A csodálatos Argentína

0

Mai utunk Dél-Amerika Itáliájába, a macsó férfiak, a csodás steakek és a Maradona-kultusz földjére vezet, ahol a munkaadók nyíltan diszkriminálják az álláskeresőket, az utcán pedig szemrebbenés nélkül szemetelnek az emberek. Irány tehát Buenos Aires, útikalauzunk, Mariann segítségével!

cím_40.jpg

„Annak, hogy kijöttem Buenos Airesbe, semmi köze nem volt ahhoz, hogy otthon nem lett volna munkám, hogy éppen zajlik egy kivándorlási hullám a fiatalok körében, vagy hogy nehéz sorsom lett volna.

Két éve jártam először Argentínában, és akkor megtetszett az ország. Buenos Airesben megtalálható a párizsi építészet, az olasz kultúra és a spanyol nyelv. A klíma kellemes, az emberek ismerősen európai vonásokkal rendelkeznek, és isteni steakeket lehet enni. Én pedig szeretem ezt a levegőben vibráló mediterrán életérzést, beszéltem spanyolul, voltak kint ismerőseim, és volt hova mennem. Úgy döntöttem, hogy kiköltözöm.

Szeptemberben két bőrönddel a kezemben szálltam le Buenos Aires repterén. Az időzítés tökéletes volt, otthon éppen a nyárból léptünk át az őszbe, míg itt, a világ túloldalán éppen tavaszodott. Egy év alatt a második nyaramra készültem, aminek már a gondolatától is jó kedvem lett.

Magamba szívtam a virágos tavaszt

Munkámból kifolyólag éltem már hónapokat külföldön, és elméletben fel voltam készülve a kulturális sokk nevezetű dologra. E szerint az első időszak mindig eufóriában telik, mikor mindent rózsaszínben látunk, majd jön egy kiábrándító mélyrepülés, és ez az ingázás folytatódik addig, míg valahol középen beáll egy állandó.

Ennek rendje és módja szerint az első hetekben szívtam magamba a lila virágokban pompázó Buenos Aires-i tavaszt, a hatalmas sugárutakat, a sajttal vastagon rakott pizzákat, a jó andoki bort, az olaszul csengő argentin spanyol nyelvet és a latin ritmusokat.

Első dolgom volt, hogy vettem egy hatalmas Buenos Aires-térképet, azt felragasztottam a falamra, és belőttem rajta, hogy hol lakom. Először csak a környéken mászkáltam, majd ahogy felfedeztem és megtanultam a tömegközlekedést, úgy nyílt meg előttem a 14 milliós Buenos Aires: a Casa Rosada, ahonnan Evita tartotta híres beszédét, a világ legszélesebb sugárútja és az Obeliszk, a Congresso, mely a világ második legnagyobb Parlamentje, a Palermo városrész hatalmas parkjai, és a bárok és éttermek hosszú sora.

tánc.jpg

Nyílt diszkrimináció

Argentínába turista vízummal jöttem, mellyel 90 napig lehet az országban tartózkodni. A városnézések és utazások mellett folyamatosan adogattam be az önéletrajzomat, naponta 15-20 helyre biztosan beküldtem, hogy mielőbb munkavállalói vízumot kaphassak.

Az álláskeresésben voltak jó és rossz tapasztalataim egyaránt, melyről hosszan tudnék írni. A legnagyobb újdonság mégis az volt, hogy itt nyíltan megy a diszkrimináció. A munkáltató ugyanis kikötheti, hogy milyen életkorú és nemű munkavállalót keres, és miután a munkakeresői oldalakra egy profil és önéletrajz kitöltésével lehetett felregisztrálni, az oldal automatikusan kiszűrte, hogy mely munkákra nem adhatom be a jelentkezésemet.

Ilyenkor kijött egy kis hibaüzenet, hogy az adataim alapján nem jelentkezhetem az adott pozícióra, de ha rá is kattintanék az elküld gombra, azt a munkáltató sosem fogja megkapni. Ezzel semmi baj nem volt, nyílt lapokkal játszottunk.

A következő kihívás volt egy olyan munkáltatót találni, aki foglalkoztathat külföldit. Argentínában csak hatóságnál bejegyzett cégek foglalkoztathatnak külföldi munkavállalót, és a jogi procedúrát, valamint a bejegyeztetés költségeit csak a nagyobb cégek engedhetik meg maguknak.

Türelem és tisztelet

Már meglehetősen el voltam keseredve, és éppen a kulturális sokk alsó görbéjén csüngtem, ahol éppen mindennel elégedetlen voltam, mikor kiérkezésem után négy hónappal végül sikerült állást találnom egy multinál, és azóta is ott dolgozom. Bár előnynek számított, hogy beszéltem spanyolul, ennél a cégnél angol a munkanyelv.

A munkavállalói vízum intézésekor a Bevándorlási Hivatal munkatársai nagyon kellemes meglepetést jelentettek. Az a türelem és tisztelet, amellyel engem, vagy a Bolíviából, Paraguayból, és Dél-Amerika egyéb részeiről érkező, sokszor írástudatlan, vagy papírokkal nem rendelkező bevándorlókat kezelték, ámulatba ejtő volt. A procedúra végén írtam is nekik egy köszönő levelet.

