A hétköznapok csatái

0

Egyiptomról mostanában inkább csak a forradalom évfordulója kapcsán kitört összecsapások nyomán hallunk a hírekben, pedig az ország tovább éli (igaz, kissé feszültebb) hétköznapjait. Például az emberek közlekednek, tömegesen – erről küldött posztot Tímea, amit most nagy szeretettel ajánlok figyelmetekbe. (Tímea blogját itt érhetitek el.)

„Az elmúlt napokban ismét újabb emlékezetes élményekkel gazdagodtam Kairó híres, ám nem éppen irigylésre méltó tömegközlekedésének igénybevételekor, így úgy gondoltam, rögtön belecsapok a lecsóba és leírom kisregényem első részét, amit már hónapok óta tervezgetek: milyen is a kairói közlekedés.

Visszasírom a BKV-t

Aki turistaként már járt itt, vagy csak látott riportot a Travel Channelen Kairóról, biztosan egyetért velem, mikor azt mondom, Kairóban utazni kész kaland és egyúttal nem egy életbiztosítás. Mivel nekem nincsen jogosítványom (a gondolat halvány szikrája már fellobbant bennem, hogy mi lenne ha mégis, de aztán a nap végére mindig meggyőznek az aznap tapasztalatai, hogy még csak meg se próbáljam), és a kocsink is többször parkol a szerelő garázsában, mint a lakás előtt, így kénytelen voltam megtanulni, hogyan is közlekedjünk Kairóban a tömegközlekedést használva. Aki utálja a BKV-t, most kapaszkodjon meg, mert a cikk végére valószínűleg nem győz majd hálálkodni Istennek, hogy BKV-val utazhat, még ha olyan piszok drága is.

Az árakról

Az egyik (és talán egyetlen) előnye az itteni tömegközlekedésnek, hogy rettentő olcsó. A buszok ára attól függ, milyen távolságra mész, meg hogy hol szálltál fel, illetve a buszok típusától is. A metró kerek 1 egyiptomi fontba kerül 1 útra, vagyis most az 35 forintot jelent átszámítva.

Kairón belül megtalálható a nagy piros busz, ami szintén egy font, a kisebb, de még nagynak számító, általában rettentő fapados zöld busz, ami fél fontba kerül. Vannak a zöld minibuszok, amik 2 fontba kerülnek általában, ezek viszonylag kényelmesek, néha leesik az ülés matraca, de az legyen a legkevesebb. Végezetül vannak a mikrobuszok, amiknek nincs fix ára, de a legdrágább, amivel mentem az is három font volt.

Mielőtt elkezdenétek mindenféléket mondani a drága BKV-ról, hadd mondjam el, ezért a pénzért milyen szolgáltatást is kapunk.

Hogyan kell busszal utazni?

Kairóban nem létezik a klasszikus európai értelemben vett buszmegálló. Vannak bizonyos csomópontok, ahonnan indulnak, meg ahová érkeznek a buszok, tekinthetjük ezeket végállomásnak, de ezeken kívül bárhol le lehet inteni bármelyik fajta buszt és bárhol leszállhatsz arról.

Vegyük azt a példát, hogy az anyósoméktól a City Star bevásárlóközpontba szeretnék menni. Amennyiben nem tudnám, hol van, akkor megkérdeznék egy járókelőt, aki elmagyarázza (remélhetőleg helyesen, de az útbaigazításról majd később) hogy melyik útra kell mennem és mit kell mondanom a buszsofőrnek, hogy az elvigyen célállomásomig.

Tehát szépen elsétálok a főútig, ahonnan a City Stars majd jobbra egyenesen lesz. Várok, amíg fel nem tűnik a busz (általában a legjobb a mikrobusz, mert az a legolcsóbb). Intek neki, mutatom a kezemmel, hogy egyenesen? Mármint kérdezem tőle az út széléről, egyenesen megy-e.

Amennyiben igen, és van is még hely a buszban (ezekben általában 12 fő préselődik össze egy pici légtérben) megáll, még biztosítom magam afelől, hogy valóban a City Stars felé megy-e, és betuszkolom magam valamelyik ülésre.

Bátrabb férfiak, ha már nincs hely és csak pár métert szándékoznak megtenni a busszal (mert itt ugye a gyaloglás ártalmas, az emberek képesek pár méter miatt is lestoppolni egy mikrobuszt), akkor az ajtóba csimpaszkodva, lobogva, mint a győzedelmi zászló utaznak.

Azért az effajta tömegközlekedésnek is van előnye, mégpedig hogy nem kell azt nézni, hol a megálló, csak megállni az út szélén, várni és leinteni a buszt.

