálunk a hiperben az árak:

Kenyér 1-2.7 €
Péksütemény : 1-2 €
Joghurt, 3 db-os: 2,7-3 €
Kefír: 1,5-2 €
Tej, 1,5 liter: 1,9-2.1 €
Vasaló, kávéfőző, kenyérpirító, szendvicssütő: 25-30 €-tól (egy kis összehasonlítás: otthon a párom vett egy kis kávéfőzőt 1300 Ft-ért, itt ugyanaz kb. 20-25 €)
Ásványvíz, 6X1.5 liter: 2 €
Müzli, cornflakes: 2-4 €
Pick téliszalámi (!), 70 gramm: 3 €
Dobozos gyümölcslé, 1 liter: 1-2,5 €
Dobozos sör: 2-3 €
Sertéshús, csont nélkül: 5 €

Egyéb árak:

Buszjegy: 1,5 €
Gyros, kebab, egyéb ilyesmi, pitában: 4,5-6 €
Egész grill csirke körettel: 9,9 €
Pizza: 7-12 €
Friss gyümölcslé: 3-5 €
Mosógép, új: kb. 300 €
Ágy matrac, franciaágyra, új: a legolcsóbb helyen 200 €. Átlagos ár: 300 €-tól.
Komplett franciaágy (keret+matrac): a legolcsóbb helyen: 400 €. Átlag ár: 700 €-tól a csillagos égig.

Hogyan tovább?

Mint írtam, a váltás oka az volt, hogy a családom velem lehessen. Ez még nem történt meg, mert ők még mindig otthon vannak, de ha minden a tervek szerint halad, akkor 1 hónap múlva (március első felében) már itt lesznek velem.

Eredetileg a terv az volt, hogy hosszú tárva rendezkedünk be, olyan országban, ahol mindketten tudunk dolgozni, a fiunk pedig az otthoniaknál jobb körülmények között, több lehetőséggel a kezében nőjön fel.

A dolgok jelen állása alapján ez nem az az ország lesz, de azért megpróbáljuk, hogy meddig fog menni. Erre őszig van időnk. Addig ki kell találnunk, hogy itt tudunk-e maradni hosszabb távon, vagy hazamenjünk, vagy esetleg egy másik országban próbáljunk meg boldogulni.

Ha esetleg mégis a hazamenetel mellett döntünk, akkor sem leszek csalódott. Az elmúlt évek tapasztalataival, valamint a félretett anyagiakkal gazdagabban tervezhetjük a jövőt, ami mindenképpen több mint amivel elindultunk.”

(A poszt eredetileg a Határátkelő blogon jelent meg 2014 februárjában.)

Share.

About Author

Leave A Reply