A börektől a guyabanóig – gasztrokalandok három kontinensen

0

Arra gondoltam, ma tematikus napot tartok, azaz a szokásosnál is célirányosabban válogatok a blogok között. Ma tehát gasztrokalandra indulunk Törökországtól Japánon át a Fülöp-szigetekig.

Kezdjük Törökországban, a Tede in Turkey blogot segítségül hívva ismerhetjük meg, miként is készül a helyiek töltött tésztás étele, a börek!

„A börek egy igazi gyűjtőnév, hisz számtalan verziója létezik, de az itteni yörük családom a saç böreği (ejtsd: szacs börei) – elterjedtebb nevén a gözleme -, készítése terén rendelkezik hagyományokkal.

A börek vastagabbra vagy vékonyabbra nyújtott sós tésztarétegekből készül, ezeket nevezik yufkának (ejtsd: jufka), és minden szupermarketben készen is hozzá lehet jutni.

Egyes börekfajtákat sütőben sütik, míg más változatait olajban; rétegezik, hajtják vagy felcsavarják őket. A tölteléknek a képzelet szab határt, lehet húsos, zöldséges, sajtos, vegyes.

Látványát tekintve úgy néz ki, mint egy óriási félbehajtott palacsinta. A tésztát vékonyra nyújtják, megtöltik a töltelékkel, majd félbehajtva egy nagyobb vaslemezen megsütik, lehetőleg igazi tűz felett.

A saç böreğit nevezhetném török “piaci lángosnak” is. Na, nem azért, mert hasonló az ízviláguk, hanem mert itt szinte minden piacon (azaz bazárban) létezik egy börekes, aki nagyüzemben nyújtja a tésztákat és a vásárlói igények szerint töltik meg krumplival, fehér sajttal, reszelt félkemény sajttal, spenóttal, darált hússal és más egyebekkel.”

Aki további részletekre (és képekre) kíváncsi a börek készítésének fortélyai kapcsán, ne habozzon, kattintson a Tede in Turkey posztjára itt!

Három a rámen

Törökországból röppenjünk át Japánba, ahol a Tokyo reloaded blog segítségével kis rámentúrán vehetünk részt Hokkaidón.

készül a rámen.jpg

„Az első ráment a „Prince Hotel” sípálya alsó állomása mellett ettem, ez gasztronómiai szempontból elég rizikós dolog. Egyfelől, mert ilyen helyen ritkán szoktak jót adni, (…) másfelől pedig mert a hideg, a fáradtság és a kiéhezettség sajátságosan eltorzítja ízlelésünket: ilyekor még a közepesnél alig jobb ételek is mennyeinek tűnhetnek, hátha még egy forró levesről van szó!

Rendes jegyváltós hely volt, a legjobb rámenesek többnyire ilyenek: egy automatából veszed meg a jegyet és odaadod a szakácsnak, hogy ne kelljen a pénzzel összepiszkítania a kezét. Szézámmagos ízesitésű shió-ajit vettem, kell néha ilyen is.

Piszok sokára lett kész, hiába, sokan vélték jó ötletnek a déli rámenezést, de meglepően jó lett. A szézámmagos ízű lé jó kis csavart adott a klasszikus shió-ajinak, a men és a hús nagyjából olyan volt, amilyennek lenniük kell, egy kis menma (erjesztett bambuszrügy) és egy darab nori (szárított alga) volt még hozzá, hogy teljes legyen a kép. Meglepően korrekt rámen volt.

(…)

A második ráment egy kis panzió-étkezdében ettem, az ausztrál John, aki az egyik helyi túrasí-tótumfaktum, ajánlotta. Érdekes volt a menü; a kötelező misorámen mellett olyan kompozíciók szerepeltek az étlapon, mint a sütőtök-rámen, a tejes (!) rámen és a vegetáriánus (!!!) rámen, ez utóbbit nyilván az itt csellengő nagyszámú gaijin miatt lehetett az étlapon, mert kétlem, hogy épeszű japán vevő lenne erre. Én a sütőtökre mentem rá és izgatottan vártam, hogy mi lesz…

(…)

A harmadik rámen-kaland az asahikawai repülőtéren esett meg, már hazafelé menet. Itt egy amolyan luxus-rámenre csábultam el, most akkor vakáción vagyunk, vagy mi? 1300 yenért adták és kame-ramen néven futott. Kis csuporban szolgálták fel, innen nyilvánvaló volt a referencia az ún. kame-meshire, ami hasonló edényben jön és főtt rizsre pakolt finomságokból áll.

Ennek megfelelően a kame-ramen is tele volt pakolva minden földi jóval: kakuniku (kockára vágott zsíros disznóhús), menma, nameko gomba, falfüle gomba, félig nyers tojás, nori, sült hagyma, zensai (erdei zöldségek), de még zsüliennre vágott sárgarépa és kockába préselt puffasztott rizs is, az utóbbit erősen kétkedve nézegettem, de nem volt rossz.”

A történet tanulságát (a további részletekkel és képekkel egyetemben) a Tokyo reloaded oldalán olvashatjátok el ide kattintva.

A jackfruit és a guyabano

A töltött tészta és a leves után fejezzük be a mai képzeletbeli étkezésünket gyümölccsel, méghozzá egyenesen a Fülöp-szigetekről a 90 millió fülöpke blognak hála!

„A jackfruit igazi családi gyümölcs, egyedül nem is érdemes nekiállni a fogyasztásának, mert vagy rád rohad a háromnegyede, vagy belehalsz, ha mind megeszed. A jackfruit mellett egy dinnye is csak narancsnak tűnik. (…) A jakcfruitok jackfruitja elérheti akár a 36 kg-ot, a 90 cm hosszat 50 cm átmérővel – a wikipédia szerint. Ezen kívül Banglades nemzeti gyümölcse.

jackfruit.JPG

(…)

A guyabanónak egy sör után, bizonyos szögből nézve, enyhén szívre emlékeztető alakja van. Bármely más szögből nézve ez a hatás elveszik, több sör után a gyümölcs is. Az ízét én úgy írnám le, hogy enyhén édeskés.

(…)

Egy biztos, elég sok leve van, de az pár rágás után eltűnik, és helyette egy gumó marad csak a szádban. A magot nem érdemes megrágni, esetleg lenyelni, mert idegmérget tartalmaz, amit a Parkinson-kórral hoznak kapcsolatba.

Húsát azonban alternatív gyógyszerként ajánlják rákkezelésben – ezt a hatását orvosilag még sosem tudták bizonyítani ezért az összeesküvés-elméletek hívei már többször is tüntettek a guyabano termesztők szövetségének épülete előtt.”

Akit részletesebben is érdekelne az egzotikus gyümölcsök (ráadásul szeretne jókat mosolyogni és képeket nézegetni) az ki ne hagyja a 90 millió fülöpke blog posztját, amit itt érhettek el!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Share.

About Author

Leave A Reply