A sofőrök

Másik fontos tulajdonsága a mikrobuszoknak, pontosabban azok sofőrjeinek, hogy mindig sietnek valahová, vagy csak élvezik az ablakon besüvítő szelet, ugyanis csak akkor lassítanak, ha nagyon muszáj, az átlagsebesség lakott területen belül durván 100km/h (lakott területen kívül persze még több). Vagy csak annak érzem?

Ez az otthoni autópályákon lehet, hogy tényleg izgalmas is lenne, de a kairói közlekedés egyik sajátossága, hogy nincs KRESZ. Egyetlen szabály van az utakon, mégpedig hogy nincs szabály.

Se követési távolság, se előzni tilos, se megengedett sebesség, se piros lámpa, se semmi. Most már azért mondjuk történt egy hangyányi fejlődés a dologban azzal, hogy a legtöbb kereszteződést rendőrök irányítják, illetve nagyon-nagyon elvétve itt nálunk, az Október 6. városrészben láttam egy-két olyan működő lámpát, ami nem csak disz az út szélén, hanem valamiféle forgalomirányítási funkciót is betölt.

Mikor nincs ajtó, amit behúzz

A kedvenc mikrobuszaim azok, amelyeknek nem csukódik az ajtaja, és ezért a sofőr inkább kikötötte. A legjobb, amikor mindezt csak akkor veszem észre, mikor húznám be az ajtót, mivel ott ülök mellette, és persze nem megy.

Még csukott ajtajú mikrobusszal a hátsó ülésen is türelmetlenül várom, hogy végre megérkezzek és kiszállhassak ebből a száguldó borzalomból, hát még mikor nyitott ajtóval az ajtó mellett száguldozik.

És sajnos reggel, meg késő délután egész Kairó áll a dugóban, a buszok ritkán és igencsak megtömve jönnek. Volt olyan, hogy több mint 1 órát vártam a buszra a tűző napon. Ilyen körülmények között sajnos nem tehetem meg, hogy ne szálljak fel a nyitott ajtójú buszra, különben az életben nem érnék haza.

Harc a beszállásért

A ki-be szállás nem épp a legkellemesebb, főleg mikor a sofőrnek sietős, és szinte meg sem áll, csak lassít. Vagy az is felettébb kellemes, mikor a két műveletet egyszerre szándékozzák a részvevők végrehajtani, és szabályos tolakodás alakul ki, hogy most akkor a leszálló vagy a felszálló menjen előrébb.

De ez mindenhol jellemző itt Egyiptomban, ez a fajta türelmetlenség és tolakodás MINDENHOL tapasztalható. Mikor már én is jó ideje várok a buszra, és előtűnik egy a semmiből 1-2 üres hellyel, mondjuk bennem is előjön a kisördög, és mindenkin átgázolva fúrom fel magam arra az egy helyre. Az élet Kairóban kész csata.

Egyiptom, Kairó, busz.jpg

Azt azért megjegyezném, hogy a mikrobuszokon az üres helyekért folytatott harc ellenére a másfajta, állóhellyel is rendelkező buszokon a legtöbb illemet tanult férfi átengedi a helyét egy hölgynek. Nem csak idősnek és terhesnek, hanem bármilyen nőnek!

Általában ahol várakozni kell, például hivatalokban, az al-Azhar parknál, még az állami kenyeres bódéknál is, a nőket mindig előre engedik, vagy nekik van külön soruk.

A teáról se feledkezzünk meg

Az egyiptomiak imádják a teát. Legtöbbjük teafüggő, és ez igaz a buszsofőrökre is. Nehéz olyat találni köztük, akinél ne lenne egy kis pohár tea, mikor a végállomásokon várakoznak az utasokra.

Tehát ebből kiindulva, ha valaki (általában) reggel megy innen Október 6. városból Kairó más pontjaira, ne csodálkozzon, ha a sofőr az úton félrehúzódik az egyik pillanatban egy kis teát áruló fickó standjához.

Két perc: tea, forró víz, 5 kanál cukor (nem viccelek, az egyiptomiaknál én még nem láttam édesebb szájú népséget. Múlt alkalommal pont számoltam, egy kis üveg teához 5 teáskanál cukrot tett a pasas), egy kis beszélgetés és már mehetünk is tovább. Igen, a sofőr issza a kis teáját, miközben 150-nel száguld az autópályán. Felemelő élmény. De még sosem láttam, hogy bármelyikük magára borította volna.”

(A képek forrása.)

Share.

About Author

Leave A Reply