Egy nagyon kedves ismerősöm mesélte még útravaló tanácsként, hogy mikor ő élt külföldön, akkor lett igazán felszabadult, mikor munkát talált, és elkezdett egy közösséghez tartozni. Ez velem is hasonlóan történt.

Kifejezetten jó érzés volt új emberekkel találkozni, és sok érdekes argentint ismertem meg. Az argentinok nagyon érdeklődőek és nyitottak. Talán azért, mert egy európai számukra éppen ugyanannyira egzotikus, mint számunkra egy dél-amerikai. Nagyon érdeklődnek a politikai és gazdasági helyzet iránt, ennyire még az életben nem voltam felkészült az európai gazdaságpolitikából és az euró helyzetéről.

utca_1.jpg

A nők és a foci

Az argentinokat úgy jellemezném, mint spanyolul beszélő olaszokat. Nem is állok nagyon messze a valóságtól, ugyanis Buenos Airesnek majdnem a teljes lakossága az elmúlt kétszáz évben Európából beérkező, javarészt spanyol és olasz bevándorlók leszármazottai.

Az argentinok érdekes módon csendes emberek, de büszkék, ezért ha úgy érzik, hogy ki kell állni egy ügyért, akkor csapatba verődve hatalmas lesz a hangjuk, legyen az a napi szintű tüntetések városszerte, vagy egy átlagos focimeccs.

Az argentin férfiak klasszikus macsók, akik borostás arccal, és a felül kigombolt ing alól kibuggyanó mellszőrzettel hódítanak. A nők általában gyönyörű, fenékig érő hajjal vonulnak, és szerényen nyugtázzák a férfiak elismerő kurjantásait.

A férfiakat csak egy dolog tudja kizökkenteni az udvarlásból, ez pedig a foci. Ha foci van, akkor nem lehet őket otthonról, a tévé elől kirobbantani, vagy ha éppen a városban sétálnak, akkor egy képernyővel rendelkező bár másodpercek alatt beszippantja őket. A Maradona- és Messi-lázon kívül mindenki szurkol valamelyik helyi csapatnak, és megdöbbentő, hogy a férfiak milyen szókinccsel rendelkeznek, mikor az ellenfél szabálytalankodik.

kávéház.jpg

A kinti magyarok

Az itteni magyarokkal az október 23-i megemlékezésen találkoztam először. A nagykövet és a konzul családja rendkívül segítőkész volt, már aznap megtudtam, hogy hol lehet savanyú káposztához jutni, vagy miből tudok tejfölt keverni. Karácsonyra pedig tőlük kaptam kölcsön a mákdarálót is.

A magyar kolóniát pedig, ahogy ők hívják magukat, többnyire a háború után kimenekült generáció, és az ő leszármazottaik alkotják. Rendkívül kedves emberek, és féltve őrzik hagyományaikat, melyek a cserkészkörrel, a néptánccsoporttal és a magyar nyelvű foglalkozásokkal a ’40-es évek Magyarországának konzervált légkörét idézik.

Mostanában találtam hozzám hasonló, otthon született, itt élő fiatalokat is. Ez a kis csapat most kezdett el összejönni, és már túl vagyunk az első találkozón, ami nagyon jól sikerült. Ezért ha valaki tud még Buenos Airesben élő magyarokról, kérem, jelentkezzen!

A végletek

Bár már hosszú hónapok óta élek itt, még mindig vannak dolgok, amelyeken elcsodálkozom, vagy amelyeken megbotránkozom. Még felhúzom a szemöldököm, ha azt látom, hogy valaki szemrebbenés nélkül szemetel, és azzal sem tudok mit kezdeni, mikor ismeretlen férfiak az utcán a fülembe duruzsolják bókjaikat.

Nehézség az is, hogy a kormány megszorításokkal korlátozza a dollárhoz való hozzájutást, mely az embereket a fokozatosan értéktelenedő pesó miatt folyamatos fogyasztásra kényszeríti.

Emellett pedig ott vannak a jó dolgok. Az argentinok lazák, jó kedélyűek, nem aggódják túl a dolgokat. A buszra az első ajtón kell felszállni, és a hátsón le, ezért nincsen bliccelés, és egymás fején való taposás. Az utazás ára pedig körülbelül 70 forint körül mozog.

A pizzás fiú a telefonban megkérdezi, hogy milyen címlettel fizetünk, hogy már kiszámolva hozza házhoz a visszajárót, és olyan sosem fordul elő, hogy nem tud visszaadni. A fővárosban pezseg a kulturális élet, tele van művészeti műhelyekkel, ingyenes tanfolyamokkal és kiállításokkal.

Az argentin konyha kifogástalan, Buenos Aires hemzseg a jó steakektől, a vastag feltétes pizzáktól, a jó boroktól és a kilóra mért fagylaltoktól. Délutánonként gyakran látok idős néniket hasonló korú barátnőikkel beülni egy cukrászdába egy kis tereferére, és úgy duruzsolnak, mint az iskolás kislányok. A bácsik pedig valamelyik kávézó pultját támasztják a feketét ízlelgetve, és meredten nézik a pult feletti tévéből sugárzott focit.

Itt így telnek a napok, és szeretem annak minden jó és kevésbé jó oldalával. Tangót pedig még ma is sokan hallgatnak, Evitának máig hatalmas a kultusza, és Maradona az Isten!”

Share.

About Author

Leave A Reply