A világ legkülönlegesebb szállodája épül

0

A jelek szerint Szaúd-Arábia mindent megtesz, hogy rövid időn belül a világ egyik kedvenc turistacélpontjaként emlegessék. Legalábbis erre utal az a hatalmas fejlesztés, melynek egy része egy egészen egyedi szállodakomplexum lesz.

A Coral Bloom nevet viselő projekt keretében 50 üdülőközpontot, 22 mesterséges szigetet, golfpályákat és sok minden mást terveznek felhúzni a Vörös-tengeren.

A hatalmas fejlesztés része lesz az Ummahat AlShaykh szigetre tervezett, azonos nevet viselő hotel. Pontosabban három szállodáról van szó, melyből egyet a japán Kengo Kuma, egy másikat a dubai Killa Design tervezett.

Minket azonban a harmadik, a brit Foster + Partners iroda kreálmánya érdekel most, mert ez valami egészen különlegesre sikerült, hiszen jórészt a vízre épül majd.

„Hogyan tudunk egy olyan helyre, ahol korábban még nem járt senki, látogatókat csábítani? És hogyan tudjuk őket idecsábítani anélkül, hogy bármit károsítanánk? A rombolás helyett a környezetre, a már régen ott lévő dolgokra kell építenünk” – vázolta a brit stúdió vezetője, Gerard Evenden.

Nos, nekünk azért vannak kételyeink, az viszont biztos, hogy a teljesen egyedi, gyűrű alakú, részben vízre épült hotel egészen különleges lesz, amikor majd megépül.

A szállodakomplexum része lesz több különálló nyaralóépület csakúgy, mint éttermek, rekreációs részek. A hotelt már most a világ legnagyratörőbb turisztikai fejlesztésének tartják, a látványterveket elnézve nem minden alap nélkül.

Ha az elképzelés úgy valósul meg, ahogyan a tervekben szerepel, akkor a projekt 100 százalékban karbonsemleges lesz és megújuló energia felhasználására alapul, nem beszélve arról, hogy egyáltalán nem engedélyezik majd az egyszer használatos műanyagokat sem.

A futballista, a szaúdi herceg és az ajánlat

Share.

About Author

Leave A Reply